Chapter 17. ~ Happy Together

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen a pozitív visszajelzéseket. 

Másodszor pedig egyszer régebben még azt írtam, 

hogy nem lesz több olyan rész a blogban. 

Hát tévedtem. Szóval csak felelősséggel. :"D

Harmadszor pedig... Jó olvasást. 

xx,

Cece S.T.

*Louis szemszöge*

Egyszerűen hihetetlen. Elképesztő volt. Egyszerre nyomta a teher a vállamat, kezdett el gyorsabban kalapálni a szívem. Nem tudtam mit lehetne mondani. Úgy éreztem, hogy az egyik felem legszívesebben kitörne a boldogságtól, míg a másik a jövőre koncentrált, ahol még nem az első pontokban szerepelt a gyerek. De még a házasság se ütötte volna meg az első három helyet. 

- Eleanor... - ennyit tudtam kinyögni. Ott állt előttem életem szerelme, aki közölte velem, hogy terhes, én meg csak meredten a földre pillantottam, majd egyenesen a gyönyörű, barna szemeibe néztem. Láttam, hogy próbálja megfejteni; most, hogyan érezhetek, de nem megy neki. 

Mély levegőt vettem, majd behunytam a szemem. Magam előtt láttam az életemet 3 év múlva. Ahogyan egy nagy családi házban, a kertben focizok a fiammal, míg Eleanor az átlátszó, üvegablakon nézi, ahogyan tanítom cselezni a gyermekünket. A gyermekünket.

Abban a percben úgy éreztem az elmémben vívott csatát az az oldal nyerte, ami alig várta, hogy közös gyermekünk legyen Eleanorral.

- Apa leszek? - kérdeztem féloldalas mosolyogva, majd egyre nagyobb vigyor ült az arcomra. Szerényen bólintott, majd mindenhova próbált nézni, csak a szemeimbe nem. Vélhetőleg nem értette meg, hogy jelenleg majd ki csattanok örömömben.

- De hisz ez nagyszerű! - adtam tudatára egy akaratlanul is hangosan kimondott mondattal, majd odalépve hozzá szorosan megöleltem. Apró karjai átfonták a nyakamat, arcát a mellkasomba fúrta. Éreztem, ahogyan könnyei eláztatják a pólómat. Kicsit eltoltam magamtól, majd felemeltem az állát és hüvelykujjammal letöröltem a könnycseppjeit. 

- Ne sírj! Nincs semmi baj! - mondtam neki, majd még jobban könnyezni kezdett. Már azon kezdtem tanakodni, hogy mondtam-e, vagy tettem-e valamit, ami miatt sírhat, de mielőtt még tovább mentek volna a gondolataim, megnyugtatott.

- Csak... egyszerűen annyira hihetetlen! Anya leszek! - kezdett el ő is mosolyogni. Olyan gyönyörű volt. Igaz, szemei könnyekkel voltak tele, de tudtam, hogy örömkönnyek. Már húztam volna magamhoz, hogy csókot nyomjak az ajkaira, amikor arrébb tolt. 

- Hidd el, most nem akarsz megcsókolni! - nevetett fel. Semmit nem értettem. - Csak elmegyek fogat mosni - mosolygott rám, majd elindult a fürdőszobába. 

Mikor láttam, hogy becsukja az ajtót, hirtelen előtört belőlem az örömködés és, mint aki valamit megnyert kezdtem el tátogni. - Ez az! Apa leszek! - habár legszívesebben üvöltöttem volna. 

Levakarhatatlan vigyor ült a képemre, majd helyet foglaltam a kanapén. Vártam, hogy Eleanor visszajöjjön és beszélgessünk a jövőről.
Ez nagyon fura...
Nem terveztem, hogy 21 évesen apa leszek. Te jó ég!
A kétségbeesés hirtelen úrrá lett felettem, és az eddig érzett boldogságot félelem vette át. El sem merem képzelni Eleanor mit érezhetett... vagy, érez még most is.
Mélyeket lélegeztem, majd behunytam a szemem. Közelgő lépteket hallottam, de a szemem még mindig csukva tartottam. Hirtelen kisebb súlyt éreztem magamon, vékony karok fonódtak át a nyakamon. Kellemes illat tengett a levegőben, amit boldogan lélegeztem be. Apró ajkak értek a nyakamhoz, gyorsabban vettem a levegőt. - Eleanor... - felnyögtem, amikor egy érzékeny ponton kezdte szívni a nyakamat. Kezeivel a pólóm alját birizgálta, majd hirtelen elkaptam a kezét, és értetlenül rám tekintett. Barna szemeivel olyan ártatlanul tudott nézni, hogy az embernek azonnal meglágyul a szíve. - Csak menjünk a hálóba. - kacsintottam rá, majd elmosolyodott. Felálltunk, majd a lépcsőhöz érve, már egymásnak estünk. Úgy nézhettünk ki, mint két túlfűtött kamasz. Az emeletet elérve, már csak alsót viseltem, Eleanor pedig csak fehérneműt. A szobába beérve mindenről elfeledkezve löktem neki a falnak. - Louis... a baba. - motyogta El, én pedig szégyenkezve néztem rá.
- Sajnálom... el is... felejtettem. Vagyis... ez még annyira...új. - mondtam ki a gondolataimat, majd a kezeimbe temetkezve leültem az ágyra. Nyikorgás hallatszott, valószínűleg Eleanor ült le mellém. Ez be is bizonyosodott, amikor átkarolta a nyakamat, és immáron ugyanolyan pózban voltunk, mint lent a kanapén, csak kevesebb ruhában és több érzéssel.
- Semmi baj... ez mindkettőnknek új. - ennyivel le is zárta a dolgot, majd finoman hátralökött, de jelenleg ennyi is elég volt hozzá, hogy a hátam a matrachoz nyomódjon. Nyakamtól kezdve egészen a 'V' vonalamig végigcsókolt, majd némi hezitálás után levette a boxeremet. Hangos nyögés szaladt ki a torkomon, amikor elkezdte a kényeztetésemet.
Néhány perc múlva felhúztam magamhoz. Még nem akartam elmenni. Legalábbis, nem így.
Értetlenül nézett rám, de én csak mosolyogtam. Szavak nélkül is megértettük egymást. Hátához nyúltam, és kikapcsoltam a melltartóját, amit a szoba valamelyik pontjába hajítottam. Kezeimmel masszíroztam a melleit, mire apróbbakat nyögött, ami teljesen beindított. De mielőtt cselekedhettem volna, ismét a hátamon feküdtem, Eleanor pedig levette az utolsó fedőrétegét is, és rám 'ereszkedett'.
Mindkettőnk szájából hangos nyögések szaladtak ki, amikor nyolcasokat írt le a csípőjével. Egyik kezemmel a csípőjét fogtam, és próbáltam irányítani, a másikat pedig szépen lassan felvezettem a melléig, ami kisebb borzongást váltott ki belőle.

Lehajolt hozzám egy csókért, mire megfordítottam és magam alá gyűrtem, így folytattuk még néhány percig, majd egyszerre ért el minket a gyönyör. Lihegve borultam le az ágy másik oldalára. Eleanor felém fordult, és átölelt.
- Most már minden rendben lesz? - hallottam kimerült hangját, szemei már majdnem lecsukódtak.
- Megígérem. - suttogtam. Karjaimat a csípője köré fontam. Biztonságban tartottam. Akkor, ott először éreztem azt, hogy mióta hazajöttem a turnéról minden rendben, és ténylegesen boldogok vagyunk, együtt.