Chapter 18. ~ The invitation

Sziasztok!

Azt hiszem eleget írtam az előző bejegyzésemben. 

Büszke vagyok magamra, hogy egyáltalán be tudtam fejezni ezt a részt.

Remélem tetszik is nektek, jó olvasást!

xx,

Cece S.T.

 Fogalmam sincs hány óra lehetett, de szemeim automatikusan kipattantak a helyükről. Sötétség fogadott, szóval azt ki tudtam következtetni, hogy este volt. Felültem a pihe-puha ágyon, majd egy kis tétovázás és gondolkodás után felkeltem. A takarót magam köré csavarva indultam el a villanykapcsolóig. Mikor felkapcsoltam világosság borította be az egész szobát, de Louist nem láttam az ágyon feküdni.
 Visszasétáltam az ágyhoz, közben a földön fekvő fehérneműimet szedtem fel. Levetettem magamról a takarót, majd felhúztam az alsóm, és a melltartómat nagy nehezen bekapcsoltam. A ruháimat nem találtam a szobában, így gondoltam, hogy valahol a lépcső és a nappali között lehettek.
 Mivel Louis házában voltam nem kellett szégyenlősködnöm, így egy szál fehérneműben kimentem a hálóból, majd a ruháimat kezdtem keresni. A felsőm a lépcső alján hevert összegyűrődve. Felvettem, majd a nadrágomat is megpillantottam a kanapétól pár méterre. Belebújtam, majd kisétáltam a konyhába, hátha ott találom Louist. Szerencsétlenségemre ott nem volt, így úgy határoztam, hogy talán a fürdőben van.  Sietősen benyitottam, de ott sem találtam. Furcsállva húztam össze a szemöldökömet, fogalmam sem volt róla, hogy hol lehet. Tehetetlenségemben visszasétáltam a hálóba.
 Levegőre volt szükségem, így kimentem a szobából nyíló erkélyre. Egy kis világítás elég volt ahhoz, hogy megláthassam a korlátnál ácsorgó férfit. Louis volt az, és éppen egy cigarettát szívott, és az éjszaka messzi táját kémlelte.
 Sosem ítéltem el, hiszen régebben én is dohányoztam, de amikor összejöttem Louis-val abbahagytam. Viszont neki nem sikerült teljesen leszokni róla. Mikor feszült, vagy ideges általában akkor cigizett, ez előtt is, de akkor régen nem nagyon tudtam, hogy mi miatt. Most meg volt rá az oka, és pontosan jól tudtam, hogy mi. Biztosan sok volt neki ennyi új dolog. Ami velem történt, amíg ő boldogan járta a világot, ráadásul terhes vagyok a gyerekével… Meg tudtam érteni.
 Csak álltam ott az ajtóban, csendesen, és figyeltem, ahogy beszívja, majd kifújja a füstöt.

- Ide jöhetsz – hallottam meg rekedtes hangját, amit vagy a belélegzett cigi okozott, vagy ő is nemrég kelt fel előttem pár perccel. Odasétáltam hozzá, de ügyeltem rá, hogy ne kerüljek hozzá túl közel. Abban a pillanatban rosszul voltam a füsttől.

- Ó, tényleg! – kapott a fejéhez, majd még egy szívás után elnyomta a csikket, és a kis kukába dobta, ami ott volt pár méterre tőle.

- Hogy aludtál, baby? –kérdezte mögém lépve, hátulról átölelt.

- Jól, de kissé elszomorodtam, hogy nem voltál mellettem – mondtam, majd a kezeimet az övéire helyeztem.

- Csak szükségem volt, egy kis… levegőre – magyarázta ki magát a dolgokból, legalábbis próbálta, de nagyon jól tudtam, hogy most erre szüksége volt.

- Nekem nem kell ki fogásokat keresned, hogy miért teszed azt, amit teszel. Felnőtt férfi vagy, azt csinálsz, amit akarsz – mondtam teljesen kimérve őszinte szavaim, majd mikor megrántottam volna a vállamat, beleütközött Louis állába.

- Ezt a gondolkodásmenetet levezethetnéd pár embernek is, akik ellenzik, amiket teszek – mondta keserű hangnemben.

 Meg tudtam érteni. Sok fan pattog amiatt, hogy mit miért tesz, és találnak ki – néha, néha – túlságosan is a valóságtól elrugaszkodó sztorikat. Csak tudnám, miért nem lehet valakinek egy kis magánszférát adni...

- Nem hiszem, hogy mások hallgatnak rám – ugyanolyan hangulatban mondtam, mint ő az előző mondatát.

- Ezt a beszélgetést, itt berekesztjük. Nem akarom, hogy most bármi is elvegye a kedvünket. Főleg a tiedet nem. – magával szembe fordított. – Mit szólnál, ha bemennénk vacsorázni?

- Tökéletes ötlet – helyeseltem, majd egy kis mosolyt ejtve tértem ki karjai közül, és mindketten bementünk a házba.

 Lesétáltunk a konyhába, ahol én leültem a konyhaasztalhoz, mert Louis megmondta, hogy most ő fogja elkészíteni a vacsoránkat.
 Magam elé bámulva gondoltam végig az életemet... ismét. Olyan rossz előérzetem volt. Mintha hirtelen belém hasított volna a keserű valóság. Kicsit bele is remegtem. Pedig ma nem történt semmi eget rengető rossz dolog. Legalábbis még…

***

- Ez igazán finom volt! – dicsértem meg Louis-t, aki büszke mosolyt villantott elismerésem hallatán.

- Életemben először hallom ezt – nevetett fel.

- Életemben először mondom neked ezt – csatlakoztam hozzá, majd hirtelen elkomorodott.

- Ezt vegyem úgy, hogy eddig nem ízlett a főztöm? – kapott a szívéhez, hogy hitelesítse a sértődött figuráját, de ezzel csak annyit ért el, hogy még jobban felkacagtam pocsék színjátékán.

- Hát rendben, megjegyeztem… így most már nem tudom eldönteni, hogy ki legyen az a szerencsés lány, aki eljöhet velem a Divat Hétre… - húzta el a mondatot, és közben másfelé nézve kezdett el tanakodni, mintha tényleg komolyan gondolta volna.

 És akkor jutott el az tudatomig, hogy mit is mondott. Mint a villám olyan gyorsan ért el.
 A Divat Hét!
 Mindig is el akartam menni oda. Ráadásul, ha még Louis-val mehetnék el rá, az maga lenne a megtestesült álom!

- Ne vegyél minden ilyen komolyan! - kezdtem el 'hízelegni' neki, mintha rá akarnám beszélni, hogy engem válasszon, valaki más helyett. Persze erről szó sem volt.

- Talán, talán... még elgondolkozom a döntésemen. De addig is, így kettőnk között szólva, sokat javítana az esélyeiden, ha most idejönnél, és megcsókolnál - mondta halkabban, kimérten a szavakat. Rögtön felálltam a székemről, majd arrébb tolva a kis asztalt rá tudtam helyezkedni Louis-ra, és egy gyengédnek szánt csókban részesítettem.

 Pár perc elteltével még mindig ugyanabban a pózban voltunk, és ajkaink egy perce sem hagyták el egymást. Mintha valami összekötött volna minket. A ragaszkodás, talán... vagy a törődés... esetleg... a szerelem.

- Határozottan téged választalak. De aztán nekem öltözz ki, asszony! - viccelődés képen, még meg is ütötte a combomat, mire fészkelődni kezdtem, ő pedig hirtelen felnyögött.

- Na, mi az? Nem volt elég délután? - kérdeztem a fülébe suttogva, majd szorítása a csípőmön erősebb lett.

- Belőled sosem elég - nevetett fel egy kicsit, majd megemelt, és az asztalra ültetett, ahol ismételten csók-csatába kezdtünk.

***

 A plafont bámulva feküdtem az ágyban. Louis szintén ugyanezt csinálta. Nem volt mit mondanunk egymásnak. Valószínűleg mindketten ugyanazon dolgokról gondolkodtunk. Beleértve az életünket, a jövőnket, Ő biztosan a karrierjén volt kiakadva gondolatban, én pedig inkább azon paráztam, hogy most vajon emiatt fognak bántani az emberek? Hogy terhes vagyok a kedvencük gyerekével? Hogy hogy tehettem ilyen szörnyűséges dolgot? Aztán vajon a gyermekünkkel fogják ugyanezt művelni? Nem! Azt nem fogom hagyni! Ezt a gyereket nem fogom ennek a veszélynek kitenni, amibe engem már hónapok óta belesodort a sok utálkozó, és saját magát rajongónak valló ember. De vele ez nem fog megtörténni. Hogy miért? Mert meg fogom védeni. És biztos vagyok benne, hogy Louis is a segítségemre lesz.

- Ugye tudod, hogy mennyire szeretlek? - fordult felém Louis. Egyszerűen nem tudok betelni vele, akárhányszor is mondja nekem ezt a hatalmas súlyú szót, amitől szerencsére tudom, hogy csakis nekem mondja, és senki másnak. És persze azt is tudom, hogy komolyan gondolja.

- Tudom, Louis. Én is szeretlek. El sem tudod képzelni mennyire... - suttogtam az utolsó mondatot, majd odafordulva hozzá, szorosan hozzábújtam, fejemet mellkasára hajtottam. Ujjaival a hátamra rajzolt értelmetlen formákat, amivel elérte, hogy az egész testem libabőrös legyen, és pillanatokkal később ismét elnyomott az álom. 

***

- Jó reggelt, Csipkerózsika! - ébresztett fel Louis, akinek a hangjából csak úgy sugárzott a jókedv, mint mikor díjat nyernek a bandával, vagy egyéb jó dolog történik vele.

- Reggelt? Ennyit aludtam volna? - kérdeztem, és próbáltam kinyitni a szememet. Viccesen nézhettem ki, hiszen a nyitott ablakon keresztül beszivárgó napfény égette a szememet, ezért hunyorítanom kellett, ami furcsa fintort képezett az arcomra.

- Bájos vagy reggelente - nevetett Louis, majd egy puszit nyomott a homlokomra, és egy tálcát helyezett az éjjeliszekrényre.

- Ágyban reggeli? Már vagy kisiskolás korom óta nem volt ilyenben részem - lepődtem meg, persze örömömben, ahogyan elöntött a sok szép régi emlék. Mikor még csak annyi ügyem-bajom volt, hogy be tudjam kötni a cipőfűzőmet, hogy ne felejtsem el a megtanult verset, mindig tanuljak, hogy sikeres legyek az életben.

- Megérdemled. - mondta, majd ezzel el is hagyta a szobát. Nem sokáig törődtem vele, hogy vajon hova mehetett, így felültem az ágyon, megtámasztottam a párnámat, és nekidőltem. Magam elé raktam a tálcát, aminek szerencsére volt kettő ügyes kis támasztója, ami miatt nem lehetett könnyen kiborítani a rajta levő narancslevet, vagy leejteni mogyorókrémes kenyeret. Hm, a kedvenceim! 

 Mikor elkezdtem fogyasztani a reggelimet, hallottam, hogy rezeg a telefonom. Elemeltem az éjjeliszekrényről, majd láttam, hogy egy SMS-em érkezett Danielle-től. Megnyitottam, majd azonnal vissza is írtam neki.

Danielle: Szia El! Remélem jó napod volt, és ha tudunk találkozzunk minél előbb, hogy beszámolhass mindenről! xx

Eleanor: Szia Dani! Gondolom nem telefonon szeretnél hallani a részletekről, szóval, ha neked jó, akkor egy óra múlva felvehetnél Louis háza előtt, és elmehetnénk hozzád. xx

 Hirtelen kivágódott az ajtó, és Louis csörtetett be rajta, egy zacskóba bújtatott valamivel, amit felakasztott a szekrényen lévő fogasra. 

- Finom volt a reggeli? 

- Csak... nem? Egy ruha? - kérdeztem teljesen felcsigázva, majd gyorsan visszaraktam a tálcát az üres tányérokkal és pohárral az éjjeliszekrényre, és Louis felé kezdtem el sietve botorkálni. Megnyugodva nyugtáztam, hogy nem teljesen meztelenül voltam, hanem barátom pólója takarta a testem 75%-át. 

 Lehúztam a középen lévő cipzárt, ezzel feltártam a hatalmas fólia tartalmát. Egy elegáns ruha volt benne. Pontosabban egy szürke overál, egy csinos fekete hosszú ujjú - amit díjaztam, hogy el fogja takarni az alkaromat, de ugyanakkor divatosan mutat, és senki se a fehér hegeket fogja látni a ruha alatt. 

- Ez... gyönyörű - könnyek égették szemeimet, amik csak arra vártak, hogy lefolyhassanak az arcomon, de nem engedtem nekik. Még akkor sem, ha most örömként érkeztek volna a padlóra szétloccsanva. Helyette Louis nyakába borultam, ő pedig szorosan magához húzott.

- Danielle itt lesz egy óra múlva - közöltem Louis-val, mikor elhúzódtunk.

- Akkor azt hiszem ideje lenne készülnöd... te is tudod milyen vagy - nevetett, mire beleütöttem a vállába, amit még jobban megkacagott.

- Nő vagyok, rendben? - kérdeztem felháborodva, majd mikor megpillantottam a saját ruháimat a szoba sarkában a fotelon értük mentem.

- Nem kérdőjeleztem meg! - mondta, majd ki is ment.

 Levettem Louis pólóját magamról, majd az alsóneműm felhúztam, aztán ismét megbirkóztam ezekkel az istenverte pántokkal. A többi textil darabbal nem volt semmiféle problémám, kivéve a pólómmal, amit csak harmadjára sikerült rendesen magamra öltenem, de ezt az kapkodás számlájára írtam. Gyors tempóban a fürdőbe mentem, ahol alaposan fogat mostam, majd a hajamat is rendbe szedtem.
 Egy ideig magammal szemeztem a tükörben, közben szemeimet tanulmányoztam, amik szerencsére már nem lila táskákkal bámultak vissza rám. Tökéletesen csillogtak az ablakon beáradó fényben. Csengő szóra lettem figyelmes, amit ajtónyitás zaja követett. Biztosan barátnőm érkezett hamarabb.

 Lassan lemeneteltem az előszobába, és onnan kanyarodtam be a nappaliba, ahol Louis már az újonnan érkezett vendéggel társalgott. De nem Danielle volt az. Niall ült a kanapén, és néma csönd telepedett a szobára, amikor beléptem közéjük.

 Miről lehetett szó?

Helyzetjelentés & novella

Sziasztok drágák!

Nos, jelenleg arra a fordulópontra érkeztem életem ezen részén, amikor elhatároztam, hogy megváltozom. Magam mögött hagyom a múltat, és csak a jövőmre fogok koncentrálni, amit ha betartok talán sikerül rendbe szednem magam, és újra annyira élvezni a perceket, órákat, napokat, heteket, hónapokat, mint régen. A múltam törlését azzal kezdtem, hogy eltávolítottam a tetszikeléseim közül minden olyan oldalt, ami a szeretett bandátokkal foglalkozik. Sajnálom, de én nem tudok tovább igaz Directioner maradni. Egyszerűen annyira legyengített a tudat, hogy valaki, akiért rajongok, nem lehet az enyém, hogy beleuntam, hogy azért sopánkodom, akit soha nem kaphatok meg. De ne aggódjatok, egyik blogomat sem fogom e miatt megszüntetni. Amit elkezdtem, be is fogom fejezni! Emellett sajnálattal kell pont ezen a blogon közölnöm, de a Larry shipperek táborát ettől eltérően ugyanúgy támogatom, és a banda többi tagját is imádom, hiszen nem tudom, és nem is akarom teljesen kitörölni őket az életemből. Minden pillanat megmaradt bennem. Az összes. És ez így is marad. De nem érzem úgy magam, mint aki büszkén nevezhetné magát Directionernek. 

Lényeg, a lényeg, megihletődtem, így hoztam nektek egy Louis-s novellát, vagy egy kis irományt, nem tudom mi lenne ez. 

Egy kis +14 karikát tennék rá, de igazából mindegy, mert semmi kifejezetten durva rész nincs benne, sőt elég összecsapott munka tőlem, de már nagyon régóta terveztem, hogy valamit alkotok ezzel az ötlettel.

Remélem megértitek, amit leírtam, és továbbra is velem maradtok, hiszen a blognak nincs vége, úgy, ahogyan a P.:A.D.-nak sincs!!

Jó olvasást!

xx, Cece S.T.

Felháborodva olvastam el az e havi víz számlát. Már megint emelkedtek a számok, és azzal a csekélykefizetéssel, amit én keresek, semmire sem megyek, hogy ki tudjam fizetni őket. Igaz, drága lakótársam is besegít néha napján, de neki még annyi fontra sem sikerül szert tennie, mint nekem a legrosszabb napomon. 

Az egyetemi éveink kezdete óta együtt éltünk, amin mindenki csodálkozott, hiszen kedves barátom hím nemű. Már arról is hallottam, hogy néhány osztálytársunk fogadásokat kötött ránk, hogy mennyi időbe fog telni, mire összejövünk, vagy mire Louis megfektet, de még olyat is hallottam, hogy mennyi időbe telik mire az egyikünk elköltözik. El kell, hogy keserítsem őket, de ezek közül egyértelműen egyik sem fog bekövetkezni. Louis igazi ‘egyéjszakás Casanova’, engem pedig lefoglal, hogy ki tudjam fizetni a számlákat. A számlánkat! 

- (T/N) megjöttem! - Kiabált Louis a földszintről, majd leszaladtam a lépcsőn és a nyakába ugrottam.

- Hé! Megkérdezném hol voltál, de a parfüm illatok mindent elárulnak - nevettem, majd elengedtem. 

- Már ismersz - rántotta meg mosolyogva a vállát. Olyan eszméletlenül aranyos volt… na, jó, valami nem stimmelt velem.

- Nem szeretnél egy gazdag csitrivel összejönni? - Kérdeztem, majd az asztal felé kezdtem el sétálni.

- Miért is? - Furcsállva kérdezte, majd mögém lépett. 

- Megint nőtt a vízszámlánk - Sóhajtottam, majd odaadtam neki a levelet.

- Jézus, ez körülbelül a duplája az előzőnek! - Tört ki ő is, majd visszadobta a számlát az asztalra.

- Az összes egy éjszakásodat a kádban dugod? - Kérdeztem nevetve, majd kicsit elfintorodtam, mert belegondoltam, hogy ráadásképpen biztosan nem azt takarítják, amit maguk után hagytak.

- Nem az összeset… Csak a nagy részét - nem nagyon sikerült kifogást találnia, szóval ő is elröhögte magát. 

- Mostantól jobban oda kell figyelnünk rá, hogy ne fogyasszunk annyit.

- Fürödjünk együtt! - ajánlotta fel, majd igazándiból el is gondolkodtam a hirtelen tett javaslaton. 

- Tudod… Ez nem is olyan rossz ötlet. - Adtam tudtára a gondolataimat, majd felcsillantak gyönyörű kék szemei. 

- Tényleg? 

- Igen. Tudod, így egyszerre csak fele annyi vizet fogyasztanánk. - Vontam meg a vállam, majd elindultam, fel a lépcsőn. 

- Most komolyan? - Kérdezte, miközben követni kezdett a fürdő felé. 

- Ennyire nem akarsz velem fürödni? - Fordultam vissza lebiggyesztett ajkakkal, majd elnevettem magam.

- De persze… Vagyis… Spóroljunk! - Vakarta meg a tarkóját, majd mindketten beléptünk a fürdőszobába.

Megnyitottam a csapot, hagytam, hogy folyjon a kellemes, meleg víz. Szégyenlősen ácsorogtam, közben a falon lévő tükörben tanulmányoztam magamat. Átlagos arc, hosszú, hullámos szőke haj, egyszerű barna szem. Tekintetem Louis-ra vándorolt, akinek szemei igencsak megakadtak rajtam.

- Na, mi lesz? - Nevetett, majd levette a felsőjét, ezzel felfedte a napi sportolás eredményét, azaz a felsőtestét. Tudtam, hogy lélegzetelállító a látvány, de próbáltam nem feltűnően bámulni, ami vélhetőleg nem igen jött össze.

- Tetszik valami? - Kuncogott fel pimaszul, majd az övét kezdte el kicsatolni, ami pár pillanattal később a fehér csempén csörrent, ami egyet jelentetett azzal, hogy a fekete szíjjal együtt a sötét, szakadt farmerja is a földön landolt. Louis Tomlinson, az egyetem focicsapatának kapitánya, a Yale legnagyobb Casanovája a közös fürdőnkben állt egy szál bokszerben egyenesen előttem. Mennyi egyetemi hallgató álmát élhettem át…

Alsó ajkamba haraptam, mikor végig néztem rajta, majd elöntött egy különösen bizsergető érzés. 

- Nem érzem fairnek, hogy én majdnem meztelenül álldogálok előtted, és te pedig tetőtől-talpig fel vagy öltözve! - Akadékoskodott, majd kicsit elpirulva, de leemeltem magamról a fekete pólómat, de ahelyett, hogy a földre dobtam volna Louis levetett ruhái közé, inkább mellkasom elé tartottam, hogy “mentsem, ami menthető”.

- Hé, ne legyél szégyenlős! Tudod, már nagyfiú vagyok, láttam hasonlót! - Nevetése segített, hogy ne láthassam ennél meg kínosabbnak a szituációt, majd a textilanyagot a csempére ejtettem.

- Úristen… - Mintha Louis suttogását hallottam volna, de lehet, hogy csak beképzeltem magamnak.

Piros övemet gyorsan kioldoztam, majd fekete szűk nadrágomat könnyedén letoltam a lábaimról, aztán kiléptem belőle. Ott álltunk egymással szemben fehérneműben.

- Tudod… Rajtam sincs semmi felsőréteg, szóval… 

- Arra célzol, hogy vegyem le a melltartómat? Azt szeretnéd, Lewis? - Tudtam, hogy utálja, ha így hívom, és ráadásul még ebben a helyzetben visszavágni se nagyon tudott. Remegve bólintott, mire felkuncogtam.

- Akkor segíts! - Fordultam háttal neki, majd vártam, hogy tegye a megszokott mozdulatát. Egy kis tétovázás után, - amit valószínűleg a délebbre húzódó alfelem bámulásával töltött, - egy kézzel kikapcsolta a felsőtestemet fedő, utolsó réteget, ami hirtelen lecsúszott pántjaival együtt a karomról, és ijedtemben még ráadásul le is engedtem kezeimet, ami csak hozzásegített, hogy a melltartóm a földön landoljon. Szinte éreztem Louis önelégült mosolyát, majd mikor szembe fordultam vele, kitágult pupillákkal méregetett.

- „Nagyfiú vagyok, már láttam hasonlókat!” - idéztem szarkasztikus beütéssel a hangomban, majd elzártam a csapot. Lehúztam magamról a franciaalsómat, és beleültem a forró vízbe.

- Nem jössz? - Néztem Louis-ra, aki rögtön észlelte, hogy én már benne voltam a kádban, ezért gyorsan lehúzta magáról a fekete Calvin Klein bokszerét. Tekintetem férfiasságán állapodott meg, de csak annyi időre, amíg a csinos kis hátsófelével be nem ült elém, a másik oldalra.

- Eddig fel sem tűnt, hogy ilyen kicsi a kád - Jegyeztem meg, miközben próbáltam kényelmesen elhelyezkedni.

- Várj, majd én megyek hátrébb - Mondta, majd úgy is tett, és mindjárt jobban elfértem. 

- Fura ez a helyzet. Legutóbb azt hiszem, hogy a gimiben fürödtem együtt egy sráccal. - nevettem

zavaromban, és próbáltam olyannyira összepréselni magam, hogy semmim se látszódjon.

- Akkor én szerintem nem nyilatkoznék ebben a témában. - köszörülte meg a torkát, mire ő is elmosolyodott. Kitartóan egymást bámultuk. Gyönyörű szemei vannak, azt meg kell hagyni. És a fényben gyönyörűen csillogtak, ráadásul. Így közelről nézve meg tudom érteni, hogy miért vannak teljesen odáig érte a lányok… fiúk, egyaránt. 

Nem teljesen tudott kényelmesen elhelyezkedni, össze-visszamozgolódott, én pedig továbbra is őt néztem. Ekkor vettem észre, hogy a “kicsi” (erősen idézőjelbe téve) Tommo eléggé nyugtalankodott. 

- Tetszik valami? - Nézett rám kérdőn, mire felemelve az egyik szemöldökömet meredtem rá a “most komolyan kérdezed?” arckifejezésemmel.

- Tudod, ha nem állnál, még ülve is, lehet, hogy jobban elférnél. - Nevettem fel, mire szúrósan rám vetette tekintetét.

- Talán, ha nem ülnék egy dögös csajjal egy kádban, meztelenül, akkor nem állna. - Mondta, majd kezeivel próbálta magát lejjebb nyomni. Én csak nevettem, egészen addig, amíg eljutott a tudatomig, hogy mit is mondott. Én? Dögös? A legjobb barátom, aki a világ legnagyobb csajozó gépe, és legválogatósabb pasija azt gondolja, hogy jól nézek ki? 

- M… mit mondtál az előbb? - magabiztosan szerettem volna kérdezni, de minden erőm elillant hirtelen.

- Ugyan, [T/N]! Minden srác azt gondolja, hogy szexi vagy! Nem láttad, hogy bámulnak téged a kispadon, miközben edzel? Vagy, amikor azokban a felsőkben hajolsz le egy leejtett ceruzáért? A foci csapat fele, biztos vagyok benne, hogy gondolatban már párszor magáévá tett téged… - Annyira elképedtem azon, amiket mondott, hogy reagálni sem tudtam, amikor feltérdelt előttem, majd közelebb hajolva a fülembe suttogott. - És én most meg is valósítom. 

A fülemtől lejjebb haladt, és a nyakamat kezdte csókokkal behinteni. Még fel sem tudtam fogni ép ésszel, de a testem tudta, hogy mit érez, ezért a beleegyezésem nélkül kezdtem el kisebb sóhajokat kiadni. Egy pillanatra nem éreztem ajkait a bőrömön, de a következő lépése megmagyarázta tettét. Az ölébe húzott, és ajkait az enyémekre tapasztotta. 

Hazudnék, ha azt mondanám, soha életemben nem képzeltem el, milyen lehet a nagy Louis Tomlinson-nal csókolózni, de ez még akkor volt, amikor nem ismertem, és számomra is csak egy sulis bálvány volt a többi focistával együtt. Most viszont érezhettem követelőző csókját, és erős, egyben gyengéd kezeit, ahogyan finoman simogatják meztelen hátamat. Na, meg persze büszkeségét is, ami közvetlen a belső combomhoz nyomódott. 

Nyelve bejutásért esedezett, és abban a pillanatban lefagytam. Ez nem helyes! Nem, nem az érdekelt, hogy Ő a legjobb barátom. Mindig is érezhető volt a levegőben, hogy több van közöttünk, mint a nem létező fiú-lány barátság. Az bökte a csőrömet, hogy ha akkor, ott, abban a kádban csináltuk volna, az mennyire sértené az önérzetem. Hiszen akkor én is csak egy könnyűvérű ribanc lennék, aki egy menetre elegendő… egy kibaszott kádban. 

Louis továbbra is próbálkozott, de ekkor eltolva magamtól felálltam, és kiléptem a hideg csempére. Fogtam egy törülközőt, és gyorsan távoztam a szobámba, ahol kulcsra zártam az ajtót, majd a földre csúszva kezdtem el halkan pityeregni. Pontosan én sem tudtam, hogy miért. Talán azért, mert szeretem Őt? Vagy, mert ennyire fáj, hogy úgy tekint rám, mint egy gerincre vágható szajhára? De az is lehet, hogy mindkettő. 

- [T/N], nyisd ki az ajtót! - Dörömbölt Louis, annyira erősen, hogy a kulcs ki is esett a zárból. 

- Hagyj békén Lou, felejtsük el… - Nem voltam biztos benne, hogy hallotta szavaim, de nem is érdekelt. Előbb utóbb, csak elmegy. – Gondoltam magamban.

- Sajnálom. Nem tudom mit csináltam, de sajnálom. Az a baj, hogy csak egy barát vagyok a számodra, és nem akarsz úgy engem, mint ahogyan én téged? - Kérdezte, de a mondat végére elcsuklott a hangja. Mintha egy kis sort szitkozódott volna, majd belerúgott az ajtóba. Letöröltem a könnyeimet, majd szépen lassan végiggondoltam, amit az imént közölt, és feletettem magamnak ugyanazt a kérdést. Akarom-e őt úgy, ahogyan ő engem?

Csak akkor jöttem rá, hogy ez mit is jelentett. Louis többet érzett irántam, mint puszta barátság. És ekkor tudatosult bennem, hogy én sem érzek másképpen.

Felvettem a kulcsot, majd kinyitottam a zárat. Louis már nem volt az ajtó előtt, így gondoltam elmegyek a szobájába. Csak kettő ajtóval volt távolabb tőlem, így szinte minden este át tudtam surranni, ha féltem egyedül a sötétben egy-egy ijesztő horror után. Akkor mindig kinevetett, mire ‘bevágtam a durcát’, majd intett, hogy maradjak nála. Ezt nem akartam elveszteni. És azt sem, amikor összevesztünk azon, hogy kinek, mikor kell fizetnie a számlát vagy, hogy melyikünk a soros az akkori héten, hogy kivigye a szemetet. Egyszerűen belehalnék, ha mindez eltűnne, e miatt a semmiség miatt. 

Halkan kopogtam az ajtaján, nem akartam megzavarni, bármit is csinált. Egy perccel később elem tárult Louis, immáron teljesen felöltözve, zokni nélkül, természetesen. 

- Szeretlek, [T/N]! - Mondta, mire még több könny kezdett gyűlni a szemembe. Sosem mondták még ezt a szót nekem, de ahogyan rám nézett, az varázslatos volt. Teljesen ragyogtak kék szemei, és őszintén gondolta. Szeretett.

- Én… - Nyeltem egy nagyot - is… szeretlek! - Mondtam, mire derekamnál fogva magához húzott, és ismét érezhettem mézédes csókját. Akkor, abban a pillanatban egyszerűen biztos voltam az érzésimben. Szerettem Louis Tomlinsont. 

Ennek már 5 éve. Aznap egész végig együtt voltunk. Nem hagytuk el egymást, egész álló nap az ágyban feküdtünk és élveztük a másik társaságát. 3 éve befejeztük az egyetemet, mind a ketten sikeresen lediplomáztunk. Mint említettem, sokak tettek fogadást ránk. Mondanom sem kell, a legtöbben sok-sok pénzt zsebelhettek be, de a legnagyobb nyertesek mi voltunk. A díj pedig a szerelem volt. És, ha belegondolok, hogy az egész csak a vízszámlával kezdődött…