Sziasztok drágák!
Nos, jelenleg arra a fordulópontra érkeztem életem ezen részén, amikor elhatároztam, hogy megváltozom. Magam mögött hagyom a múltat, és csak a jövőmre fogok koncentrálni, amit ha betartok talán sikerül rendbe szednem magam, és újra annyira élvezni a perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, mint régen. A múltam törlését azzal kezdtem, hogy eltávolítottam a tetszikeléseim közül minden olyan oldalt, ami a szeretett bandátokkal foglalkozik. Sajnálom, de én nem tudok tovább igaz Directioner maradni. Egyszerűen annyira legyengített a tudat, hogy valaki, akiért rajongok, nem lehet az enyém, hogy beleuntam, hogy azért sopánkodom, akit soha nem kaphatok meg. De ne aggódjatok, egyik blogomat sem fogom e miatt megszüntetni. Amit elkezdtem, be is fogom fejezni! Emellett sajnálattal kell pont ezen a blogon közölnöm, de a Larry shipperek táborát ettől eltérően ugyanúgy támogatom, és a banda többi tagját is imádom, hiszen nem tudom, és nem is akarom teljesen kitörölni őket az életemből. Minden pillanat megmaradt bennem. Az összes. És ez így is marad. De nem érzem úgy magam, mint aki büszkén nevezhetné magát Directionernek.
Lényeg, a lényeg, megihletődtem, így hoztam nektek egy Louis-s novellát, vagy egy kis irományt, nem tudom mi lenne ez.
Egy kis +14 karikát tennék rá, de igazából mindegy, mert semmi kifejezetten durva rész nincs benne, sőt elég összecsapott munka tőlem, de már nagyon régóta terveztem, hogy valamit alkotok ezzel az ötlettel.
Remélem megértitek, amit leírtam, és továbbra is velem maradtok, hiszen a blognak nincs vége, úgy, ahogyan a P.:A.D.-nak sincs!!
Jó olvasást!
xx, Cece S.T.
Felháborodva olvastam el az e havi víz számlát. Már megint emelkedtek a számok, és azzal a csekélykefizetéssel, amit én keresek, semmire sem megyek, hogy ki tudjam fizetni őket. Igaz, drága lakótársam is besegít néha napján, de neki még annyi fontra sem sikerül szert tennie, mint nekem a legrosszabb napomon.
Az egyetemi éveink kezdete óta együtt éltünk, amin mindenki csodálkozott, hiszen kedves barátom hím nemű. Már arról is hallottam, hogy néhány osztálytársunk fogadásokat kötött ránk, hogy mennyi időbe fog telni, mire összejövünk, vagy mire Louis megfektet, de még olyat is hallottam, hogy mennyi időbe telik mire az egyikünk elköltözik. El kell, hogy keserítsem őket, de ezek közül egyértelműen egyik sem fog bekövetkezni. Louis igazi ‘egyéjszakás Casanova’, engem pedig lefoglal, hogy ki tudjam fizetni a számlákat. A számlánkat!
- (T/N) megjöttem! - Kiabált Louis a földszintről, majd leszaladtam a lépcsőn és a nyakába ugrottam.
- Hé! Megkérdezném hol voltál, de a parfüm illatok mindent elárulnak - nevettem, majd elengedtem.
- Már ismersz - rántotta meg mosolyogva a vállát. Olyan eszméletlenül aranyos volt… na, jó, valami nem stimmelt velem.
- Nem szeretnél egy gazdag csitrivel összejönni? - Kérdeztem, majd az asztal felé kezdtem el sétálni.
- Miért is? - Furcsállva kérdezte, majd mögém lépett.
- Megint nőtt a vízszámlánk - Sóhajtottam, majd odaadtam neki a levelet.
- Jézus, ez körülbelül a duplája az előzőnek! - Tört ki ő is, majd visszadobta a számlát az asztalra.
- Az összes egy éjszakásodat a kádban dugod? - Kérdeztem nevetve, majd kicsit elfintorodtam, mert belegondoltam, hogy ráadásképpen biztosan nem azt takarítják, amit maguk után hagytak.
- Nem az összeset… Csak a nagy részét - nem nagyon sikerült kifogást találnia, szóval ő is elröhögte magát.
- Mostantól jobban oda kell figyelnünk rá, hogy ne fogyasszunk annyit.
- Fürödjünk együtt! - ajánlotta fel, majd igazándiból el is gondolkodtam a hirtelen tett javaslaton.
- Tudod… Ez nem is olyan rossz ötlet. - Adtam tudtára a gondolataimat, majd felcsillantak gyönyörű kék szemei.
- Tényleg?
- Igen. Tudod, így egyszerre csak fele annyi vizet fogyasztanánk. - Vontam meg a vállam, majd elindultam, fel a lépcsőn.
- Most komolyan? - Kérdezte, miközben követni kezdett a fürdő felé.
- Ennyire nem akarsz velem fürödni? - Fordultam vissza lebiggyesztett ajkakkal, majd elnevettem magam.
- De persze… Vagyis… Spóroljunk! - Vakarta meg a tarkóját, majd mindketten beléptünk a fürdőszobába.
Megnyitottam a csapot, hagytam, hogy folyjon a kellemes, meleg víz. Szégyenlősen ácsorogtam, közben a falon lévő tükörben tanulmányoztam magamat. Átlagos arc, hosszú, hullámos szőke haj, egyszerű barna szem. Tekintetem Louis-ra vándorolt, akinek szemei igencsak megakadtak rajtam.
- Na, mi lesz? - Nevetett, majd levette a felsőjét, ezzel felfedte a napi sportolás eredményét, azaz a felsőtestét. Tudtam, hogy lélegzetelállító a látvány, de próbáltam nem feltűnően bámulni, ami vélhetőleg nem igen jött össze.
- Tetszik valami? - Kuncogott fel pimaszul, majd az övét kezdte el kicsatolni, ami pár pillanattal később a fehér csempén csörrent, ami egyet jelentetett azzal, hogy a fekete szíjjal együtt a sötét, szakadt farmerja is a földön landolt. Louis Tomlinson, az egyetem focicsapatának kapitánya, a Yale legnagyobb Casanovája a közös fürdőnkben állt egy szál bokszerben egyenesen előttem. Mennyi egyetemi hallgató álmát élhettem át…
Alsó ajkamba haraptam, mikor végig néztem rajta, majd elöntött egy különösen bizsergető érzés.
- Nem érzem fairnek, hogy én majdnem meztelenül álldogálok előtted, és te pedig tetőtől-talpig fel vagy öltözve! - Akadékoskodott, majd kicsit elpirulva, de leemeltem magamról a fekete pólómat, de ahelyett, hogy a földre dobtam volna Louis levetett ruhái közé, inkább mellkasom elé tartottam, hogy “mentsem, ami menthető”.
- Hé, ne legyél szégyenlős! Tudod, már nagyfiú vagyok, láttam hasonlót! - Nevetése segített, hogy ne láthassam ennél meg kínosabbnak a szituációt, majd a textilanyagot a csempére ejtettem.
- Úristen… - Mintha Louis suttogását hallottam volna, de lehet, hogy csak beképzeltem magamnak.
Piros övemet gyorsan kioldoztam, majd fekete szűk nadrágomat könnyedén letoltam a lábaimról, aztán kiléptem belőle. Ott álltunk egymással szemben fehérneműben.
- Tudod… Rajtam sincs semmi felsőréteg, szóval…
- Arra célzol, hogy vegyem le a melltartómat? Azt szeretnéd, Lewis? - Tudtam, hogy utálja, ha így hívom, és ráadásul még ebben a helyzetben visszavágni se nagyon tudott. Remegve bólintott, mire felkuncogtam.
- Akkor segíts! - Fordultam háttal neki, majd vártam, hogy tegye a megszokott mozdulatát. Egy kis tétovázás után, - amit valószínűleg a délebbre húzódó alfelem bámulásával töltött, - egy kézzel kikapcsolta a felsőtestemet fedő, utolsó réteget, ami hirtelen lecsúszott pántjaival együtt a karomról, és ijedtemben még ráadásul le is engedtem kezeimet, ami csak hozzásegített, hogy a melltartóm a földön landoljon. Szinte éreztem Louis önelégült mosolyát, majd mikor szembe fordultam vele, kitágult pupillákkal méregetett.
- „Nagyfiú vagyok, már láttam hasonlókat!” - idéztem szarkasztikus beütéssel a hangomban, majd elzártam a csapot. Lehúztam magamról a franciaalsómat, és beleültem a forró vízbe.
- Nem jössz? - Néztem Louis-ra, aki rögtön észlelte, hogy én már benne voltam a kádban, ezért gyorsan lehúzta magáról a fekete Calvin Klein bokszerét. Tekintetem férfiasságán állapodott meg, de csak annyi időre, amíg a csinos kis hátsófelével be nem ült elém, a másik oldalra.
- Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen kicsi a kád - Jegyeztem meg, miközben próbáltam kényelmesen elhelyezkedni.
- Várj, majd én megyek hátrébb - Mondta, majd úgy is tett, és mindjárt jobban elfértem.
- Fura ez a helyzet. Legutóbb azt hiszem, hogy a gimiben fürödtem együtt egy sráccal. - nevettem
zavaromban, és próbáltam olyannyira összepréselni magam, hogy semmim se látszódjon.
- Akkor én szerintem nem nyilatkoznék ebben a témában. - köszörülte meg a torkát, mire ő is elmosolyodott. Kitartóan egymást bámultuk. Gyönyörű szemei vannak, azt meg kell hagyni. És a fényben gyönyörűen csillogtak, ráadásul. Így közelről nézve meg tudom érteni, hogy miért vannak teljesen odáig érte a lányok… fiúk, egyaránt.
Nem teljesen tudott kényelmesen elhelyezkedni, össze-visszamozgolódott, én pedig továbbra is őt néztem. Ekkor vettem észre, hogy a “kicsi” (erősen idézőjelbe téve) Tommo eléggé nyugtalankodott.
- Tetszik valami? - Nézett rám kérdőn, mire felemelve az egyik szemöldökömet meredtem rá a “most komolyan kérdezed?” arckifejezésemmel.
- Tudod, ha nem állnál, még ülve is, lehet, hogy jobban elférnél. - Nevettem fel, mire szúrósan rám vetette tekintetét.
- Talán, ha nem ülnék egy dögös csajjal egy kádban, meztelenül, akkor nem állna. - Mondta, majd kezeivel próbálta magát lejjebb nyomni. Én csak nevettem, egészen addig, amíg eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott. Én? Dögös? A legjobb barátom, aki a világ legnagyobb csajozó gépe, és legválogatósabb pasija azt gondolja, hogy jól nézek ki?
- M… mit mondtál az előbb? - magabiztosan szerettem volna kérdezni, de minden erőm elillant hirtelen.
- Ugyan, [T/N]! Minden srác azt gondolja, hogy szexi vagy! Nem láttad, hogy bámulnak téged a kispadon, miközben edzel? Vagy, amikor azokban a felsőkben hajolsz le egy leejtett ceruzáért? A foci csapat fele, biztos vagyok benne, hogy gondolatban már párszor magáévá tett téged… - Annyira elképedtem azon, amiket mondott, hogy reagálni sem tudtam, amikor feltérdelt előttem, majd közelebb hajolva a fülembe suttogott. - És én most meg is valósítom.
A fülemtől lejjebb haladt, és a nyakamat kezdte csókokkal behinteni. Még fel sem tudtam fogni ép ésszel, de a testem tudta, hogy mit érez, ezért a beleegyezésem nélkül kezdtem el kisebb sóhajokat kiadni. Egy pillanatra nem éreztem ajkait a bőrömön, de a következő lépése megmagyarázta tettét. Az ölébe húzott, és ajkait az enyémekre tapasztotta.
Hazudnék, ha azt mondanám, soha életemben nem képzeltem el, milyen lehet a nagy Louis Tomlinson-nal csókolózni, de ez még akkor volt, amikor nem ismertem, és számomra is csak egy sulis bálvány volt a többi focistával együtt. Most viszont érezhettem követelőző csókját, és erős, egyben gyengéd kezeit, ahogyan finoman simogatják meztelen hátamat. Na, meg persze büszkeségét is, ami közvetlen a belső combomhoz nyomódott.
Nyelve bejutásért esedezett, és abban a pillanatban lefagytam. Ez nem helyes! Nem, nem az érdekelt, hogy Ő a legjobb barátom. Mindig is érezhető volt a levegőben, hogy több van közöttünk, mint a nem létező fiú-lány barátság. Az bökte a csőrömet, hogy ha akkor, ott, abban a kádban csináltuk volna, az mennyire sértené az önérzetem. Hiszen akkor én is csak egy könnyűvérű ribanc lennék, aki egy menetre elegendő… egy kibaszott kádban.
Louis továbbra is próbálkozott, de ekkor eltolva magamtól felálltam, és kiléptem a hideg csempére. Fogtam egy törülközőt, és gyorsan távoztam a szobámba, ahol kulcsra zártam az ajtót, majd a földre csúszva kezdtem el halkan pityeregni. Pontosan én sem tudtam, hogy miért. Talán azért, mert szeretem Őt? Vagy, mert ennyire fáj, hogy úgy tekint rám, mint egy gerincre vágható szajhára? De az is lehet, hogy mindkettő.
- [T/N], nyisd ki az ajtót! - Dörömbölt Louis, annyira erősen, hogy a kulcs ki is esett a zárból.
- Hagyj békén Lou, felejtsük el… - Nem voltam biztos benne, hogy hallotta szavaim, de nem is érdekelt. Előbb utóbb, csak elmegy. – Gondoltam magamban.
- Sajnálom. Nem tudom mit csináltam, de sajnálom. Az a baj, hogy csak egy barát vagyok a számodra, és nem akarsz úgy engem, mint ahogyan én téged? - Kérdezte, de a mondat végére elcsuklott a hangja. Mintha egy kis sort szitkozódott volna, majd belerúgott az ajtóba. Letöröltem a könnyeimet, majd szépen lassan végiggondoltam, amit az imént közölt, és feletettem magamnak ugyanazt a kérdést. Akarom-e őt úgy, ahogyan ő engem?
Csak akkor jöttem rá, hogy ez mit is jelentett. Louis többet érzett irántam, mint puszta barátság. És ekkor tudatosult bennem, hogy én sem érzek másképpen.
Felvettem a kulcsot, majd kinyitottam a zárat. Louis már nem volt az ajtó előtt, így gondoltam elmegyek a szobájába. Csak kettő ajtóval volt távolabb tőlem, így szinte minden este át tudtam surranni, ha féltem egyedül a sötétben egy-egy ijesztő horror után. Akkor mindig kinevetett, mire ‘bevágtam a durcát’, majd intett, hogy maradjak nála. Ezt nem akartam elveszteni. És azt sem, amikor összevesztünk azon, hogy kinek, mikor kell fizetnie a számlát vagy, hogy melyikünk a soros az akkori héten, hogy kivigye a szemetet. Egyszerűen belehalnék, ha mindez eltűnne, e miatt a semmiség miatt.
Halkan kopogtam az ajtaján, nem akartam megzavarni, bármit is csinált. Egy perccel később elem tárult Louis, immáron teljesen felöltözve, zokni nélkül, természetesen.
- Szeretlek, [T/N]! - Mondta, mire még több könny kezdett gyűlni a szemembe. Sosem mondták még ezt a szót nekem, de ahogyan rám nézett, az varázslatos volt. Teljesen ragyogtak kék szemei, és őszintén gondolta. Szeretett.
- Én… - Nyeltem egy nagyot - is… szeretlek! - Mondtam, mire derekamnál fogva magához húzott, és ismét érezhettem mézédes csókját. Akkor, abban a pillanatban egyszerűen biztos voltam az érzésimben. Szerettem Louis Tomlinsont.
Ennek már 5 éve. Aznap egész végig együtt voltunk. Nem hagytuk el egymást, egész álló nap az ágyban feküdtünk és élveztük a másik társaságát. 3 éve befejeztük az egyetemet, mind a ketten sikeresen lediplomáztunk. Mint említettem, sokak tettek fogadást ránk. Mondanom sem kell, a legtöbben sok-sok pénzt zsebelhettek be, de a legnagyobb nyertesek mi voltunk. A díj pedig a szerelem volt. És, ha belegondolok, hogy az egész csak a vízszámlával kezdődött…
![Everything is gonna be alright. I promise. [Eleanor Calder FanFiction]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWT-wTVBx7nRwIIOShAW3MH9lxriKTyMEe3JBb3hi33-s_457JlnnnVpgxA5ocJ5M6CV7X7Fvb6qXs5-acZqJlQXgtZ9qJkql9L_n0G5kGAf3LqQQIpzBP67FSOfd1GsqY96WTwN4R9ynp/s850/Everything+is+gonna+be+alright.png)
.gif)
