Chapter 17. ~ Happy Together

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen a pozitív visszajelzéseket. 

Másodszor pedig egyszer régebben még azt írtam, 

hogy nem lesz több olyan rész a blogban. 

Hát tévedtem. Szóval csak felelősséggel. :"D

Harmadszor pedig... Jó olvasást. 

xx,

Cece S.T.

*Louis szemszöge*

Egyszerűen hihetetlen. Elképesztő volt. Egyszerre nyomta a teher a vállamat, kezdett el gyorsabban kalapálni a szívem. Nem tudtam mit lehetne mondani. Úgy éreztem, hogy az egyik felem legszívesebben kitörne a boldogságtól, míg a másik a jövőre koncentrált, ahol még nem az első pontokban szerepelt a gyerek. De még a házasság se ütötte volna meg az első három helyet. 

- Eleanor... - ennyit tudtam kinyögni. Ott állt előttem életem szerelme, aki közölte velem, hogy terhes, én meg csak meredten a földre pillantottam, majd egyenesen a gyönyörű, barna szemeibe néztem. Láttam, hogy próbálja megfejteni; most, hogyan érezhetek, de nem megy neki. 

Mély levegőt vettem, majd behunytam a szemem. Magam előtt láttam az életemet 3 év múlva. Ahogyan egy nagy családi házban, a kertben focizok a fiammal, míg Eleanor az átlátszó, üvegablakon nézi, ahogyan tanítom cselezni a gyermekünket. A gyermekünket.

Abban a percben úgy éreztem az elmémben vívott csatát az az oldal nyerte, ami alig várta, hogy közös gyermekünk legyen Eleanorral.

- Apa leszek? - kérdeztem féloldalas mosolyogva, majd egyre nagyobb vigyor ült az arcomra. Szerényen bólintott, majd mindenhova próbált nézni, csak a szemeimbe nem. Vélhetőleg nem értette meg, hogy jelenleg majd ki csattanok örömömben.

- De hisz ez nagyszerű! - adtam tudatára egy akaratlanul is hangosan kimondott mondattal, majd odalépve hozzá szorosan megöleltem. Apró karjai átfonták a nyakamat, arcát a mellkasomba fúrta. Éreztem, ahogyan könnyei eláztatják a pólómat. Kicsit eltoltam magamtól, majd felemeltem az állát és hüvelykujjammal letöröltem a könnycseppjeit. 

- Ne sírj! Nincs semmi baj! - mondtam neki, majd még jobban könnyezni kezdett. Már azon kezdtem tanakodni, hogy mondtam-e, vagy tettem-e valamit, ami miatt sírhat, de mielőtt még tovább mentek volna a gondolataim, megnyugtatott.

- Csak... egyszerűen annyira hihetetlen! Anya leszek! - kezdett el ő is mosolyogni. Olyan gyönyörű volt. Igaz, szemei könnyekkel voltak tele, de tudtam, hogy örömkönnyek. Már húztam volna magamhoz, hogy csókot nyomjak az ajkaira, amikor arrébb tolt. 

- Hidd el, most nem akarsz megcsókolni! - nevetett fel. Semmit nem értettem. - Csak elmegyek fogat mosni - mosolygott rám, majd elindult a fürdőszobába. 

Mikor láttam, hogy becsukja az ajtót, hirtelen előtört belőlem az örömködés és, mint aki valamit megnyert kezdtem el tátogni. - Ez az! Apa leszek! - habár legszívesebben üvöltöttem volna. 

Levakarhatatlan vigyor ült a képemre, majd helyet foglaltam a kanapén. Vártam, hogy Eleanor visszajöjjön és beszélgessünk a jövőről.
Ez nagyon fura...
Nem terveztem, hogy 21 évesen apa leszek. Te jó ég!
A kétségbeesés hirtelen úrrá lett felettem, és az eddig érzett boldogságot félelem vette át. El sem merem képzelni Eleanor mit érezhetett... vagy, érez még most is.
Mélyeket lélegeztem, majd behunytam a szemem. Közelgő lépteket hallottam, de a szemem még mindig csukva tartottam. Hirtelen kisebb súlyt éreztem magamon, vékony karok fonódtak át a nyakamon. Kellemes illat tengett a levegőben, amit boldogan lélegeztem be. Apró ajkak értek a nyakamhoz, gyorsabban vettem a levegőt. - Eleanor... - felnyögtem, amikor egy érzékeny ponton kezdte szívni a nyakamat. Kezeivel a pólóm alját birizgálta, majd hirtelen elkaptam a kezét, és értetlenül rám tekintett. Barna szemeivel olyan ártatlanul tudott nézni, hogy az embernek azonnal meglágyul a szíve. - Csak menjünk a hálóba. - kacsintottam rá, majd elmosolyodott. Felálltunk, majd a lépcsőhöz érve, már egymásnak estünk. Úgy nézhettünk ki, mint két túlfűtött kamasz. Az emeletet elérve, már csak alsót viseltem, Eleanor pedig csak fehérneműt. A szobába beérve mindenről elfeledkezve löktem neki a falnak. - Louis... a baba. - motyogta El, én pedig szégyenkezve néztem rá.
- Sajnálom... el is... felejtettem. Vagyis... ez még annyira...új. - mondtam ki a gondolataimat, majd a kezeimbe temetkezve leültem az ágyra. Nyikorgás hallatszott, valószínűleg Eleanor ült le mellém. Ez be is bizonyosodott, amikor átkarolta a nyakamat, és immáron ugyanolyan pózban voltunk, mint lent a kanapén, csak kevesebb ruhában és több érzéssel.
- Semmi baj... ez mindkettőnknek új. - ennyivel le is zárta a dolgot, majd finoman hátralökött, de jelenleg ennyi is elég volt hozzá, hogy a hátam a matrachoz nyomódjon. Nyakamtól kezdve egészen a 'V' vonalamig végigcsókolt, majd némi hezitálás után levette a boxeremet. Hangos nyögés szaladt ki a torkomon, amikor elkezdte a kényeztetésemet.
Néhány perc múlva felhúztam magamhoz. Még nem akartam elmenni. Legalábbis, nem így.
Értetlenül nézett rám, de én csak mosolyogtam. Szavak nélkül is megértettük egymást. Hátához nyúltam, és kikapcsoltam a melltartóját, amit a szoba valamelyik pontjába hajítottam. Kezeimmel masszíroztam a melleit, mire apróbbakat nyögött, ami teljesen beindított. De mielőtt cselekedhettem volna, ismét a hátamon feküdtem, Eleanor pedig levette az utolsó fedőrétegét is, és rám 'ereszkedett'.
Mindkettőnk szájából hangos nyögések szaladtak ki, amikor nyolcasokat írt le a csípőjével. Egyik kezemmel a csípőjét fogtam, és próbáltam irányítani, a másikat pedig szépen lassan felvezettem a melléig, ami kisebb borzongást váltott ki belőle.

Lehajolt hozzám egy csókért, mire megfordítottam és magam alá gyűrtem, így folytattuk még néhány percig, majd egyszerre ért el minket a gyönyör. Lihegve borultam le az ágy másik oldalára. Eleanor felém fordult, és átölelt.
- Most már minden rendben lesz? - hallottam kimerült hangját, szemei már majdnem lecsukódtak.
- Megígérem. - suttogtam. Karjaimat a csípője köré fontam. Biztonságban tartottam. Akkor, ott először éreztem azt, hogy mióta hazajöttem a turnéról minden rendben, és ténylegesen boldogok vagyunk, együtt.

Chapter 16. ~ Through your eyes

Sziasztok! 

Először is köszönöm szépen, akik írtak, hogy folytassam a blogot. 

Most is örülnék egy-két hozzászólásnak, csak, hogy tudjam 

nem süllyedt-e nagyon mélyre a blog... 

Jó olvasást!

xx, Cece S.T.

Az orvostól kiérve hatalmasat sóhajtottam. Daniellel magam mellett ballagtam a járdán, míg a parkolóba nem értünk, ahol Dani kinyitotta a kocsit, én pedig beszálltam az anyós ülésre, majd ő is helyet foglalt mellettem.

Pár percig néma csönd állt be közénk, majd rájöhetett, hogy nekem nincs kedvem és nem is fogok megszólalni, inkább ő kezdeményezte a beszélgetést.

- Hogy mondod el Louis-nak? - nem köntörfalazott, egyből lényegre törően kérdezett. El kellett, hogy gondolkozzak. Hogy mondjam el Louisnak? 
- Szerinted, hogy kéne közölni, egy világsztár énekessel, hogy terhes vagyok a gyermekével? - kérdeztem és hátravetettem a fejem az ülésen. A gondolataim elárasztották a fejem és rá kellett jöjjek, ha nem lett volna ott velem Danielle, nem tudtam volna magam kontrollálni.
- Szerintem először is nyugodj le. Semmi baj nem lesz. Eleanor, nézz rám. - fordítottam maga felé és egyenesen a szemembe nézve mondta a szavakat. Le mertem volna fogadni, hogy pislogni se pislogott.
- Egy okos, bár néha megkérőjelezhetően felnőtt, érett nő vagy, aki terhes lett a pasijától. Ugyanilyen helyzetben, hogy mondanád el Louisnak, ha nem lenne, idézlek "világsztár énekes"? Állj elé és mondd, hogy terhes vagy. Nem fog elhagyni és tudod miért? Mert szeret téged. Egyszerűen szeret téged. Már azon látni, ahogyan rád néz vagy, ahogyan mosolyog feléd. Ilyen egy szerelmes férfi... És az ő szerelme a tiéd, senki másé. Attól még, hogy terhes vagy, nem kell máris a legrosszabbakra gondolni. Nem fog semmi sem történni, efelől biztosíthatlak. Csak szépen nyugodj le és, ha gondolod, elviszlek Louishoz. - Ez a két perces monológja teljesen ledöbbentett. Talán ennyire még nem buzdított semmire, soha senki. Egy kósza könnycsepp hullt le az arcomról, majd az ülésből Dani felé hajoltam és féloldalasan megöleltem.
- Nem tudom mit csinálnék nélküled. Szeretlek. - mondtam neki, mire jobban magához ölelt.
- Tudod, hogy mindig melletted leszek, és minden rendben lesz. Ígérem. - Ezek után felbátorodva ültem a kocsiban és vártam, hogy Danielle Louis lakásához érjen. Olyannyira megteltem önbizalommal, hogy az egész világgal közöltem volna; Igen, Eleanor Calder vagyok, és Louis Tomlinson gyermekét hordom a méhemben!
Az ablakon bámultam ki és néztem a mellettünk elsuhanó tájat, házakat.
Danielle a rádióhoz nyúlt, majd bekapcsolta. Hallottam, hogy a fiúkkal folytatott reggeli interjút adják. Már javában beszélgettek, amikor egy érdekes kérdést tett fel az interjúvoló.
- Mostanában nagyon felkapott ez a téma a fiatalok körében és úgy hírlik, hogy egyikőtök barátnője is ebben a 'betegségben' szenved. Louis, ez konkrétan a te barátnődre értendő, akiről a napokban megjelent cikkek szólnak, miszerint lencsevégre kapták, amint kötésekkel a kezén hagyja el az otthonát, vagy éppen veled van, ismétlem, kötésekkel az alkarján. Mit tudsz erről mondani?
- Először is, azt tudom mondani, hogy; ez egy magán dolog, eleve nem kéne ilyenekről pletykálni...
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy igazak a hírek?
- Mi? De, hisz én még nem is mondtam semmit. - tiltakozott Louis és a hangjából ítélve, elég ideges lehetett.
- Én csak azt próbálom elmondani, hogy, ha igazak a hírek, ha nem, ő ugyanannyi bántást és sérelmet fog kapni ezek után is. El tudod képzelni, hogy miken megy keresztül? Mindazért, ami miatt velem van? Ti hogyan reagálnátok, ha más a halálotokat kívánná? Vagy a pokolra száműzne csak, azért, mert éppen az a valaki, akivel együtt vagy, az utálkozó imádottja? Szerintem teljesen abszurd ez az egész és mindenkinek magába kéne néznie...
- Ez szép és jó, Louis, de még mindig nem válaszoltál a kérdésünkre. Igazak a hírek? - Zaklatta tovább a nő és egy perc néma csend állt be, majd egy hangos széknyikorgás hallatszott
- Csesszétek meg! - Hallatszott Louis hangja, majd gondolom kivonult a teremből.
- Louis, gyere vissza! - Ismét szék nyikorgás.
- Szóval, akkor térjünk át más témára. Harry, úgy hírlik új barátnőd van... 
És innentől nem érdekelt az egész. Csak arra tudtam gondolni, amiket az előbb hallottam. Hogy lehetnek ilyenek egyes emberek? Hogy van képük a pletykákat még jobban boncolgatni?
Ekkor, arra jöttem rá, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy olyan pasim van, mint Louis. Kiállt mellettem. Nem arra akart törekedni, hogy célozgasson; igazuk van a pletykáknak az interneten, hanem arra, hogy az mennyire fáj nekem, amiket nap, mint nap kapok twitteren és egyéb közösségi oldalakon.
- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. - gyanakodott Dani, majd hirtelen félre húzódott. Jókor tette, mert azonnal kiszálltam a kocsiból és a mellettem lévő gödörbe, kidobtam a taccsot. Egyszerűen nem bírtam ezt az egészet. Mély levegőket vettem, majd felnéztem az égre. Borús felhők gyülekeztek, esni készült. Kifújtam a bent tartott szén-dioxidot, majd visszaültem a kocsiba és azt vettem észre, hogy Danielle egy vizes palackot tartott felém.
- Tessék, mosd ki a szád. - nevetett fel kicsit, de nekem egyáltalán nem tűnt viccesnek a helyzet. Inkább undorító volt.
Miután sikeresen kimostam a szám, újból az úton haladtunk és pár perc múlva megérkeztünk az úti célunkhoz.
- Sok szerencsét. És ne feledd, amit mondtam. - biztatott Dani, majd még egyszer odahajoltam egy ölelésre.
- Köszönök, mindent. - mosolyogtam felé, majd lenyomtam a kilincset és elhagytam az autót. Pár pillanatig a ház előtt ácsorogtam, megvártam, míg Danielle elhajt. Néztem a kocsija távolodó alakját, ahogyan eltűnik az utca végi kanyarnál. Ekkor éreztem, hogy süvít a szél. Fázni kezdtem, így felmentem a lépcsőn, egyenesen bejárati ajtóhoz. Megnyomtam a csengőt és vártam. Nem akartam egyből letámadni.
- Helló, gyönyörűm. - hallatszott Louis hangja, majd odalépve hozzá szorosan magamhoz öleltem.
- Mire fel a hatalmas ölelés? - kérdezte mosolyogva, majd becsukta az ajtót mögöttem.
- Ma voltam az orvosnál... - kérettem magam, szerettem volna, ha kíváncsiskodni kezd. Háttal álltam neki, majd mögém lépve a derekamra csúsztatta a kezét és jobban magához húzott.
- Tudod, hogy utálok várakozni. Na, mi történt? - kérdezte teljes komolysággal, majd elszakadva a kezeitől, szembefordultam vele. Szemeit elnézve láttam benne kíváncsiságot, komolyságot és egy cseppnyi vágyat. Mennyi mindent ki lehet olvasni egy ember nézéséből. Gondoltam, majd csak remélni tudtam, hogy az enyémből ennyire jól nem tud mindenki olvasni.
- Louis, én... terhes vagyok. Terhes vagyok a gyerekeddel. - mondtam ki egybe a szavakat és ezek után csak egy megdöbbent képű Louis-t láttam, aki nem tudta mit kéne tenni. Mintha azon vacillált volna, hogy fusson olyan messzire tőlem, amennyire csak tud, vagy inkább lépjen oda elém és öleljen szorosan magához. Az utóbbira voksolnék.
- Eleanor... - kezdett bele a mondatába, majd a földet fixírozta, aztán egyenest a szemembe nézett. Eljött a pillanat, hogy nem tudtam kiolvasni, mire gondol...

Feljegyzés; Start It Again

Sziasztok, a zárás után idetévedt olvasóim.

Aki benne van a csoportomban, az tudhatja, hogy vérző szívvel, de bezártam a blogot. (Vagy mégsem?)

Aki pedig csak simán olvasgatta az írásomat, az is észrevehette, hogy megszűnt a blog, csak meghívott tagok láthatják az eddigi bejegyzéseimet. 

Hát, most mindenki láthatja. 

Visszatértem.

Egy kis szónoklatban szeretném kifejezni az érzéseimet. 

Miért zártam be a blogot?

Nem lényeges. Az a fontos, hogy most újra itt vagyok, nemde? 

Mik a terveim a következő részekre tekintve?

A részek a 17.rész végéig vannak készen. Az tőletek függ, hogy folytassam-e.

Mikorra várható a következő fejezet?

Amikor úgy érzem, még nem süllyedt el olyan mélyre ez a blog, hogy ne kezdhetném, mármint folytathatnám.

Üzenetem annak, akik ezután is velem marad:

Köszönöm szépen, hogy megtisztelsz figyelmeddel, hogy elolvasod a sorokat, amiket bepötyögtem ebbe a  blogba. Köszönöm, hogy kitartasz mellettem és komi formájába öntöd a véleményedet. 

Köszönöm, hogy támogatsz.

xx,

Lots of love,

Cece S.T.

Chapter 15. ~ Calm down, I'm already well.

Sziasztok! 

Te jó ég!! 34 rendszeres, és több mint 9500 oldalmegtekintés.

I wanna say a MASSIVE THANK YOU !!! ♥ 

I LOVE MY READERS SO SO MUCH♥

Mint tudjátok, hamarosan a végére érünk a sztorinak, hiszen 20 fejezetes lesz, és most tartunk a 15.-nél. Ez a magyarázata annak, hogy hol rövidebb, hol pedig hosszabb részeket olvashattok, mert már magamnak feljegyeztem, hogy melyik részben mi fog történni. A végkimenetelt meg még nem tudom eldönteni...De majd az is kialakul. Na de, JÓ OLVASÁST !! 

xx, Cece S.T.

- Mi a franc ez? - hallatszott anya hangja, miközben feltűrte a fehér ingemet, ezzel nyilvánosságra hozva a kötéssel fedett karomat.

- Anya..én...megmagyarázom! - dadogtam összevissza, majd elengedett.

- Azt ajánlom is! - a fenyegetésnek indult mondat, aggódó hangnemben ért véget, és közben apa is feleszmélt.

- Mindenki a nappaliba. - mondta mély férfias hangján, és úgy is tettünk. Louis odajött hozzám, és megfogta a kezemet, közelebb húzva magához, és a fülembe suttogott. - Minden rendben lesz. Ígérem. De most menjünk a nappaliba. - kézen fogva besétáltunk, és leültünk a kanapéra. Anya előttünk állt, apa pedig a másik karosszékben foglalt helyet. Úgy éreztem magamat, mint akit éppen kín vallatnak. Én vagyok aki bűnt követett el, és anya játssza a jó zsaru-rossz zsaru szerepet.

- Eleanor...Nem vagyunk hülyék, mi is konyítunk az internethez, és mi is láttuk azokat a rovatokat....De egészen eddig azt hittem, hogy csak valakik idióta elképzelései...De, most, hogy látom...Igaz...Ha nem haragszol, nekem ez sok...megmagyaráznád? - már majdnem sírt. Miattam. Ez az egész miattam volt...

- Anya...Nyugodj meg, már jól vagyok! - álltam fel, és odamentem hozzá. - Már jól vagyok.

- Már, hogy lennél? Ha egyszer elkezded nem fogod abbahagyni! Ez egy szenvedély betegség! - szólalt meg apa is. És mi volt a legrosszabb? Igaza volt.... A kényszer mindig ott volt bennem...De megígértem...

Beszédre nyitottam a számat, de azon nem jött ki hang. Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Rájöttem, hogy a saját szüleimnek nehezebb vallani, mint a barátomnak. 

-Most te ülsz le, anya. - kértem meg, és úgy is tette, ahogyan mondtam. - Kezdem az elejéről... 

Immáron körülbelül negyedjére meséltem el ugyanazt a történetet. A kiinduló ponttól, egészen a végletekig. Hogy miként ragadtam kezembe a sebeket hagyó kisollómat, hogy milyen érzések kavarogtak bennem. A sértő üzenetektől kezdve, Danielle segítségéig, és Niall támogatásig mindenről beszámoltam. Arról is meséltem, hogy jelenleg nem tudom, hogy ki tehette ki a képeket, és honnan szerezte őket. Akkor, abban a pillanatban láttam életemben először apa arcán legördülni pár sós könnycseppet. Anya alig tudta visszafogni keserves zokogását. Meg tudtam érteni. Sosem gondolta volna, hogy a tökéletes lányának, mégsem annyira tökéletes az élete. Azzal nyugtattam őket, hogy ők mindent megadtak nekem, és semmi okuk az aggodalomra. Már jól vagyok.
- ....És azt hiszem, hogy ennyi. - sóhajtottam, és lemondóan a földre néztem. Nem bírtam anyáék szemébe nézni. Nem bírtam nézni, ahogyan miattam itatja anya az egereket, vagy ahogyan csalódást okoztam apának, életemben először. A fapadlót fixírozva észre sem vettem, hogy valaki felém lépdelt, majd vékony karjaival átölelt. - Anya, annyira sajnálom! - sírtam, és beletemetkeztem a vállába. Ő ugyan nem mondott semmit, de tudtam mire gondolt. Lélekben próbál erős maradni, és nem olyat mondani nekem, amivel megbánthat. Ez az ölelés elmondta, mennyire törődik velem, és érdekli mi van velem. Percekig zokogtunk egymásra borulva, majd elengedett, és a szemivel az enyémbe nézett. Most már nem volt kiskapu, viszonoznom kellett a szemkontaktust. - Eleanor... ez amit tettél, nagyon...durva. - kereste a szavakat. - Nagyon megijedtem, amikor azokat a képeket látni véltem az interneten, de nem izgultam annyit miatta, hisz tudtam, hogy valaki beteges kitalációi. De most, hogy tudom, igaz.... Le vagyok döbbenve, ugyanakkor örülök neki, hogy már jobban vagy, és ezt elmondtad nekünk.... Habár későn szóltál... - szavai teljesen meghatottak, és teljes mértékben igaza volt. Túl későn kértem segítséget a többiektől, és emiatt, majdnem az életemmel fizettem.
- Nem akarom megzavarni a családi idillt... - szólt közbe Louis. - De, nekünk, legalábbis nekem most vissza kell mennem Londonba. - nézte a mobilját. - A srácok írtak, hogy behívtak minket a stúdióba. - nézett fel, a gondolom egyik sráctól kapott SMS-ből.
- El, nem muszáj jönnöd, de nekem igen, szóval én csomagolok is. - mondta, és el is tűnt a nappaliból.
Anyáékkal találtam szembe magamat, és mondhatni tehetetlenül álltam előttük. Ez annyira....kínos(?)
- Menj, ha akarsz! - bólintott apa a vendégszoba felé. Kétségbeesetten néztem anya felé.
- Nem tartunk vissza. De... Eleanor, vigyázz magadra! - mondta, és odamentem hozzá megölelni.
- Köszönöm. - suttogtam, és ahogyan Louis, én is beballagtam a szobába, ahol barátom éppen a holmiját pakolta a bőröndökbe. Mögé osontam, és átfűztem a kezeimet a derekán.
- Te, jó ég! Megijesztettél! - fordult meg velem, így most egymással szembe álltunk.
- Nem állt szándékomban. - forgattam meg a szemeimet. - Megyek veled.
- De, nem muszáj. Úgy értem, ha gondolod maradhatsz is. - mondta esetlenül, de én erősködtem.
- De, muszáj! Ezek után nem szeretnék itt maradni... - haraptam el a mondat végét.
- Örülök, hogy elmondtad nekik, és hogy ilyen jól fogadták.. - mondta, és homlokát az enyémhez támasztotta, majd lágyan megcsókolt. Nyelve beengedést kért a számba, de ekkor elhúzódtam, ezzel nyerve tőle egy kérdő pillantást.
- Erre ráérünk otthon. - kacsintottam, majd bevonultam a fürdőbe. Összerámoltam a dolgaimat, majd a szobából is összeszedtem a ruháimat. Mire megteltek a bőröndjeim, Louis már körülbelül fél órát várhatott rám az ajtó előtt.
- Biztos nem hagytál itt valamit? - kérdezte nevetve, én erre csak megráztam a fejemet, és indultunk ki a bejárati ajtóhoz.
- Kicsim, vigyázz magadra! - húzott magához apa, egy ölelésre, aztán anyától is elköszöntem.
- Még...találkozunk! - esetlenül intettem, majd kivonultunk a házból. A kocsihoz mentünk, ahova Louis betette a csomagokat, és beszálltam az anyósülésre, Loui pedig mellém.

***

- Ki a franc az? - morogta Louis álmosan, miközben a szobámban feküdtünk az ágyon. 

- Nem tudom. - válaszoltam én is kialvatlanul, és felálltam keresni egy pólót. Mikor találtam magamra húztam, és kisétáltam a bejárati ajtóhoz, hogy megnézzem ki csöngetett. Kinyitottam.

- Eleanor, szia! - üdvözölt Danielle, és én nagyokat pislogva eszméltem fel, hogy megölelt.
- Jól vagy? Álmosnak tűnsz. - állapította meg a nyilvánvaló tényeket.
- Mert az is vagyok. Mit szeretnél? - kérdeztem, és közben beinvitáltam a lakásba.
- Tudod arra gondoltam, hogy elmehetnénk ma valahova. - mosolygott.
- Jó ötlet. - egyeztem bele, és bementem a konyhába.
- Tényleg! Hogy sikerült a hazaruccanás? - kérdezte.
- Egészen jól. Elmondtam nekik mindent. - mondtam és közben vettem ki innivalót a hűtőből.
- Jól fogadták? - érdeklődött.
- Mondhatni. Örültem, hogy nem jöttek azzal, hogy beteg vagyok, és nem akartak bedugni valami intézetbe. - próbáltam elviccelni a dolgot, habár be kell hogy valljam, nekem sem volt az.
- Ki volt az? - jött ki Louis a szobából, immáron felöltözve. - Vagyis, ki az. Szia Dani! - köszönt nemrég érkezett barátnőmnek, majd elvonult a fürdőbe.
- Látom jól sikerült az estét. - kuncogott Danielle.
- Fogd be! - ütöttem meg játékosan a vállát.

2 héttel később...

- Eleanor, siess már! Időpontod van! - kiabált Danielle, míg én a tükör előtt fésültem meg a hajamat. Ma van 2 hete annak, hogy arra gyanakszok, terhes vagyok. Most délután kell mennünk az orvoshoz.
- Megyek, megyek! - mondtam, és már ki is mentem a fürdőből.
- Na végre! Én nem tollászkodok ennyit! - nevetett, majd egy szemforgatással mentem utána, ki a kocsihoz, egyenesen az orvoshoz...

Chapter 14. ~ What the hell is this?

Sziasztok! Köszönöm a 25 feliratkozót ^^ 

Tudom, hogy nem volt egy ideje rész, de alig volt időm....

Mindegy a lényeg, hogy most van. Jó olvasást! 

Kérlek komizzatok! :D 7 komi és új!! :)

- Louis.... beszélnünk....kellene valamiről... - nyögdécseltem, miközben abbahagyta a nyakam csókolgatását.

- Nem ér rá?  - nyavalygott,  és  visszatért oda, ahol az előbb abbahagyta.

- Nem! - vittem fel kicsit a hangomat,  és arrébb toltam magamtól. - Ez... fontos. - haraptam be ajkaimat, és kerestem a legjobb szavakat arra, hogy elmondjam a világsztár barátomnak, lehetséges, hogy apa lesz.

- El, megijesztesz! - Hát még mennyire megfogod, ha elmondod neki. Szegény, nem elég, hogy a barátnője depressziós, még ráadásul lehet, hogy terhes is! - hangzott a kis hangocska a fejemben, ami nem először történik meg...Talán tényleg bekattantam. Vagy csak megviseltek az elmúlt napok....hetek. - Jól vagy, édes? - emelte fel, lehajtott fejemet, és farkasszemet néztem vele. Hogy tudtam valaha is belehazudni azokba a gyönyörű tengerkék szemekbe, amik tele vannak vággyal, és boldogsággal? Talán pont erre van szükségem. Nem mondhatom el neki. Még nem.

- Tudod mit? Igazából annyira nem is fontos... viszont hol is tartottunk? - vigyorogtam rá kacéran, mire ismét fölém emelkedett. - Basszus! Öhhhm Louis, van óvszered? - kérdeztem kicsit kínosan, mire furcsállva tekintett rám, de bólintott és leszállt az ágyról, de csak annyi időre, hogy elővegye a kotont a nadrágzsebéből. - Egyéb óhaj-sóhaj, vagy megbeszélni való? - jött vissza.

- Semmi. - mosolyogtam, majd az este folytatódott.....

***

2 nappal később, Pénteki nap

- Eleanor siess, mert itt hagylak! - kiáltotta Louis a nappaliból, amíg én a fürdőben intéztem az ügyes-bajos női ügyeimet. Azaz: arcmosás, alapozás, sminkelés, és fésülködés. A tükörbe nézve kissé sápadtnak találtam magamat, még az alapozó színétől függetlenül is úgy néztem ki, mint Hófehérke. Barna hajamat kiengedve hagytam, kényelmesen hullott a vállamra, nagy barna szemeimet a fekete szemceruzám segítségével emeltem ki, és egy alap sminket kentem magamra. - Megyek, megyek! - mondtam, és kimentem a fürdőből a bejárati ajtóhoz, ahol Louis fogadott 3 nagy bőrönddel a kezében. - Te egy bőröndbe csomagoltál, 2 napi cuccot? - kérdeztem ledöbbenten, majd felé tekintettem.

- Igen. Tudod, nekem nincs szükségem sminkre, összepasszoló fehérneműkre, és egyéb női dolgokra. - forgatta meg a szemeit, majd felvette a két hatalmas táskámat. - Tudod hozni az enyémet, vagy visszajöjjek érte? - kérdezte, én pedig addig kinyitottam az ajtót neki. 

- Szerintem elbírok vele. - mondtam, majd felemeltem, és már indultunk is. Kilépve az utcára a tavaszi szél hordozta virágok illata csapta meg az orromat. Kellemes idő volt, a nap hét ágra sütött, ami szokatlan egy olyan városban, mint London. - Odafagytál? - nevetett Louis, majd megráztam a fejemet, és a kocsi felé vettem az irányt. 

***

- El! El! Eleanor! - bökdöste a vállamat Louis.

- Mi van? - kérdeztem kómásan, még mindig csukott szemmel. A hosszú utak közben általában alszok.

- Megérkeztünk! - mondta. A szemeim hamar felcsillantak, és egyből az ablakon bámultam kifelé, amin keresztül meg is pillantottam a szüleim házát. Kiszálltam a kocsiból, és Louis már a csomagokat pakolta ki a csomagtartóból. Segítettem neki felvinni a lépcsőn, majd letettük a bejáratra. - Kész vagy? - kérdezte Louis,és megfogta a kezemet, ezzel maga felé fordítva.

- Amennyire lehet... - sóhajtottam, majd odahajoltam hozzá egy szűzi csókot lopva. Remegő kezekkel értem a csengőhöz, ami dallamosan kezdett el csöngeni. Nagyot nyeltem, amikor hallottam, hogy kattan a zár. Egy percen belül anya ácsorgott teljes életnagyságban előttem. Rövid barna haját a benti fények világították meg, magassarkú cipőm hiányától függetlenül is alacsonyabb volt, mint én. - Anya! Annyira hiányoztál! - mondtam, és gyorsan átöleltem. Magához húzott szorosan. A könnyeim majdnem kicsordultak. Majdnem.

- Te is hiányoztál, kicsim. - mondta majd elengedett.

- Helló Anna! - üdvözölte Louis anyát, és őt is megölelte. 

- Jó látni titeket! Gyertek beljebb! - invitált be minket, és a csomagunkat a kezünkbe véve léptünk be, szüleim rég nem látott nappalijába. 

- Apa? - kérdeztem a bőröndöt letéve, és körbenéztem a nappaliban.

- Valaki emlegetett? - hallottam egy mély férfi hangot, majd hátat fordítva apa állt tőlem pár méterre.

-Apuu!! - kiáltottam, odarohantam hozzá. Egyből szorosan magához ölelt, úgy ahogyan anya a bejáratnál. Louis csak tétován odament, és elengedtem apát. 

- Jó napot, Mr.Calder! - fogott kezet Louis-val. 

- Eleanor, a vendégszoba megnyitotta kapuit, lehet becuccolni. - jött ki mosolyogva anya az említett helységből.

- Louis, bepakolunk? - fordultam felé, mire csak bólintott. Megfogtuk a cókmókunkat, és becipeltük a vendégszobába. - Én szerintem kipakolok. - mondtam, és már el is kezdtem rendezgetni a ruhaneműimet. Mire végeztem, betoltam a fiókokat, és meglepődve néztem szét, mivel Louis már nem volt a szobában. Egy vállrándítással nyugtáztam a dolgot, majd a fürdőbe mentem, ellenőrizni a sminkemet, és a hajamat. Beálltam a tükör elé, és egy újabb alapozó réteget kentem fel magamra, hogy ne tűnjek ennyire sápadtnak. A végén még azt hiszik rosszul vagyok... Mondjuk, most hogy így mondom, nem érzem magamat valami frissnek, és üdének. - El, 5 perc és ebédelünk. - nyitott be Louis a fürdőbe. Hirtelen a szívemhez kaptam ijedtemben. - Meg akarsz ölni? - szólaltam fel.

- Nem állt szándékomban.. - mosolygott, majd közelebb lépett hozzám. - Te viszont nem festesz valami túl jól. Rendben vagy? - kérdezte. Nagyszerű. Akkor mit sem ér az alapozó. 

- J-jól vagyok. - dadogtam, amiből nem éppenséggel lehetett leszűrni, hogy ténylegesen komolyan beszéltem.

- Akkor gyerünk. - mosolygott, majd kézen fogva kisétáltunk a konyhába, ahonnan finom illatok szálltak ki. Jézusom, mennyire hiányzott anya főztje. 

- Üljetek le, mindjárt jövök én is. - mondta anya, miközben a leveses tálat rakta le az asztalra. Csak úgy sürgött-forgott a konyha, és az étkező között. Apa újságot olvasva üldögélt az egyik széken, fel sem nézve a friss hírekből. Louis és én egymás mellé ültünk le, és vártuk, hogy anya is végre lehuppanjon a helyére.

- Itt vagyok. - ült le apa mellé a hiányolt személy, és így teljes volt a kis családunk.

***

Az ebéd isteni volt. Evés közben is jól megvolt az összhang, megtaláltuk a közös témákat. Louis beszámolt a turnéról, és leginkább róluk beszélgettünk, na meg persze rám is áttértünk, de inkább próbáltam hárítani, nem pont ebéd közben akartam beavatni őket a titkomba. Amit rajtam kívül, körülbelül a fél világ ismer, ha valaki nem is biztos benne, legalább a pletykákból eldöntheti, hogy csak szenny, vagy igaz. Ez esetben a legutóbbi...

- Nagyon finom volt, anya. - dicsértem a főztöt, és felálltam a székből. Louis kérdően pillantott rám. Egyből levettem a nézésből a kérdést. Elmondod nekik?

Őszintén megvallva, én is ezen gondolkoztam. Lehet, hogy nem kellene, hisz ők nem vetették fel ezt a témát. Talán nem is látták az interneten? Nem hallottak róla semmit? Vagy, mi van, ha ők várják, hogy én számoljak be róla? Túl sok a kérdés, nincs elegendő idő, hogy választ adhassak. Vagy csak túl ideges vagyok? Na tessék, még egy kérdés...

Gondolkodni nem volt több idő, amikor hirtelen anya feltűrte a fehér bársony ingemet, és rám sem nézve, kérdezett, meglepődöttséggel a hangjában. 

- Mi a franc ez?

A blog 7.díja

Sziasztok! Nem új rész, de ígérem, a napokban lesz frissítés.

Kaptam egy díjat, nagyon köszönöm Nessa-nak!!

1.) Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról!
2.) A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell!
3.) 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek!
4.) 11 embert meg kell jelölni és linkelni! (Nincs visszaadás/visszajelölés)

1.)

1. Pesszimista ember vagyok, ennek ellenére mindenkit fel tudok dobni.:D
2. Ez volt az első "NORMÁLIS" blogom.
3. A blog 20 részes lesz, szóval hamarosan a végére érünk, amit alig tudok én is felfogni.
4. A napokban kezd bennem tudatosulni, hogy nem is vagyok annyira csúnya, mint ahogy gondoltam.#idonthaveanyego
5. Kedvenc magyar bandám a C.o.D.
6. Mindig próbálok segíteni az embereknek.
7. Demi Lovato a példaképem.♥
8. Kedvenc brit énekesnőm Cher Lloyd.
9. Énekesem pedig Ed Sheeran.
10. Szeretnék, majd egyszer könyvet kiadni.
11. Informatikus szeretnék lenni.

2.)

Mióta blogolsz? 

Tavaly július óta.

Van olyan író, blogger aki inspirál? 

Persze! Kettő is! Bibi és Berni. ♥

Te csináltad a blogodra a fejlécet vagy valaki más? 

Én. 

Milyen szavakkal jellemeznéd magad? 

Makacs, őrült, spontán.

Jártál már Londonban?:)

Nem.:''( Brühühüh.

Van kedvenc könyved?

Igen! Rachel Vincent: Stray- kóborok

Minek a hatására kezdtél blogolni? :)

A szavak, érzések amelyeket nem tudok kimondni, az írásaimban nyilvánulnak meg. Habár, nem mindig. 

A blogod főszereplőjét magadról mintázod?

NEM! Én egyáltalán nem hasonlítok a főszereplőre.

Mi a kedvenc 1D számod?

Talán az Over Again.

Ha lenne 3 kívánságod, mit kívánnál?

1. Bárcsak az összes barátom közel lakhatna hozzám.:(

2. Bárcsak a legjobb barátnőm gondjai megoldódnának...

3. Bárcsak idősebb lehetnék, és angol származású.

Hány blogot olvastál már? 

Nem számoltam. 

3.)

1. Mi a véleményed a The Wanted-ről?
2. Követ valamilyen híresség twitter-en?
3. Olvasod a blogomat?
4. Van kedvenc dalod?
5. Miből teljesítesz legjobban a suliban?
6. A blogodban van olyan, akit a saját személyiségedről mintázol?
7. London, Párizs vagy New York?
8. Felszállni a London Eye-ra, vagy hajókázni a Temzén?
9. Láttad már a Titanicot? Ha igen, sírtál a végére?
10. Ki a kedvenc brit előadód?
11. Szoktál szappanoperákat nézni?

4.)

Berni, Bibi, Zsuu

És többet nem is tudok, :P Szóval 11=3 ! :D

Chapter 12. - 13. ~ Double Trouble

Sziasztok! IGEN! VISSZATÉRTEM!

Annyira, de annyira röstellem, hogy már LEGALÁBB 1 hónapja nem volt új rész, és ti meg komiztatok, és csatlakoztatok a csopiba....

Nehogy azt higgyétek, hogy annyira szemét lennék, hogy direkt nem hoztam újat...

Az utóbbi napokban/hetekben személyes gondjaim adódtak, de igyekeztem minden nap egy kicsit írni, és még-még írni, hogy össze tudjam hozni a dupla részt.

Most kezdődnek csak az izgalmak. ;)

Szóval, 7-8 komi, 10-10 Tetszik-Folytasd után, ÚJ RÉSSZEL JELENTKEZEM!

Eeeeegyébként, oldalt van egy szavazás, kérlek titeket szavazniiiiiiii. :)

U.I.: KÖSZÖNÖM A TÖBB MIND 6000 MEGTEKINTÉST, ÉS 22 RENDSZEREST. *-*

Chapter 12. 

Mikor láttam, hogy ölelkezünk, hirtelen bevillant valami.... valami nagyon fontos....

- URAM ATYÁM! - riadtam fel az álmomból, majd gyorsan kiszaladtam a konyhában felejtett mobilomat keresve. Sietve kezdtem el görgetni a névjegyzéket, és mikor megtaláltam, hogy kit akarok felhívni, rögtön rányomtam. Kicsöng....kicsöng....kicsöng....

- Szia El, mi újság van? - kérdezte Danielle, kissé kómás hangnemben.

- Azonnal gyere át. - mondtam félve, ugyanakkor idegesen.

- Repülök. - dörmögte, majd kinyomott. Szegényt biztos felébresztettem... de most szükségem van valakire. Valakire, aki jó tanácsokat tud adni. És az a személy Danielle.

Visszamentem a szobámba, hogy felvegyek valami göncöt, hisz nem lehetek egész nap pizsiben.

A fiókomból vettem ki alsóneműt, majd rávettem egy laza fehér pólót, és felhúztam egy csőnadrágot. Gyorsban beszaladtam a fürdőbe és valami elfogadható hajviseletet varázsoltam magamnak, majd hallottam, hogy csöngetnek. Kisétáltam az előszobába, majd a bejárati ajtóhoz, és kinyitottam. - Mi a baj? - támadott le rögtön a kérdéssel Dani, majd megölelt üdvözlésképp. - Gyere be, elmondom... - invitáltam be, majd a táskáját maga mellé téve huppant le a kanapéra, és én is mellé ültem. - Akkor, kezdem is.... - vártam egy kicsit, hisz fogalmam sincs, hogy ezt, hogy kellene közölni vele. Habár, nem biztos, hogy úgy van minden, ahogyan azt én gondolom. - Danielle, lehet, hogy terhes vagyok.... vagyis... - mondtam ki gyorsan a mondatot halkan, de nem eléggé, ahhoz, hogy ő ne hallja.

- U-ugye nem jól értettem?? - nyíltak tágra a pupillái.

- De... de ez persze még nem biztos... vagyis,...

- Eleanor, most szépen összeszeded a gondolataidat, megfogalmazod, és szépen ÉRTHETŐEN kinyögöd, hogy mit szeretnél mondani. - mondta kihangsúlyozva, én meg vettem egy mély levegőt, majd kifújtam. Aztán megint, és közben gondolkoztam. - Szóval.. Louis és én, hát, hogy is mondjam...

- Szexeltetek, oké, ezen túl vagytok nem most kezdtétek, lényeg?? Nem védekeztetek? - nem zavartatta magát, teljesen közvetlenül mondta azt, amire gondolt, amitől kicsit összerántottam a szemöldökömet.

- Ja... teljesen kiment a fejemből, hogy mióta elmentek a turnéra, abbahagytam a fogamzásgátló szedését, és hát mind a ketten elfeledkeztünk a védelemről... - hajtottam le a fejemet. Belegondolni is rossz, hogy egy gyerek mekkora felfordulást okozna, az így is elcseszett életemben. Ráadásul Louisnak is teljesen tönkretenném a karrierjét. Most vannak a csúcson, én meg közölném vele, hogy "Szívem, apa leszel.". Szegényt teljesen lesokkolnám....

- Hahó? Föld hívja Eleanort! - legyezgette a kezét előttem Danielle.

- Bocsi, csak kissé elgondolkoztam...

- De... Eleanor, hisz még csak egy nap telt el, ez nem jelent semmit, van esély arra, hogy nem vagy terhes. - próbált nyugtatni, majd átölelt. El nem tudtam volna mondani, hogy mennyit jelentett nekem abban a pillanatban, hogy valaki mellettem volt. - És, ha még is az vagy, akkor 1. el tudod vetetni.... - ekkor felnéztem rá furcsán az ölelésből.. - vagyis, mi mind itt leszünk neked, Louis, a fiúk, én... a családod... mindenben támogatni fogunk téged. - mosolygott kedvesen rám, majd éreztem, hogy pár csepp sós könny folyik le az arcomon. Kicsit meghatott amit mondott. Nem hittem, hogy szert tehetek az életben, ilyen remek barátnőre. Eme gondolat mellé, egy negatív is társult..... mit is mondott? A családom... te jó ég! A CSALÁDOM! Ha anya és apa megtudják, hogy miket műveltem.... te jó ég!! Nem, nem, nem. Hirtelen felálltam és elrohantam, egyenesen a fürdőbe. Akkor, abban a pillanatban hidegen hagyott Danielle jelenléte, és mintha ott sem lett volna zártam magamra az ajtót, és csúsztam sírva a földre. - Eleanor, ne játsszuk azt, mint a múltkor! Kérlek! - dörömbölt, amit alig hallottam, mert a hangos zokogásom, már szinte elnyomta a zajt. Ne, Eleanor ne tegyél semmit, amit később megbánhatsz. Hallottam, egy kis hangot, és szétnéztem a szobában. Semmi. Nagyszerű a végén még be is kattanok. Mi van, ha tényleg lesz egy kicsid? Hogy fog ez hatni a rajongókra? Belegondoltál már? Hallottam továbbra is egy elég keskeny idegesítő hangot. Vedd le a kötésedet. Suttogta a fülembe, majd azt tettem amit mondott. A fájdalomtól felszisszentem, hisz a géz már lassan egyé vált a karcolásaimmal. Ledobtam a földre, majd magam elé emeltem vésett sebekkel teli karomat. Látod mit tettél magaddal? És ilyen instabil létedre még pluszban gyermeket is vállalnál? Azt sem értem Louisnak miért kellesz... Hirtelen még jobban elkezdtem bőgni, és ráadásképpen a karom is elkezdett sajogni. Nem tudom, mi lehet ez a kis hang, talán a lelkiismeretem, és már annyira dilis vagyok, hogy magammal kommunikálok, mert ez teljesen normális, nem? Szerintem sem. Az ajtókilincsbe kapaszkodva felhúztam magamat, majd egyel közelebb léptem a tükörhöz, de bátorságom nem volt, hogy belenézzek. Nézz csak bele nyugodtan, sok változás nem történt, azóta a nap óta. Na,hajrá Eleanor. Emészd még jobban magad. Ez a kis hang, nem hagyott békén, és már a fejem és fájni kezdett. Lüktetett, és úgy éreztem, hogy fel fog robbanni. Kezeimmel támasztottam magamat a csapnál, majd elszánva emeltem fel a fejemet, ezzel megpillantva magamat a tükörben. Remek. Most, nézd meg jól, mit tettél magaddal. NÉZD. MEG. Kikerekedett szemekkel tekintettem végig az ápolatlan arcomon, a sebhelyekkel teli karomig.  Ismét a földre rogytam, ezzel magammal rántva a sminkes táskámat, ami szépen leesett a földre, ahogyan én is. A szemem előtt megcsillanó tárgy, azonnal a hatalmába ragadott, és mintha beszélt volna hozzám. - Na, Eleanor, nem lesz semmi baj. Eddig is túl élted, most is sikerülni fog. Kezembe emeltem a tárgyat, ami majdnem a halálomat okozta, és forgatni kezdtem. - Eleanor! Legalább adj valami életjelet! - ordított Danielle az ajtó túloldaláról. Nagy levegőt vettem, és egy hirtelen mozdulattal eldobtam az ollót, és kinyitottam a zárat. - Na, mit kell kötöznöm? - sóhajtott szomorúan Dani. Majd felmutattam a szépen gyógyuló sebeimet, és meglepve nézett engem. - Nem hittem volna, hogy ilyen helyzetben, és pont neked fogom ezt mondani, de... Eleanor, büszke vagyok rád! - mondta féloldalas mosollyal, majd magához ölelt. Hogy ez mennyit jelentett nekem, el sem lehet képzelni. Sosem mondták gyakran nekem, mindig küzdenem kellett, hogy elismerjenek, hogy megbecsüljenek. De Danielle, most azt mondta, hogy büszke rám, pedig, csak annyi történet, hogy nem csináltam magammal semmit. De egy valami, még mindig idegesítettem, ezen a "lehet terhes vagyok" dolgon kívül is. - Danielle.....szerinted el kellene mondanom a családomnak? - kérdeztem, és közben a földet fixíroztam.

- Szerinted el kellene? - kérdezett vissza.

- Igen....

- Akkor miért kérdezed?

- Csak kíváncsi voltam.... tényleg, majdnem elfelejtettem mondani! Perrie mondta, hogy 10-kor találkozzak vele ott annál az elhagyatott raktárháznál.

- Ez a csaj nem lehet százas, ha olyan későn akar veled beszélgetni, ráadásul ott. Tudod, hogy sok mindenki járkál olyankor az utcákon...

- Tudom, de már nagyon érdekel, hogy mit akarhat és, ha azt mondja, hogy fontos, akkor biztos az is.

- Lehet, hogy igazad van. Akkor, szedjük össze. Lehet, hogy terhes vagy.... - kezdte, én pedig csak némán bólintva vártam, hogy folytassa a felsorolást. - el fogod mondani a családodnak, amiket tettél, és ma találkozol Perrievel, aki valami fontosat akar neked mondani. Wow, hajrá csajszi! - nevetett fel, én pedig a "ez komoly, fogd be" pillantásommal jutalmaztam. - Rendben, bocsi. Nem akarunk megnézni addig, mondjuk egy filmet? - váltott témát.

- De én választok. - mondtam nevetve.

- Á-á! Ki keltett fel kit? Jogom van hozzá! - mondta komolyan, de a végére elröhögte magát. - Jó, válassz, addig csinálok popcornt. - egyeztem végül bele, majd a konyhába mentem, amíg ő a DVD-k között keresgélt.

22:00

Megrohamoztam a lépteimet, amikor észrevettem, hogy már este 10 van, és én még a Big Ben közelében

sem vagyok. Már nagyon furdal a kíváncsiság, mi az az életbevágó hír, amit telefonon nem lehet közölni.

A filmnézés jó szórakozásnak indult, amikor Danielle kapott egy hívást, és elment. Nem mondta, hogy ki hívta, vagy, hogy miért, csak egy szimpla köszönéssel távozott. Kicsit furcsálltam, mert rémültnek tűnt, de nem firtattam a dolgot, jobban lekötött, hogy Perrie mit akarhat.

Egyre közelebb értem a kis épülethez, mikor a hatalmas óratoronyra pillantottam, láttam, hogy 5 perccel múlt 10 óra. Még jobban gyorsítottam a 'szalasétálásomat'(szalad és a sétál keveréke) majd odaértem, és megpillantottam a szőke lányt, rózsaszín melírokkal a hajában. Háttal állt nekem és kicsit, mintha remegett volna, talán az enyhén csípős időtől, vagy az is megeshet, hogy ideges. Megérintettem a vállát. - Helló! - mondtam, majd megugrott.

- Te jó ég!! A szívbajt hozod rám! - tette a kezeit a szíve felé.

- Na, mit szeretnél? - kérdeztem, félig komoly hangnemben, félig kíváncsisággal megtelve.

- Ez... ez egy kicsit... kit álltatok, nagy sokk lesz számodra.... de... igazából ezt fogalmam sincs, hogy mit kellene mondanom.... - dadogott össze vissza, nem találta a szavakat.

- Hidd el, ért már elég sok meglepetés, ez biztos nem annyira komoly, de mond már, mert már nagyon érdekel. - nyaggattam, és pedig idegesen nézett rám.

- Na jó, nekem ez nem megy. - kelt ki magából.

- Valami nagyon komoly dolog lehet... - mondtam halkan, de ő épp meghallotta.

- Mert az is! - kiabált tovább. - Annyit mondok, hogy ehhez a dologhoz kapcsolatos. - mondta, mire a pulcsimhoz kapott, majd fentebb húzta, és a kötésekre mutatott, én pedig egyszerre idegesen és félve pillantottam rá, mire ő gyorsan elszaladt a kocsijához, és pár percen belül elsuhant vele. Ledöbbenve álltam egyedül a sötét London utcáin. Meredten bámultam magam elé, majd mire észbe kaptam visszahúztam a pulcsimat, és haza felé kezdtem sétálni. Egész úton az járt a fejemben, hogy Perrie mit mondott. Hogy a vágásaimmal kapcsolatos? Elképzelésem sincs, hogy mit akarhat ezzel. Talán.... Lehet..... lehet, hogy tudja?

Chapter 13. 

Álmosan keltem ki az ágyból. Alig aludtam az éjszaka. A fejemben Perrie szavai csengtek, és az a gondolat, hogy lehet, hogy tud a nemrég történtekről, idegesít. Mivel még alig 2 napja, hogy lehet, hogy egy kis Tomlinsont hordozok a szívem alatt, nem tudhatom biztosra, hogy tényleg terhes vagyok-e. De addig is, van ennél rosszabb és komplikáltabb dolog is. Eldöntöttem.

Beszámolok a családomnak.

Igen, este volt időm ezen gondolkodni. És, egyébként is. Ha a szüleim szoktak internetezni már rég láthatták a cikkek amik rólam szólnak. Hát igen. És még ez is csak egy fokkal emeli a terheket... Azt sem tudom, hogy ki volt az aki a cikket írta, mert, hogy nem újságíró volt az is biztos. Nem volt annyira összeszedett, pontos amiket írt. Ma beszélni fogok anyuval, hogy mikor mehetnék hozzájuk. De előtte talán felöltözök és elkészülök.

Kimentem a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam, majd magam köré csavartam egy törülközőt és a hajamat kezdtem el megszárítani. Nem szeretem, ha vizes. Mikorra már eléggé megszáradt visszamentem a szobámba és magamra kaptam egy farmert, egy sima fehér pólót, meg persze ezek alá fehérneműt.

A mobilomat kerestem, mikor pont csörögni kezdett, így hamar meg is találtam. A kijelzőn Louis neve villogott. - Szia! - vettem fel telefont.

- Eleanor? Már megijedtem, tegnap nem vetted fel. - fújta ki a levegőt megnyugodva.

- Bocsi, biztos le voltam...öhmm...némítva. - kerestem a szavakat. Nem bírtam hazudni, főleg ezek után.

- Nem hangzott valami biztatóan. - nevetett fel. - Mindegy is.....átmehetnék, vagy tán zavarlak?

- Nem, te sosem. Majd felhívlak, rendben? Most anyuval akarok beszélni.

- Miért, csak nem..el...e-el mondod nekik? - kérdezte, kicsit dadogva, mintha csak a gondolataimat olvasta volna.

- De, úgy döntöttem, hogy igen. - sóhajtottam mélyet.

- Ugye nem telefonba akarod közölni?

- Nem, dehogy. Mondjuk meghívatom magamat vacsorára.

- Jó ötlet....Eleanor,veled akarok menni. - mondta kérlelően.

- Louis, nem vagyok ovis, nem kell kísérgetni. - nyugtattam.

- Deeee én akkor is veled akarom menniiiii. - nyavalygott, mint egy kisgyerek.

- Rendben. Tudod mit? Gyere át. - mondtam mosolyogva.

- Már ott is vagyok. - mondta, majd egy köszönés után megszakadt a vonal.

Mély levegő. Anya. Hívás gomb. Hívja. Úristen, úristen, úristen. Csak nyugi El. 

- Eleanor! Milyen régen beszéltünk! Hogy vagy, kincsem? - hallottam meg anya hangját, a vonal másik végén. A sírás kerülgetett, tényleg nagyon régen beszéltem vele. Röstellem a dolgot, de meg kell értenie, hogy voltak komolyabb elfoglaltságaim is, bármennyire fáj is.

- Szia Anyu! Igen, tényleg régen beszélgettünk.... Azért hívlak, hogy megkérdezzem, mikor lenne alkalmas egy kis hazalátogatás? - mosolyogtam, és közben fel alá járkáltam a házban idegességemben.

- Neked bármikor. Tudod, hogy mindig boldogan fogadunk. - mondta anya, lemerem fogadni egy fülig érő mosoly kíséretében.

- Rendben. Mit szólnál a hétvégéhez? - kérdeztem reménnyel teli hangnemben.

- Tökéletes. Mondjuk, egy családi ebéd? - kérdezte.

- Rendben. Jaj, majdnem elfelejtettem. Louis is jönne, ha nem nagy gond. - mondtam, egy kicsit nyugodtabb hangon, hisz tudom, hogy anyáék szeretik Louist. Az első barátom, aki elnyerte a tetszésüket, és még akkor kedvelték meg, amikor a fele világ nem ismerete Louis Tomlinson nevét.

- Már hogy lenne az? Őt is szívesen látjuk. Itt is maradtok, vagy maradsz? Mert akkor már holnap kipakolunk a vendégszobából.

- Szerintem lehet, hogy maradnánk, olyan 2 napot. - mondtam, és mire úgy döntöttem, hogy leülök, csöngettek. - Oh, Louis épp most jött meg. Most akkor leteszem, még holnap felhívlak, aztán pénteken találkozunk. Már csak két nap. - mondtam mosolyogva, de legbelül féltem ettől a naptól, no meg a reakciótól.

- Rendben, kincsnem. Legyél jó, szia! - köszönt el, és leraktam a telefont, majd az ajtóhoz siettem, ahol szembe találtam magamat Louisval.

- Szia! - köszönt, és beljebb jött, én pedig becsuktam az ajtót.

- Helló! - köszöntem vissza, majd megcsókoltam. - Most beszéltem anyuval... - kezdtem bele a mondandómba.

- É-és? - kérdezte, majd mindketten leültünk a kanapéra.

- Pénteken indulnánk, és szerintem vasárnap jönnék. Legalábbis, ha te is ott szeretnél maradni.

- Persze, ha nem zavarok. - mosolygott, majd átölelt.

- Ezt miért kaptam? - játszottam a meglepetett.

- Mert szeretlek? - kérdezte felvont szemöldökkel, majd magához húzott egy csókért. Mélyítette, majd finoman lenyomott a kanapéra, és úgy folytattuk. Mikor már egy ideje ott lehettünk, felállt majd felém nyújtott a kezét. Elfogadtam, majd felhúzott. A hálóba mentünk, majd ott dőltött le az ágyra. Pillanatokon belül már alig volt rajtunk textil, és hirtelen észbe kaptam. - Louis.... beszélnünk....kellene valamiről... - nyögdécseltem, miközben abbahagyta a nyakam csókolgatását.

A blog 6. díja

Sziasztok!

Sajnálom, még mindig nem új résszel jövök, de IGÉREM, ezen a héten még olvashatjátok a dupla fejezetet. Úgy terveztem, hogy 20 fejezetig lesz a blog, de ki tudja, mennyire tudom húzni a kedélyeket :33
Szóval, kaptam egy teljesen új díjat a kedvenc birkámtól (♥) Bibitől, köszönöm ^^
Meg szeretném kérni az olvasókat, hogy nézzenek be a blogjára, kérlek !!

The London Arts High School

A) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!

B) Tedd ki a díj képét az oldaladra bármilyen formátumban, majd másold át a díj adójának oldaláról!

C) Válaszolj az eredeti kérdésekre (szám szerint öt darab)!

D) Küldd tovább maximum öt blogírónak (fanfictionök tulajdonosának, minden kreativitást mellőző blognak ne!)!

1. Miért kezdtél írni?
2. Hogy alakítod ki a szereplők karakterét?
3. Mi a véleményed arról, hogy valaki néz, olvas, de semmi nyomot nem hagy maga után?
4. Melyik a kedvenc fanfictionöd, amit olvasol?
5. Mennyi időbe telik ötletelni, megalkotni egy-egy fejezetet?

1. Már nem is nagyon emlékszem..... először csak a szórakozás kedvéért kezdtem el, mert jó bulinak gondoltam, hogy rólam, és a barátaimról írhatok történeteket, amik csak a képzeleteinkben léteznek, azután viszont kezdtem megkomolyodni, és novellákkal töltöttem az időmet, mert azok az egyetlen mentsváraim, ha rossz kedvem van.
2. Nem teljesen értem, de ha jól fogom fel, akkor: Eleanor személyisége azért olyan amilyen, mert én így reagálnék a rajongók rossz indulatú viselkedésére, legalábbis én inkább beszélnék róla valakivel, nem mindjárt eret vágnék, de mivel ez egy ilyen sztori, azért lett ilyen. A többi szereplő személyisége, pedig azért ilyen, mer én így tudom őket elképzelni a való életben is. 
3. Szerintem az is ér valamit, ha legalább olvassa a történetem, de nagyon jól esni, ha legalább azt a földrengető dolgot megtenné, hogy megnyomja a  Tetszik, Folytasd, gombot..... mindegy, attól még #LOVEMYREADERS
4. Kedvenc fanfic....huhh....nagyon sok van, talán kettőt emelnék ki belőle. Akitől kaptam a díjat, Bibikém én oda-vissza vagyok a blogodtól ♥ És a másik pedig a My best behavour, Berni (remélem nem gond, ha így hívlak) a te blogodtól meg össze-vissza vagyok xd ♥ 
5. Akár több héten keresztül is..... sok dolgom van, néha lusta vagyok, néha meg még életerőm, nemhogy ihletem nincs, egy-egy fejezet írásához.

Ennyi lenne, a kérdések adottak, és nekik küldöm tovább:

1. Berni

És másnak nem is tudom küldeni.....o.O Szóval ennyi, hamarosan jelentkezek, én nem puxcsit osztogatok, hanem ölelést. Szóval ÖLELÉS ♥

A blog 5. díja

Sziasztok! Mint ígértem következőleg, dupla résszel jelentkezem a blogon, addig is, csatlakozz a csoporthoz. :)) (CSOPORT, KATT)

Köszönöm a díjat Berninek *.*

Szabályok:

Írj magadról 11 dolgot!

1. Baromira nincs kedvem holnap suliba menni -.-
2. Úgy érzem, hogy a napokban lett az írás a szenvedélyem.^^
3. Számomra nem létezik Happy End. /A novelláimban/
4. Példaképem: Demi Lovato
5. Hamarosan találkozok személyesen a legeslegnagyobb fanommal ^^ 
6. Imádom a Skinst.
7. Nem szeretem a misztikus/varázslatos dolgokat, de az Alien vs. Predátor a kedvenc filmem.
8. A napokban néztem meg a Dear John c. filmet, és a felétől végigbőgtem. 
9. Valahogy novellát könnyebben tudok írni, mint fejezetet egy blogba oO
10. Utálom a nyálas love-storykat, de a The Notebook az egyik kedvenc filmem oO
11. Kedvenc horrorom a Végső Állomás ^^

Válaszolj 11 kérdésre!

1. Randiznál Justin Bieberrel? Nem annyira bírom, de végül is, miért ne? ;)
2. Laptopod vagy géped van? Laptop
3. Milyen telefonod van? Samsung Galaxy Mini
4. Milyen fajta blogokat olvasol? Általában 'drámai' (like mine),vagy viccesebb jellegűeket
5. Olvasod az én blogom? #oneofmyfavourite:33
6. Szereted az almalevet? Kedvenc gyümilevem
7. Miért írsz blogot? Mert imádok írni, olyankor felszabadultnak érzem magamat.
8. Mióta írsz? Körülbelül tavaly nyár óta.
9. Az ismerőseid olvassák a blogod? A támogatások nélkül nem érne semmit.
10. Megmutatnád anyukádnak a blogod? NEM ! 
11. Milyen állat lennél?:3 Kutya vagy delfin :3

Írj 11 kérdést!

1. Horror vagy Vígjáték?
2. Fekete vagy Fehér?
3. Vonakodsz attól, ha egy általad kedvelt sztoriban +18-as rész van?
4. Olvasod a Darkot?
5. A szüleid tudják/olvassák/szeretik a blogodat?
6. Van idegesítő szokásod?
7. Nézel szappanoperákat?
8. Team Edward vagy Team Jacob?
9. Kedvenc színésznő?
10. Kedvenc zene mostanában?
11. Elfogadod magadat olyannak, amilyen vagy?

Küld tovább 11 blognak:

Bibii

Adrii. ∞

Chapter 11. ~ Something very important

Sziasztok olvasók !! ^^ Köszönöm, hogy volt türelmetek kivárni, 

ezt a sok időt, amíg nem jelentkeztem új résszel, de írói válságban szenvedtem, 

és akárhogy is próbálkoztam, nem sikerült írnom.... de most összehoztam :D Amúgy, 

FONTOS INFORMÁCIÓK A FEJEZET VÉGÉN KÉREK 

MINDENKIT HOGY OLVASSA EL !!!

Nem értettem, hogy miért írt. Nem is tartom vele tartósan a kapcsolatot. Én értem, hogy állítólag barátnők vagyunk, de sosem jártunk össze kitárgyalni, hogy mi nyomja a szívünk lelkét.. Azt is megértem, hogy neki ideje sincs, hisz ének próbák, és ők is hamarosan indulnak turnézni. De akkor is...

Csak egyenesen a telefonom képernyőjét bámultam, és megint elolvastam az üzenetet.

Perrie: Muszáj beszélnünk. Fontos! 

Vajon miről akar beszélgetni? Mert, hogy nem valami ügyes-bajos csajproblémáról lesz szó, azt érzem. - Eleanor, minden oké? - jött ki Louis a szobából, egy szál alsóban.

- Persze. - mosolyogtam, majd a pultra helyeztem a telefont, és odamentem hozzá. - Jól éreztem magamat. - suttogta a fülembe.

- Én is. - helyeseltem, majd ajkaink egymásra találtak, és hosszasan csókolóztunk. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi ideig, mégis, hogy bírhattam ki nélküle? Az ajkai íze, a puszta jelenléte.... Egyszerűen, ellenállhatatlan. Tüzesen harcoló csókcsatánk folytatódott volna, ha nem kezd el sípolni a mobilom. Vonakodva, de elhúzódtam Louistől, és felvettem. - Háló? - szóltam bele.

- Szia Eleanor. Na, hogy sikerült? - támadott le rögtön egy kérdéssel Danielle.

- Jobban, mint gondolnád. - egy levakarhatatlan mosoly kerekedett az arcomra, miközben még mindig arra gondoltam, hogy mik történetek a hálóban.

- Rendben, azért részleteket nem kérek. - nevetett, majd én is csatlakoztam hozzá.

- Hidd el, nem terveztem ódákat zengeni.

- Köszönöm. Akkor...minden rendben van? - váltott komolyabb hangnembe.

- Igen, azt hiszem.....de.... - sóhajtottam, majd bevonultam a fürdőbe, hogy Louis ne hallja mit beszélek Danivel.

- De? - az aggodalom erősen hallható volt a hangjában.

- Perrie írt egy SMSt, hogy muszáj lenne beszélnünk. De...nem tudom, hogy miről van szó. Csak annyit írt, hogy fontos. - mondtam

- Eleanor, ne butáskodj. Hisz barátnők vagytok, vagy mi.... biztos nem pont valami életbevágó dologról szeretne veled beszélgetni. - nevetett Danielle.

- Dani. Kérlek....

- Jó, oké. Akkor beszélj vele. Így nem jutsz semmire.

- Igaz.... rendben. Majd írok neki. Naaa, és veled mi újság? - kérdeztem elhúzva a mondatot, jelezve, hogy nem pont arról érdeklődök, hogy milyen smink van rajta.

- Ó, hát velem...semmii....

- Mesélj csak! - mondtam fenyegető hangnemben, de a végére elnevettem magamat.

- Liamnél vagyok...

- Hát, ezt életemben nem gondoltam volna. - játszottam meg az értetlent.

- Vicces kedvedben vagy, Humor Herold? - kérdezte.

- Jelenleg volt mitől feltöltődnöm.

- Mondom, hogy nem kérek részleteket. - nevetett. - Na figyelj, most le kell tennem....

- Szóval visszajött Liam. - nevettem fel. - Jó szórakozást.

- Kösz, neked is. - mondta, majd még egy köszönés után letettem a telefont. Kimentem a konyhába, ahol Louis tevékenykedett, annyi különbséggel, hogy most már visszavette a nadrágját. - Mi jót csinálsz? - kérdeztem, majd felültem a pultra.

- Reggelit.

- Na nem mondod? Egy kicsit konkrétabban?

- Pirítóst. - mondta, majd hallottam, hogy a kenyérpirító kattan, és Louis kivette belőle a kenyereket egy tányérra. Én addig a hűtőből kivettem a vajat, majd leültünk az asztalhoz.

***

Miután végeztünk a reggelivel, lezuhanyoztunk, külön-külön, majd felöltöztünk. Louisnak mennie kellett, mert a fiúkkal interjúra kellett mennie. Egyedül maradtam a laskásban. A kanapén ültem, és a kezemben lévő mobilomat nézegettem. Miért aggódtam ennyire? Perrie, csak Perrie. De mégis....kezdtem félni, hogy mégis mi lehet annyira fontos. Daniellenek igaza volt, így nem oldok meg semmit. Felhívom. 

Ki kerestem a névjegyzékben a nevét, majd rákattintottam a hívás gombra. Párat sípolt a telefon, majd egy hatalmasat, jelezve, hogy nem veszi fel. Na szép, akkor baromira fontos lehet. Pár percnyi néma csend után rezegni kezdett a mobilom. Egy SMS. Perrie: Nem telefontéma. Kérlek, gyere a Big Ben közelében lévő elhagyatott raktár épülethez, este 10 körül. Kérlek.

Kitágult pupillákkal figyeltem a képernyőt. Már rendesen kezdtem émelyegni, attól, hogy vajon mit akarhat.. És miért ilyen eldugott helyen, ilyen késői órákban. Nekem erre aludnom kell, egyszerűen nincs kedvem ezzel foglalatoskodni. A szobámba sétáltam, ahol nem véve a fáradságot, átöltözés nélkül dőltem be a puha ágyba, és húztam magamra a takarót. 

Még az álmomban is, az a jelenet játszódik le újra- és újra, amikor Louis és én szeretkeztünk. Minden pillanatát élveztem, hisz már régen éreztem magamat olyan földön túli állapotban, mint akkor este. Hiányoltam. Minden egyes átkozott nap hiányzott. És most végre itt van. De mire kellett hazajönnie? Hogy a barátnője majdnem öngyilkos lett, olyan dolog miatt, ami vélhetőleg meg sem történt. Csodálom, hogy még mindig mellettem van, hol ott már valaki régen elhagyta volna ezért a barátnőjét. Szerintem. Amúgy, milyen hülye álomba csöppentem én? Magamhoz beszélgetek... Na jó, ez is csak az álmomban lehetséges... Hirtelen egy félhomályos szobában találom magamat, majd előttem kezd lejátszódni az a jelenet amikor együtt voltunk. Igyekeztem becsukni a szememet, vagy legalábbis mást bámulni, mert nem voltam elragadtatva a látványtól, még akkor sem, ha azok én és Louis. Mikor láttam, hogy ölelkezünk, hirtelen bevillant valami.... valami nagyon fontos....

Sziasztok! Először is, kezdjük ott, hogy IGEN IGEN, tudom, hogy baromi rövid lett ez a rész, viszont kötök veletek egy 'szerződést' ! Kapok erre a bejegyzésre 7 komit, és csatlakoztok a csoporthoz, (KATT), és akkor a következő fejezet dupla részes lesz ^^ Azaz, a 12-13 rész egyszerre :D Na, benne vagytok? Remek, akkor iszkiri iszkiri iratkozni és komizni ! :D + Ha esetleg narancsok (kíváncsiak) vagytok, hogy körülbelül mit tartogatnak a közeljövőben publikálásra kerülő fejezetek, akkor nézzétek meg az Előzetest (KATT) ! ^^

Írói feljegyzés

Sziasztok! Most nem új résszel állok elétek, képletesen szólva, hanem információkat szeretnék közölni veletek. Először is kezdjük ott, hogy ma kezdődött a tavaszi szünet. Ami azt jelenti, hogy sok a szabad időm, és, mint mindenkinek, nekem is vannak barátaim, családom akikkel töltöm a mindennapokat, szóval ez a szünet, nem feltétlenül fogja azt jelenti, hogy sokszor hozok új részt. Sajnos most jelenleg semmi ötletem sincs a következő fejezethez, de ahogyan magamat ismerem, hamarosan be fog ugrani valami, és ha az eszembe fúrja valami magát, az addig piszkál amíg 'papírra nem vetem'. Szóval, az információk :

• Oldalt szavazás !!! Kérlek titeket, hogy szavazzatok, mert az alapján írom a következő részeket, meg szeretném tudni, hogy ki, hogy van a 'véres' részekkel kapcsolatban.
• Egyik barátnőmmel van egy közös blogunk, amit együtt fordítunk le. (Főszerepben: Harry Styles) My fake boyfriend, Harry Styles
• Másik blogom is van, ami konkrétan Louis Tomlinsonnal foglalkozik. Simple life....or not..
• És egy olyan blogom is született, ahova a saját írásaimat töltöm fel. Azaz: Novella, Vers. (NEM CSAK 1D) Pantomim

Szóval, új rész még ezen a héten, határozatlan napon... De, addig is, mindenkinek JÓ SZÜNETET KÍVÁNOK !!

Bye: Cece S.T.~

U.I.: KÉREK MINDENKIT, HOGY SZAVAZZON !! PLEASE !!!

Chapter 10. ~ I'll always be there for you

Sziasztok! Bocsi, hogy kicsit csúsztam a résszel, de hát tudjátok van magánéletem, van suli, és vannak barátaim. De most igazán kitettetek magatokért. Köszönöm a 10 komit az  előző részhez, és a 13 rendszerest <3 Szóval, ebben a részben találhattok majd, egy  khhm részt, csakis az egyik barátnőm kérésére írtam meg, nekem ez nem a szakterületem. 

Szóval, jó olvasást !! ^^

- Minden rendbe fog jönni. - nyugtatott, majd ajtónyitásra lettünk figyelmesek.... 

Ijedten húzódtam el Nialltől, és az ajtóban álló személyre figyeltem fel, akinek fogalma sem volt semmiről, és csak meredten bámult, hol rám, hol Niallra. - Mi történt? - jött oda hozzám. 

- Én magatokra hagylak titeket. - intette a szőke ír fiú, majd elhagyta a szobát.

- El, mi történt? - nézett rám aggódva, miközben magához húzott, én pedig a mellkasába fúrtam a fejemet. 

- Louis....láttad a képeket...a neten...? - kérdeztem szipogva, és felnéztem rá.

- Igen. - suttogta, éppen annyira, hogy meg tudjam hallani. - Ne aggódj miattuk, a média minden idióta dolgot talál ki, csak azért, hogy a népnek legyen min pletykálniuk.

- Louis....mondanom kell valamit. - húzódtam arrébb, majd belenéztem az aggodalomtól, és kíváncsiságtól csillogó kék szemeibe. Hogy tudtam neki hazudni? És, mégis, hogy fogom neki ezt mind elmondani?

- Hallgatlak. - mondta. Mély levegőt vettem, majd neki kezdtem. 

- Louis, tudod, mióta elmentetek a srácokkal turnéra, velem történt egy, s más dolog... és... - elkezdtem sírni, és ismét magához ölelt szorosan. Nem engedett el, egy percre sem. Nem beszéltünk egymáshoz, nem is kellett. Az ölelésében benne volt minden ki nem mondott szava. - El, hazaküldöm a többieket, és megbeszéljük. Rendben? - kérdezte.

- De... - kezdtem, de már fel is állt és kiment. Pár percig ültem az ágyon a gondolatimmal összezárva. Mit gondolhat most? Mi lesz velünk? Mi lesz ezzel az egész dologgal? Nem sok időt hagyott, hogy gondolkozzak, mivel kinyílt az ajtó, és Louis lépett be, majd megint leült mellém. Beállt egy hatalmas csend. És nem a nyugtatóféle csend. Ez inkább frusztráló volt, és minél előbb meg akartam törni, de nem tudtam, hogy mit kéne mondani. Csak a padlót bámultam és néha-néha Louisra néztem, aki minden érzelemnyilvánítás nélkül szemezett az ajtóval. Mondjuk, gondolom nem pont azt bámulta, hogy milyen szép barna, hanem a gondolatival volt elfoglalva. Bárcsak beleláthatnék a fejébe, hogy vajon most mi zajlik le benne. Lehet, hogy azt fontolhatja, hogy mikor kéne innen felállni és egyszerűen elsétálni. Vagy... nem tudom. Egyszerűen nem vagyok gondolatolvasó, hogy belelássak a fejébe. - Louis? - törtem meg végül a csendet, majd átkaroltam a vállánál, de ő még mindig az előttünk lévő ajtót bámulta. - Louis? - próbálkoztam még egyszer, de ez sem vált be. - Jó tudod mit? El akarsz hagyni? Akkor csak tessék, hagyj magamra. - vittem fel a hangerőt, és arrébb mentem majd leborultam az ágy végén. - Eleanor! Ne beszélj hülyeségeket. - jött oda hozzám, majd leült, és az ölébe hajtottam a fejemet, miközben feküdtem. - Sosem hagynálak el. - nyugtatgatott, és közben a hajamat birizgálta. - Csak tudod, ez engem most nagyon mélyen érint...vagyis....hazajössz egy hosszú, kimerítő turnéról, várva, hogy a barátnőddel tölthesd az elvesztegetett hónapokat, ketten, boldogan.... és fáj, így látni téged. De ami még ennél jobban is fáj, az az, hogy hazudtál. Eleanor, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, hisz tudtommal a barátod vagyok, és segíteni szeretnék neked. Szeretlek, és ez örökké így lesz. És az, amit tettél, nem fog közénk állni. Én mindig itt leszek neked. - mondta, és nem hittem el amit hallok. Nem dühös, mert hazudtam, nem akar elhagyni, azért, amit tettem. Csak miattam aggódik, és, segíteni akar rajtam. Felültem és összenéztem vele. A barna kisírt szemeim találkoztak, az ő gyönyörű kék szempárjaival, majd egy hirtelen mozdulattal magához húzott és megcsókolt. De nem akárhogy. Ebben egyszerre keveredett a vágy, a szükség, a vigasz, a szenvedély, és az érzés amit egymás iránt kölcsönösen érzünk. A szeretet.

*SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASD*

Ledöntött az ágyra, és a számról áttért a nyakamra, ami belőlem egy kéjes sóhajt váltott ki. Még pár percig puszilgatta és szívta a nyakamat, aztán a pólóm alját kezdte el húzogatni, majd egy gyors mozdulattal le is szedte rólam. Félve pillantottam rá, ahogyan a melltartóba zárt kebleimet bámulta. Felnézett a szemembe, és a füleimhez hajolt. - Ne félj. Itt vagyok. - suttogta, majd megcsókolta a fülem alját. Nem akartam, hogy ő végezze a munka egészét, szóval átöleltem a derekánál, megfogtam a pólóját és lehúztam, majd a padlóra dobtam. A kettőnk között lévő távolság éppen elég volt ahhoz, hogy végighúzzam a kezemet a kidolgozott mellkasán, ezt egy mély morgással díjazta. Egyre lentebb haladt a csókjaival a testemen, mígnem leért az alhasamig. Kigombolta a farmeromat, majd lehúzta rólam az említett ruhadarabot. Majd megint végighaladt a szájával egészen a fehér melltartómig. - Tudod, nagyon jól áll rajtad. De szívesebben látnám a földön. - mondta kaján vigyorral az arcán, majd rám nézett, engedélyt kérve, hogy leveheti-e. Én csak bólintottam, majd kicsit felemeltem magamat, hogy a hátam alá tudjon nyúlni, és ki tudja kapcsolni. Egy egyszerű mozdulattal kipattintotta, és eldobta valahova a szobában. Majd végignézett rajtam. Láttam a kiéhezett tekintetét, amivel egy pillanat alatt fel akarna falni, majd hirtelen száját éreztem meg a kebleimen. Ennyi idő elteltével, hogy nem voltunk együtt, furcsa érzés volt. De persze élveztem. Egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, és amit éppen csinált, annak megvolt a hatása ott lent. Nekem, és neki is egyaránt, mert éreztem, hogy a kis Tommo, már nagyon szeretne akcióba lendülni. A kezeimmel az övcsatját kapcsoltam ki, majd lehúztam a sliccét, és kigomboltam a nadrágját, aztán lehúztam róla, ő pedig lerúgta a földre. - Szép csapat munka. - nevetett fel, majd vadul megcsókolt. Imádtam ezt az oldalát Louisnak. Ismét egyre lentebb haladt a szájával, és mire leért a bugyimhoz végighúzott rajta az ujjaival, mire én felnyögtem. Kérdezés nélkül húzta le rólam az utolsó ruhadarabot is. Fel sem lélegeztem, már magamon éreztem a nyelvét és akkorát sikítottam, hogy szerintem a szomszédok is meghallhatták. Hogy tudtam meglenni nélküle ennyi ideig? Hirtelenjében nyelvét, ujjai váltották fel, amitől még nagyobbat sikítottam. Pár perc múlva éreztem, ahogyan a hátam ívbe feszült, és Louis nevének ordítása keretében ujjai köré élveztem. - Na milyen volt? - kérdezte.

- Szerinted? - kérdeztem még mindig lihegve, és erre csak felkuncogott. Rajta viszont még mindig volt egy ruhadarab ami már szinte szúrta a szememet. - Drága, nem tetszik ez a szín. - súgtam a fülébe, miközben a bokszerébe akasztottam az ujjaimat. 

- Akkor nem tehetünk mást. - mondta megjátszott szomorúsággal a hangjában, majd kuncogva levette magáról. Mikor kezeimmel kezdtem volna el kényeztetni, óvatosan megfogta a csuklómat és elemelte. - Most csak te számítasz. - mondta, és megcsókolta a még mindig bekötött karomat. Szétterpesztette a lábamat. - Kész vagy? - kérdezte.

- Igen. - mondtam és még egy gyors csókért húztam magamhoz, mielőtt belém vezette volna magát. A méretétől felnyögtem. Igaz, nem most csináljuk először, de már hónapok óta nem volt rá lehetőségünk, így szokatlannak éreztem az egészet. Lassan kezdett el felettem mozogni, hogy megszokjam. Pár perccel később éreztem rajta, hogy gyorsítani szeretne, de tekintettel van rám és nem teszi. Jelezve, hogy többet szeretnék beletúrtam, és meghúztam barna fürtjeit. Vette az adást és rákapcsolt a tempóra. Negyed óra múlva egyszerre mentünk el, és ő pedig legurult mellém az ágyra. Miután visszatértem a földre, felé fordultam és hozzábújtam. - Köszönöm. - suttogtam a fülébe.

- Nem, én köszönöm. - mondta, és a hajamba puszilt. Így aludtunk el. 

*RÉSZ VÉGE*

Egy álomból ébredtem fel. Kivételesen nem rémálom volt. Felkeltem az ágyból, és magamra vettem Louis felsőjét, és a fehérneműs fiókomból kivettem egy francia alsót, majd felvettem. Louis még az igazak álmát aludta, és elmosolyogtam, amikor a nemrégiben történt eseményekre gondoltam. Kimentem a konyhába, ahol töltöttem magamnak narancslevelet, és leültem a kanapéra. Hirtelen sípolást hallottam, és tudtam, hogy a telefonom jelezte. Felálltam, közben leraktam a kis asztalra a narancslevet. A telefonomat kerestem a szemeimmel, majd megláttam a pulton. Rápillantottam a kijelzőre. 3 nem fogadott hívás, és 2 szöveges üzenet. Rámentem az üzenetekre és megnyitottam az egyiket.

Niall : Majd mesélj, hogy, hogy reagált Louis. 

Akaratlanul is, de felnevettem. Aztán visszaléptem, és megláttam, hogy ki írt. Ő? Vajon miért keresett?

Sziasztok megint! Hát öhm, nem vagyok meggyőződve, hogy túl hosszú lenne a fejezet, főleg azok számára  akik kihagyták azt a bizonyos részt. Szóval tisztázzuk. Én nem szoktam ilyeneket írni, életemben először írtam ilyet, és ez az első és utolsó alkalom, hogy ilyet olvashattatok a blogban. Amúgy, a kövi rész 7 komi után jön. Megnézzük, hogy az a 7 bejön-e, és ha igen akkor ez lesz a komi határ. :) Bye-bye xxx