Chapter 11. ~ Something very important

Sziasztok olvasók !! ^^ Köszönöm, hogy volt türelmetek kivárni, 

ezt a sok időt, amíg nem jelentkeztem új résszel, de írói válságban szenvedtem, 

és akárhogy is próbálkoztam, nem sikerült írnom.... de most összehoztam :D Amúgy, 

FONTOS INFORMÁCIÓK A FEJEZET VÉGÉN KÉREK 

MINDENKIT HOGY OLVASSA EL !!!

Nem értettem, hogy miért írt. Nem is tartom vele tartósan a kapcsolatot. Én értem, hogy állítólag barátnők vagyunk, de sosem jártunk össze kitárgyalni, hogy mi nyomja a szívünk lelkét.. Azt is megértem, hogy neki ideje sincs, hisz ének próbák, és ők is hamarosan indulnak turnézni. De akkor is...

Csak egyenesen a telefonom képernyőjét bámultam, és megint elolvastam az üzenetet.

Perrie: Muszáj beszélnünk. Fontos! 

Vajon miről akar beszélgetni? Mert, hogy nem valami ügyes-bajos csajproblémáról lesz szó, azt érzem. - Eleanor, minden oké? - jött ki Louis a szobából, egy szál alsóban.

- Persze. - mosolyogtam, majd a pultra helyeztem a telefont, és odamentem hozzá. - Jól éreztem magamat. - suttogta a fülembe.

- Én is. - helyeseltem, majd ajkaink egymásra találtak, és hosszasan csókolóztunk. Nem tudtam elhinni, hogy ennyi ideig, mégis, hogy bírhattam ki nélküle? Az ajkai íze, a puszta jelenléte.... Egyszerűen, ellenállhatatlan. Tüzesen harcoló csókcsatánk folytatódott volna, ha nem kezd el sípolni a mobilom. Vonakodva, de elhúzódtam Louistől, és felvettem. - Háló? - szóltam bele.

- Szia Eleanor. Na, hogy sikerült? - támadott le rögtön egy kérdéssel Danielle.

- Jobban, mint gondolnád. - egy levakarhatatlan mosoly kerekedett az arcomra, miközben még mindig arra gondoltam, hogy mik történetek a hálóban.

- Rendben, azért részleteket nem kérek. - nevetett, majd én is csatlakoztam hozzá.

- Hidd el, nem terveztem ódákat zengeni.

- Köszönöm. Akkor...minden rendben van? - váltott komolyabb hangnembe.

- Igen, azt hiszem.....de.... - sóhajtottam, majd bevonultam a fürdőbe, hogy Louis ne hallja mit beszélek Danivel.

- De? - az aggodalom erősen hallható volt a hangjában.

- Perrie írt egy SMSt, hogy muszáj lenne beszélnünk. De...nem tudom, hogy miről van szó. Csak annyit írt, hogy fontos. - mondtam

- Eleanor, ne butáskodj. Hisz barátnők vagytok, vagy mi.... biztos nem pont valami életbevágó dologról szeretne veled beszélgetni. - nevetett Danielle.

- Dani. Kérlek....

- Jó, oké. Akkor beszélj vele. Így nem jutsz semmire.

- Igaz.... rendben. Majd írok neki. Naaa, és veled mi újság? - kérdeztem elhúzva a mondatot, jelezve, hogy nem pont arról érdeklődök, hogy milyen smink van rajta.

- Ó, hát velem...semmii....

- Mesélj csak! - mondtam fenyegető hangnemben, de a végére elnevettem magamat.

- Liamnél vagyok...

- Hát, ezt életemben nem gondoltam volna. - játszottam meg az értetlent.

- Vicces kedvedben vagy, Humor Herold? - kérdezte.

- Jelenleg volt mitől feltöltődnöm.

- Mondom, hogy nem kérek részleteket. - nevetett. - Na figyelj, most le kell tennem....

- Szóval visszajött Liam. - nevettem fel. - Jó szórakozást.

- Kösz, neked is. - mondta, majd még egy köszönés után letettem a telefont. Kimentem a konyhába, ahol Louis tevékenykedett, annyi különbséggel, hogy most már visszavette a nadrágját. - Mi jót csinálsz? - kérdeztem, majd felültem a pultra.

- Reggelit.

- Na nem mondod? Egy kicsit konkrétabban?

- Pirítóst. - mondta, majd hallottam, hogy a kenyérpirító kattan, és Louis kivette belőle a kenyereket egy tányérra. Én addig a hűtőből kivettem a vajat, majd leültünk az asztalhoz.

***

Miután végeztünk a reggelivel, lezuhanyoztunk, külön-külön, majd felöltöztünk. Louisnak mennie kellett, mert a fiúkkal interjúra kellett mennie. Egyedül maradtam a laskásban. A kanapén ültem, és a kezemben lévő mobilomat nézegettem. Miért aggódtam ennyire? Perrie, csak Perrie. De mégis....kezdtem félni, hogy mégis mi lehet annyira fontos. Daniellenek igaza volt, így nem oldok meg semmit. Felhívom. 

Ki kerestem a névjegyzékben a nevét, majd rákattintottam a hívás gombra. Párat sípolt a telefon, majd egy hatalmasat, jelezve, hogy nem veszi fel. Na szép, akkor baromira fontos lehet. Pár percnyi néma csend után rezegni kezdett a mobilom. Egy SMS. Perrie: Nem telefontéma. Kérlek, gyere a Big Ben közelében lévő elhagyatott raktár épülethez, este 10 körül. Kérlek.

Kitágult pupillákkal figyeltem a képernyőt. Már rendesen kezdtem émelyegni, attól, hogy vajon mit akarhat.. És miért ilyen eldugott helyen, ilyen késői órákban. Nekem erre aludnom kell, egyszerűen nincs kedvem ezzel foglalatoskodni. A szobámba sétáltam, ahol nem véve a fáradságot, átöltözés nélkül dőltem be a puha ágyba, és húztam magamra a takarót. 

Még az álmomban is, az a jelenet játszódik le újra- és újra, amikor Louis és én szeretkeztünk. Minden pillanatát élveztem, hisz már régen éreztem magamat olyan földön túli állapotban, mint akkor este. Hiányoltam. Minden egyes átkozott nap hiányzott. És most végre itt van. De mire kellett hazajönnie? Hogy a barátnője majdnem öngyilkos lett, olyan dolog miatt, ami vélhetőleg meg sem történt. Csodálom, hogy még mindig mellettem van, hol ott már valaki régen elhagyta volna ezért a barátnőjét. Szerintem. Amúgy, milyen hülye álomba csöppentem én? Magamhoz beszélgetek... Na jó, ez is csak az álmomban lehetséges... Hirtelen egy félhomályos szobában találom magamat, majd előttem kezd lejátszódni az a jelenet amikor együtt voltunk. Igyekeztem becsukni a szememet, vagy legalábbis mást bámulni, mert nem voltam elragadtatva a látványtól, még akkor sem, ha azok én és Louis. Mikor láttam, hogy ölelkezünk, hirtelen bevillant valami.... valami nagyon fontos....

Sziasztok! Először is, kezdjük ott, hogy IGEN IGEN, tudom, hogy baromi rövid lett ez a rész, viszont kötök veletek egy 'szerződést' ! Kapok erre a bejegyzésre 7 komit, és csatlakoztok a csoporthoz, (KATT), és akkor a következő fejezet dupla részes lesz ^^ Azaz, a 12-13 rész egyszerre :D Na, benne vagytok? Remek, akkor iszkiri iszkiri iratkozni és komizni ! :D + Ha esetleg narancsok (kíváncsiak) vagytok, hogy körülbelül mit tartogatnak a közeljövőben publikálásra kerülő fejezetek, akkor nézzétek meg az Előzetest (KATT) ! ^^

Írói feljegyzés

Sziasztok! Most nem új résszel állok elétek, képletesen szólva, hanem információkat szeretnék közölni veletek. Először is kezdjük ott, hogy ma kezdődött a tavaszi szünet. Ami azt jelenti, hogy sok a szabad időm, és, mint mindenkinek, nekem is vannak barátaim, családom akikkel töltöm a mindennapokat, szóval ez a szünet, nem feltétlenül fogja azt jelenti, hogy sokszor hozok új részt. Sajnos most jelenleg semmi ötletem sincs a következő fejezethez, de ahogyan magamat ismerem, hamarosan be fog ugrani valami, és ha az eszembe fúrja valami magát, az addig piszkál amíg 'papírra nem vetem'. Szóval, az információk :

• Oldalt szavazás !!! Kérlek titeket, hogy szavazzatok, mert az alapján írom a következő részeket, meg szeretném tudni, hogy ki, hogy van a 'véres' részekkel kapcsolatban.
• Egyik barátnőmmel van egy közös blogunk, amit együtt fordítunk le. (Főszerepben: Harry Styles) My fake boyfriend, Harry Styles
• Másik blogom is van, ami konkrétan Louis Tomlinsonnal foglalkozik. Simple life....or not..
• És egy olyan blogom is született, ahova a saját írásaimat töltöm fel. Azaz: Novella, Vers. (NEM CSAK 1D) Pantomim

Szóval, új rész még ezen a héten, határozatlan napon... De, addig is, mindenkinek JÓ SZÜNETET KÍVÁNOK !!

Bye: Cece S.T.~

U.I.: KÉREK MINDENKIT, HOGY SZAVAZZON !! PLEASE !!!

Chapter 10. ~ I'll always be there for you

Sziasztok! Bocsi, hogy kicsit csúsztam a résszel, de hát tudjátok van magánéletem, van suli, és vannak barátaim. De most igazán kitettetek magatokért. Köszönöm a 10 komit az  előző részhez, és a 13 rendszerest <3 Szóval, ebben a részben találhattok majd, egy  khhm részt, csakis az egyik barátnőm kérésére írtam meg, nekem ez nem a szakterületem. 

Szóval, jó olvasást !! ^^

- Minden rendbe fog jönni. - nyugtatott, majd ajtónyitásra lettünk figyelmesek.... 

Ijedten húzódtam el Nialltől, és az ajtóban álló személyre figyeltem fel, akinek fogalma sem volt semmiről, és csak meredten bámult, hol rám, hol Niallra. - Mi történt? - jött oda hozzám. 

- Én magatokra hagylak titeket. - intette a szőke ír fiú, majd elhagyta a szobát.

- El, mi történt? - nézett rám aggódva, miközben magához húzott, én pedig a mellkasába fúrtam a fejemet. 

- Louis....láttad a képeket...a neten...? - kérdeztem szipogva, és felnéztem rá.

- Igen. - suttogta, éppen annyira, hogy meg tudjam hallani. - Ne aggódj miattuk, a média minden idióta dolgot talál ki, csak azért, hogy a népnek legyen min pletykálniuk.

- Louis....mondanom kell valamit. - húzódtam arrébb, majd belenéztem az aggodalomtól, és kíváncsiságtól csillogó kék szemeibe. Hogy tudtam neki hazudni? És, mégis, hogy fogom neki ezt mind elmondani?

- Hallgatlak. - mondta. Mély levegőt vettem, majd neki kezdtem. 

- Louis, tudod, mióta elmentetek a srácokkal turnéra, velem történt egy, s más dolog... és... - elkezdtem sírni, és ismét magához ölelt szorosan. Nem engedett el, egy percre sem. Nem beszéltünk egymáshoz, nem is kellett. Az ölelésében benne volt minden ki nem mondott szava. - El, hazaküldöm a többieket, és megbeszéljük. Rendben? - kérdezte.

- De... - kezdtem, de már fel is állt és kiment. Pár percig ültem az ágyon a gondolatimmal összezárva. Mit gondolhat most? Mi lesz velünk? Mi lesz ezzel az egész dologgal? Nem sok időt hagyott, hogy gondolkozzak, mivel kinyílt az ajtó, és Louis lépett be, majd megint leült mellém. Beállt egy hatalmas csend. És nem a nyugtatóféle csend. Ez inkább frusztráló volt, és minél előbb meg akartam törni, de nem tudtam, hogy mit kéne mondani. Csak a padlót bámultam és néha-néha Louisra néztem, aki minden érzelemnyilvánítás nélkül szemezett az ajtóval. Mondjuk, gondolom nem pont azt bámulta, hogy milyen szép barna, hanem a gondolatival volt elfoglalva. Bárcsak beleláthatnék a fejébe, hogy vajon most mi zajlik le benne. Lehet, hogy azt fontolhatja, hogy mikor kéne innen felállni és egyszerűen elsétálni. Vagy... nem tudom. Egyszerűen nem vagyok gondolatolvasó, hogy belelássak a fejébe. - Louis? - törtem meg végül a csendet, majd átkaroltam a vállánál, de ő még mindig az előttünk lévő ajtót bámulta. - Louis? - próbálkoztam még egyszer, de ez sem vált be. - Jó tudod mit? El akarsz hagyni? Akkor csak tessék, hagyj magamra. - vittem fel a hangerőt, és arrébb mentem majd leborultam az ágy végén. - Eleanor! Ne beszélj hülyeségeket. - jött oda hozzám, majd leült, és az ölébe hajtottam a fejemet, miközben feküdtem. - Sosem hagynálak el. - nyugtatgatott, és közben a hajamat birizgálta. - Csak tudod, ez engem most nagyon mélyen érint...vagyis....hazajössz egy hosszú, kimerítő turnéról, várva, hogy a barátnőddel tölthesd az elvesztegetett hónapokat, ketten, boldogan.... és fáj, így látni téged. De ami még ennél jobban is fáj, az az, hogy hazudtál. Eleanor, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, hisz tudtommal a barátod vagyok, és segíteni szeretnék neked. Szeretlek, és ez örökké így lesz. És az, amit tettél, nem fog közénk állni. Én mindig itt leszek neked. - mondta, és nem hittem el amit hallok. Nem dühös, mert hazudtam, nem akar elhagyni, azért, amit tettem. Csak miattam aggódik, és, segíteni akar rajtam. Felültem és összenéztem vele. A barna kisírt szemeim találkoztak, az ő gyönyörű kék szempárjaival, majd egy hirtelen mozdulattal magához húzott és megcsókolt. De nem akárhogy. Ebben egyszerre keveredett a vágy, a szükség, a vigasz, a szenvedély, és az érzés amit egymás iránt kölcsönösen érzünk. A szeretet.

*SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASD*

Ledöntött az ágyra, és a számról áttért a nyakamra, ami belőlem egy kéjes sóhajt váltott ki. Még pár percig puszilgatta és szívta a nyakamat, aztán a pólóm alját kezdte el húzogatni, majd egy gyors mozdulattal le is szedte rólam. Félve pillantottam rá, ahogyan a melltartóba zárt kebleimet bámulta. Felnézett a szemembe, és a füleimhez hajolt. - Ne félj. Itt vagyok. - suttogta, majd megcsókolta a fülem alját. Nem akartam, hogy ő végezze a munka egészét, szóval átöleltem a derekánál, megfogtam a pólóját és lehúztam, majd a padlóra dobtam. A kettőnk között lévő távolság éppen elég volt ahhoz, hogy végighúzzam a kezemet a kidolgozott mellkasán, ezt egy mély morgással díjazta. Egyre lentebb haladt a csókjaival a testemen, mígnem leért az alhasamig. Kigombolta a farmeromat, majd lehúzta rólam az említett ruhadarabot. Majd megint végighaladt a szájával egészen a fehér melltartómig. - Tudod, nagyon jól áll rajtad. De szívesebben látnám a földön. - mondta kaján vigyorral az arcán, majd rám nézett, engedélyt kérve, hogy leveheti-e. Én csak bólintottam, majd kicsit felemeltem magamat, hogy a hátam alá tudjon nyúlni, és ki tudja kapcsolni. Egy egyszerű mozdulattal kipattintotta, és eldobta valahova a szobában. Majd végignézett rajtam. Láttam a kiéhezett tekintetét, amivel egy pillanat alatt fel akarna falni, majd hirtelen száját éreztem meg a kebleimen. Ennyi idő elteltével, hogy nem voltunk együtt, furcsa érzés volt. De persze élveztem. Egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, és amit éppen csinált, annak megvolt a hatása ott lent. Nekem, és neki is egyaránt, mert éreztem, hogy a kis Tommo, már nagyon szeretne akcióba lendülni. A kezeimmel az övcsatját kapcsoltam ki, majd lehúztam a sliccét, és kigomboltam a nadrágját, aztán lehúztam róla, ő pedig lerúgta a földre. - Szép csapat munka. - nevetett fel, majd vadul megcsókolt. Imádtam ezt az oldalát Louisnak. Ismét egyre lentebb haladt a szájával, és mire leért a bugyimhoz végighúzott rajta az ujjaival, mire én felnyögtem. Kérdezés nélkül húzta le rólam az utolsó ruhadarabot is. Fel sem lélegeztem, már magamon éreztem a nyelvét és akkorát sikítottam, hogy szerintem a szomszédok is meghallhatták. Hogy tudtam meglenni nélküle ennyi ideig? Hirtelenjében nyelvét, ujjai váltották fel, amitől még nagyobbat sikítottam. Pár perc múlva éreztem, ahogyan a hátam ívbe feszült, és Louis nevének ordítása keretében ujjai köré élveztem. - Na milyen volt? - kérdezte.

- Szerinted? - kérdeztem még mindig lihegve, és erre csak felkuncogott. Rajta viszont még mindig volt egy ruhadarab ami már szinte szúrta a szememet. - Drága, nem tetszik ez a szín. - súgtam a fülébe, miközben a bokszerébe akasztottam az ujjaimat. 

- Akkor nem tehetünk mást. - mondta megjátszott szomorúsággal a hangjában, majd kuncogva levette magáról. Mikor kezeimmel kezdtem volna el kényeztetni, óvatosan megfogta a csuklómat és elemelte. - Most csak te számítasz. - mondta, és megcsókolta a még mindig bekötött karomat. Szétterpesztette a lábamat. - Kész vagy? - kérdezte.

- Igen. - mondtam és még egy gyors csókért húztam magamhoz, mielőtt belém vezette volna magát. A méretétől felnyögtem. Igaz, nem most csináljuk először, de már hónapok óta nem volt rá lehetőségünk, így szokatlannak éreztem az egészet. Lassan kezdett el felettem mozogni, hogy megszokjam. Pár perccel később éreztem rajta, hogy gyorsítani szeretne, de tekintettel van rám és nem teszi. Jelezve, hogy többet szeretnék beletúrtam, és meghúztam barna fürtjeit. Vette az adást és rákapcsolt a tempóra. Negyed óra múlva egyszerre mentünk el, és ő pedig legurult mellém az ágyra. Miután visszatértem a földre, felé fordultam és hozzábújtam. - Köszönöm. - suttogtam a fülébe.

- Nem, én köszönöm. - mondta, és a hajamba puszilt. Így aludtunk el. 

*RÉSZ VÉGE*

Egy álomból ébredtem fel. Kivételesen nem rémálom volt. Felkeltem az ágyból, és magamra vettem Louis felsőjét, és a fehérneműs fiókomból kivettem egy francia alsót, majd felvettem. Louis még az igazak álmát aludta, és elmosolyogtam, amikor a nemrégiben történt eseményekre gondoltam. Kimentem a konyhába, ahol töltöttem magamnak narancslevelet, és leültem a kanapéra. Hirtelen sípolást hallottam, és tudtam, hogy a telefonom jelezte. Felálltam, közben leraktam a kis asztalra a narancslevet. A telefonomat kerestem a szemeimmel, majd megláttam a pulton. Rápillantottam a kijelzőre. 3 nem fogadott hívás, és 2 szöveges üzenet. Rámentem az üzenetekre és megnyitottam az egyiket.

Niall : Majd mesélj, hogy, hogy reagált Louis. 

Akaratlanul is, de felnevettem. Aztán visszaléptem, és megláttam, hogy ki írt. Ő? Vajon miért keresett?

Sziasztok megint! Hát öhm, nem vagyok meggyőződve, hogy túl hosszú lenne a fejezet, főleg azok számára  akik kihagyták azt a bizonyos részt. Szóval tisztázzuk. Én nem szoktam ilyeneket írni, életemben először írtam ilyet, és ez az első és utolsó alkalom, hogy ilyet olvashattatok a blogban. Amúgy, a kövi rész 7 komi után jön. Megnézzük, hogy az a 7 bejön-e, és ha igen akkor ez lesz a komi határ. :) Bye-bye xxx

A blog 4. díja

Sziasztok!

Mint látjátok, ez nem új fejezet, de ha még összeszedtek 2 kommentet az előző fejihez, akkor elkezdem írni ;) 

Köszönöm a díjat Berni - nek :)

Szabályok:

• Ha megkaptad, készíts róla egy bejegyzést!
• Írj magadról 11 dolgot!
• Válaszolj 11 kérdésre!
• Írj 11 kérdést!
• Küldd tovább 11 embernek!

Írj magadról 11 dolgot!

1. Alapjába véve érzelmes ember vagyok, ami néha jó, néha nem annyira.
2. Szinte sosem tanulok dogákra, de 5-s vagyok majdnem mindenből XD
3. Kevés önbizalmam van....
4. Szeretem a szappanoperákat. XD
5. Megszeretnék tanulni spanyolul.
6. Majd kicsattanok a bőrömből, annyira várom a 1D, 3D-s filmjét. <3 *__*
7. Szeretem a horrorokat, és a rémsztorikat.
8. Szőke vagyok, kívül, belül (csak ha hülyeségről van szó XD)
9. Imádok szerkeszteni.
10. Sokan fiatalabbnak hisznek, mint amennyi vagyok. :P
11. Mindig megvédem azokat akiket szeretek.

Válaszolj 11 kérdésre

1. Ha másik ember lennél, barátkoznál magaddal?

Szerintem igen. :D

2. Könnyen szerzel barátokat?

Nem, sok a felszínes ember, aki külsőről ítél....

3. Kire nézel fel?(bármilyen téren)

Demi Lovato

4. Honnan merítesz a blog íráshoz?

Zene, sorozat, fantázia XD

5. Valós alakokról formálod a karaktereid?

Hát a One Direction, Perrie, Dani és El valós, Cassyt kitaláltam, de a személyiségük egyértelműen a képzeletem szüleménye. ;)

6. Sírtál már valaki olyan után aki nem érdemelte meg?

Igen, talán túl sokszor is.

7. Hány éves vagy?

Khhmm, akár hiszitek akár nem, ezt a blogot, egy 13 ÉVES LÁNY ÍRJA XDD

8. Kedvenc könyved?

Még csak a kötelezőket olvastam XD De ha meglesz a Dexter, tuti az lesz ;)

9. Gyakran Facebookozol?

Minden nap :P

10. Ha felkérnének arra, hogy a blogod adasd ki könyvben mit válaszolnál?

Én nem adnám ki, ezt a blogot, mert....ezt inkább hagyjuk XD

11. Mi szerinted a legfontosabb egy barátságban?:)

A kölcsönös bizalom.

Írj 11 kérdést!

1. Szeretsz írni? Ha igen, miért?
2. Hányas tanuló vagy?
3. Vannak posztereid? Ha igen, kiről/kikről van a legtöbb?
4. Mi a kedvenc színed?
5. Kedvenc ünnep?
6. Tél vagy nyár?
7. Kedvenc színész?
8. Kedvenc sorozat?
9. Mit szeretsz magadban?
10. Legrosszabb tulajdonságod?
11. Van 'ellenséged'?

Akiknek továbbküldöm: 

Bibii

Hát öhmm.. ééés ennyi ;) Bye-bye !! xxx

Chapter 9. ~ Too many random things

Sziasztok! Szeretném mindenkinek meghálálni, hogy komiztok, 

és egyszerűen felfoghatatlan, és hihetetlen számomra, hogy ennyien 

szeretitek a blogomat, és csak úgy irulok-pirulok, ha olyanok dicsérnek, 

akikre én magam is felnézek, mint író, mint személy. Na, de nem 

kezdek fogalmazást, jöjjön a részt ! xx

A kórház egyértelműen nem tartozik a legkedveltebb helyek közé a listámon. Fehér-szürke árnyalatú falak, sivár folyosó, gyógyszer szag terjeng az egész épületben. Nemhogy valami színt vinnének legalább a falak színeibe, hogy akik ide jönnek legalább ne hangolódjanak le még jobban. De nem is az a fontos, hogy milyen kinézetű helyen vizsgálnak, műtenek, hanem, hogy hogyan. Az orvosok mindent megtettek annak érdekében, hogy visszahozzanak az életbe, amiért egy élet is kevés, hogy hálát adjak. Nem tudom, hogy mi történt volna, ha Niall és a többiek nem érnek oda időben és nem hoznak be a kórházba. Vagy, várjunk csak. De igen, tudom mi lett volna. Mind tudjuk. Csak félek bevallani magamnak, hogy megrettentem a halál gondolatától. Beleborzongok, még a szó hallatán is, nem elég, hogy ezen kívül is van épp elég problémám. Ma harmadik napja, hogy Danielle nem jelentkezik. Ma van az a nap, amikor végre hazaengednek a kórházból. Danielleről pedig ötletem sincs, hogy hol lehet. És Liamnek úgy szint. Szegény srác, már teljesen ki van. Nem tudom, mi tartja benne a lelket. Talán a fiúk segítenek neki túljutni ezen a időszakon.

Az állapotom állítólag nagyon gyorsan javul, aminek mindenki más örül, csak én nem. Nincs kedvem hazamenni, a házba, ahol csak keserű, szürke, feledésre méltó emlékek fogadnak. Nem szeretnék emlékezni a dolgokra, amiket a múltban műveltem. Csak a jelenre akarok koncentrálni, és az ez után bekövetkező jövőmre. A jelenem, és jövőm pedig Louis. Vele szeretném leélni az életemet. Mellette vagyok biztonságban, s mellette érzem magamat igazán élőnek. Mellette önmagamat adhatom. Miatta érzem azt, hogy meg kell változnom, és le kell mondjak a fájdalmakról. - Eleanor! - hallottam meg, egy vékony női hangot az ajtón túl, amíg én a ruháimat pakolásztam a zsákomba. - Cassy, szia! - ölelt meg üdvözlésképpen.

- Mi járatban? - kérdeztem, az arcomra egy enyhe mosolyt felvéve, majd visszatértem a pakoláshoz.

- Meg akartalak nézni, hogy, hogy vagy. De mint látom csak úgy virulsz. - mosolyodott el.

- Azért, ez erős túlzás. - forgattam meg a szemeimet.

- Mindegy, egyébként, ha már itt vagyok, hadd segítsek. - akaratosan jött oda mellém, majd az éjjeliszekrénynek dőlve, véletlenül leverte a rajta levő pohár vizet. - Ó, de ügyetlen vagyok. - mondta, majd leguggolt és elkezdte felszedni az szilánkokat a földről. Hirtelen csak az egyik üvegdarabra fókuszáltam. Mintha megfagytam volna, és akarva akaratlanul is visszaemlékeztem egy bizonyos napra.....

Január. A hó megállás nélkül szakad, beborítva ezzel Londont csillogó, fehér lepedőjével. A főiskoláról tartok haza. Késő este van, sokáig bent kellett maradnom a könyvtárban. A csendes utcákon végighaladva, csak a csizmám dübörgése hallatszik, amint le-le csapódik a fagyott macskaköves járólapra. Este tízet, üthet az óra, hallatszik a Big Ben harangozása, majd a hatalmas óratorony felé fordítom a fejemet, hogy megbizonyosodjak az időről. Nem csalódok, tényleg annyi van. Pár perccel később beérek a lakásomra, ahol fáradtan dobom le magamról, a hó áztatta sapkámat, és kabátomat, majd levetem a csizmámat is. A konyhába megyek, majd a hűtőt kinyitva kiemelek egy palack italt. A sok buli miatt, rászoktam. Tudom, nem kifogás, de akkor is. Az üveggel együtt a kanapéra vetem magamat, majd kortyolgatni kezdek a vörös italból. Amint lenyelem, úgy érzem többet akarok, majd pár perccel később már egy üres boros üveggel szemezek, amit a kezemben tartok. Fáradtnak, és erőtlennek érzem magamat, szóval semmi értelme átsétálni a szobámba, hogy álomra hajtsam a fejemet. Úgysem sikerülne. Minden áldott este Louisra gondolok, és hogy éppen mit csinálhat. A srácokkal hülyül? Vagy éppen gyakorolnak? Néha-néha az is megfordul a fejemben, hogy megcsal. De csak naivan azzal nyugtatom magam, hogy engem szeret, és senki mást. Az meg, hogy férfiból van, nem kifogás. A telefonbeszélgetéseink során, mindig úgy búcsúzik el, hogy visszajön hozzám, és mindig mondja, hogy mennyire hiányzok neki, és szeret engem. De ez nekem nem elég. Azt akarom, hogy itt legyen. Hogy velem legyen. Hogy magam mellett tudhassam. De, közénk áll az a hülye turné. Ha lenne pénzem, akkor már régen az összes koncertre kiutaztam volna, bárhol is vannak éppen a világban. De nincs. Danielletől vagy Perrietől pedig pofátlanság lenne kérni, Louit pedig nem akarom nyaggatni. Így is túl sok mindent tesz értem, ami teljesen felesleges. 

Fel akarok állni, azért még is csak könnyebb lenne a szobámban aludni, minthogy a kanapén feküdjem el a nyakamat. Lelépek a földre, és kezeim segítségével feltolom magam, de hirtelen elhagy az erő, és visszazuhanok a bőr ülésre, az üveg pedig a földre esik. Széttört. Leülök a földre, majd kezembe veszem az egyik darabot, és a erősen szemezni kezdek vele. Eszembe jut, a pár hete elkövetett tettem, a sok bántalmazó üzenet, és utálkozó. A suli is teljesen kikészített. Nem is értem, hogy bírom... Nincs mellettem senki. Az ég egy adta világon senki. Ismét meggondolatlanul a karomhoz helyezem a szilánkot, és szépen elkezdem végighúzni a sápadt bőrömön, közben egy dalt dúdolok, ittas állapotom jeléül. Az üvegdarabok közt ülök, még mindig, és a kanapé lábához dőlök, míg karomból a már ismert vörös folyadék ömlik a padlóra. Földöntúli állapotban érzem magamat. Már éppen hunynám le a szememet, amikor csengetnek. Most nem vagyok olyan állapotban, hogy kinyissam az ajtót, még ha szeretném, se tudnám. Amúgy is, mit keres itt valaki este 10-kor? Hangosabban üti az ajtót, de nem eléggé, ebből arra következtetek, hogy nő lehet az illető. Majd a kilincs kattan, és valaki belép az ajtón. Oldalra fordítom a fejemet, de még ebből sem tudok rájönni, hogy mégis ki az. Az ital teljesen a fejembe szállt, így látni alig tudok. - Eleanor? - jön oda hozzám kétségbeesetten egy lány, akinek hirtelen nem ugrik be a neve. - Eleanor, mi történt? Jézusom... - aggódik, majd felemel, és a vállára teszi a kezeimet, úgy cipel el a konyhában lévő mosogatóhoz. - Eleanor, jelenleg nem elérhető a sípszó után hagyj üzenetet. - kacagok magamban, majd hirtelen letörlődik arcomról a bugyuta vigyor, helyette felszisszenek, mikor a jéghideg víz érintkezik a nemrégiben keletkező sebemmel. - Eleanor, mi van veled?Válaszolj! - győzköd.

- Először is, elmondád, hogy ki a franc vagy? - kérdezem, és ha eddig még nem jött volna még rá, hogy részeg vagyok, most megtehette, mert mikor elengedett majdnem a földre zuhantam, de visszarántott. - Danielle vagyok. És most szépen beszélni fogsz.

- Eleanor! Eleanor, itt vagy? - legyezgette a kezét az arcom előtt Cassy.

- Ja, igen...csak elgondolkoztam... - kaptam el a tekintetemet az üvegszilánkokról, amik egyébként már nem is voltak a földön.

- Akkor, szerintem indulhatunk is. - mosolygott, majd bólintottam, és összecipzároztam a táskámat. Kimentünk a szobából, útközben még belefutottam az orvosomba, akinek nem bírtam eléggé meghálálni, hogy megmentették az életemet, majd hosszas elköszönés után, Cassyvel fogtunk egy taxit, ami végül hazavitt minket. Mikor megérkeztünk pár perc után, kiszálltunk a kocsiból, majd a bejárathoz mentünk. - Add csak, hagy vigyem a táskádat. - mondta, majd levette a vállamról. Nem értettem teljesen, de nem is érdekelt annyira, hogy megvitassam vele. Az ajtónál lenyomtam a kilincset, majd mikor beléptem.....

- ÜDV ÚJRA ITTHON !!! - kiabált mindenki aki jelenleg a házban tartózkodott, mikor felkapcsoltam a villanyt. Körbenéztem, és mindenhol dekorálva volt a szoba. Lufik, és díszek voltak mindenütt. Hirtelen hatalmas mosoly terült el az arcomon, és odafutottam Louishoz, aki széttartva karjait, várta, hogy közéjük omoljak. - Úristen köszönöm! - csókoltam meg a barátomat.

- Khhm, akkor én mehetek is? - hallottam meg, egy ismerős lány hangot, akinek már régen hallottam a hangját. Megfordultam, és imádkoztam, hogy az legyen, akire gondolok. - DANI!! - sikítottam, majd jó szorosan magamhoz öleltem. - Tudom, Eleanor, hogy hiányoztam, de azért kérlek, hagyj kapjak levegőt. - 'fuldoklott', majd elengedtem. - Köszönöm srácok, de tényleg. - hálálkodtam.

- Hát van mit. - nevetett Harry, majd azt vettem észre, hogy közben Cassy állt mellé, akit átkarolt. - Ti, most? - húztam össze a szemöldökömet, majd először Hazzára, aztán Cassandrára pillantottam.

- Igen. - mosolygott Cas, majd egy puszit nyomott a mellette álló göndörke arcára.

- Danielle, amúgy, te hol voltál? - néztem rég nem látott barátnőm felé.

- Tudod....meghalt az egyik közeli rokonom, és haza kellett utaznom, aztán kiderült, hogy nem itt lesz a temetés, ami azt jelentette, hogy megint utaznunk kell, és semmi időm se volt, hogy bárkit is értesítsek.

- Részvétem, és sajnálom. Biztos van egy pár nem fogadott hívásod tőlem. - mosolyogtam rá. - Egyébként, ha jól számolok, és beleveszem új tagunkat - mutattam Cassyre. - így is egy fővel kevesen vagyunk. - néztem furcsán.

- Perrie rosszul éreztemagát, így otthon maradt. - mondta zsebre tett kézzel Zayn.

- Értem....nos, akkor mit csináljuk? - vetettem fel a kérdést.

- Twisterezzünk! - kiáltott fel Louis, mire furcsán néztem rá.

- Jó akkor nem twisterezünk... - szomorodott el.

- Jó játszunk, akkor én pörgetek. Asszem a szekrényben van. - sóhajtottam, majd elment és hozta a játékot. Addig a többiek arrébb toltuk a kis asztalt a tv elől, hogy legyen hely, én pedig felültem a kanapéra. Pár perc múlva megérkezett Louis, és a többiek kiterítették a 'pályát' nekem meg ideadták a pörgetőt. - Rendben, akkor balról jobbra megyünk, szóval Zayn, bal kéz piros... - kezdtem, és a játék folytatódott..

***

Már csak Cassy, Louis és Danielle voltak játékban, a többiek pedig már nem bírták, szóval volt aki simán feladta, és volt aki összeesett. - Louis, bal láb sárga. - mondtam.

- Miért nehezíted a helyzetemet? - kérdezte durcásan, majd megpróbálta áthelyezni a lábát. Én csak nevettem. Elég vicces helyzetben voltak. - Cassy, jobb kéz kék. - mondtam, és oda is rakta.

- Danielle, jobb láb zöld. - mondtam, majd megpróbált valahogy elhelyezkedni, de akkor hasra esett. - A francba. - ült fel, és a többiek csak felnevettek. 

- Nem röhög, együtt érez! - mondta.

- Én röhögve együtt érzek. - kacsintott Liam, majd Dani odament hozzá és beleült az ölébe.

- Louis, bal kéz sárga. 

- Nem bírom én ezt a sárga színt. - mondta, majd nagy nehezen odatornázta a kezét.

- Cass, bal kéz, piros. - ekkor oda akarta rakni a karját, de véletlenül meglökte Louist, és egyszerre estek a földre. - Áúú! - kiáltott fel Cassy. 

- Mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben a karját szorította. 

- Ja, semmi.. csak fáj a karom. - fintorgott, majd a kanapéra ült. 

- Mutasd, hadd nézzem. - nyaggattam, majd sóhajtott, és kinyújtotta a karját, amin tisztán látszódtak a piros foltok, amik inkább csikarásnak mondhatóak. 

- Cassy, mit csináltál? - húztam össze a szemöldökömet, majd láttam, hogy keresi a szavakat.

- Tudod...van...egy...macskám. Igen, van egy macskám. - mondta dadogva.

- És a macskád harap is? - néztem meg a kivágott pólójából kilátszó harapásjelzéseket.

- I-igen... 

- Még egy kérdés. A macskát Harrynek hívják? - kérdeztem röhögve, de eddigre már a többiek a hasukat fogva szakadtak, és láttam, hogy Hazza és Cass arca már teljesen piros. 

- Inkább hagyjuk. - mondtam, még mindig nevetve. - Nézzünk valamilyen filmet. - vetette fel Liam.

- Én választok. - mondtam, és a szobámba mentem volna.

- Segítek. - pattant fel Niall, és csatlakozott. Gondoltam nem pont azért jön velem, mert filmet akar keresni. Ezalatt a három nap alatt alig jött be hozzám, mindig volt valami kifogása, amit a fiúk mondtak el helyette. Kíváncsi vagyok a magyarázatára. - Mit akarsz? - fakadtam ki, amikor beértünk a szobába.

- Eleanor...nyugodj le, rendben? - mondta halkan.

- Mi a francnak nem jöttél be? Szükségem lett volna rád. Csak....te értesz meg rendesen... - halkultam el a mondat végére.

- Eleanor, most szépen lenyugszol. - nyugtatott, majd mély levegőt vettem és kifújtam hátha az segít. - Most leülsz az ágyra. - mondta, majd úgy is tettem, Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akarhat.

- Niall, ne csigázz fel, az rosszabb! 

- Oké-oké....Eleanor, az elmúlt napokban voltál internet közelben? - kérdezte aggódva.

- Nem, mégis, hogy lettem volna? Hahó? Emlékszel? Kórházban voltam. - mondtam cinikusan.

- Eleanor, most erősnek kell lenned. - nézett rám, majd megpillantottam a kék szemét, amiben tükröződött az aggodalom. Nem válaszoltam, csak vártam, hogy folytassa.

- Szóval...felkerült egy kép a.a...a karodról...és... azzal a címmel, hogy bántalmazod magad... - dadogta el a mondatot, aminek minden szava, egy lándzsaként használt a szívembe. Csak bámultam magam elé, és bele sem mertem gondolni, hogy ez mit válthat ki a rajongókból és az utálókból. Most a legjobban mégis az érdekelt, hogy ki posztolhatta ki?

- Eleanor... - fogta meg a vállamat. - én mindenben melletted leszek, úgy ahogyan a többiek is, de Louissal neked kell számolnod. - mondta, majd ekkorra már sírni kezdtem. - Niall, kérlek ne hagyd, hogy hülyeséget csináljak. - sírtam, majd a vállába temettem a fejemet. 

- Minden rendbe fog jönni. - nyugtatott, majd ajtónyitásra lettünk figyelmesek....

A következő rész 7 komi után. megkockáztatom, hogy összejön-e

Chapter 8. ~ Everything is gonna be alright. I Promise.

Sziasztok! Eee nézzétek a fejezet címe ugyanaz mint a blognak...:O XD

Jó olvasást !!! xxx

A fájdalom érzésére ébredtem fel. Nem keltem fel, kényelmesen hevertem, becsukott szemmel egy ágyon. Valahogy, nem éreztem, úgy, mintha a sajátomban hevernék. Lassan nyitottam ki a szememet. Egy fehér szobában feküdtem. Szóval, nemcsak, hogy nem a saját ágyamban ébredtem föl, hanem még csak nem is a saját házamban! Beleszagolva a levegőbe éreztem egy ismerős szagot. A kórház... 

Magamra pillantottam. Első sorban a karomra. Mi történt? Várjunk, csak... Megvan! Emlékszem. A tévében az a kép, a fürdő, és az a sok vér.... és most itt heverek. Viszont az nagyon érdekelne, hogy mégis ki volt az, aki behozott? Vagy, kik voltak azok akik behoztak? Ezek a kérdések hangoztak el a fejemben, majd hangokat hallottam a termen kívül, és ahogyan valaki benyit. Automatikusan lehunytam a szememet, alvást színlelve. - Rendbe fog jönni? - hallottam meg egy aggodalommal és reménnyel teli ismerős hangot.

- Igen, pihenésre van szüksége. - mondta valaki, akinek még életemben nem hallottam a hangját. Valószínűleg ő lehet az orvos. 

- Hamarosan fel is kéne ébrednie... - folytatta, majd éreztem, hogy valaki leült mellém, és megfogta a karomat. - Nekem dolgom akadt, szóval egyedül hagyom a kisasszonnyal. - majd az ajtó csukódását lehetett hallani. Teljes csönd uralkodott a szobában. Nem mertem megszólalni vagy a szemébe nézni az illetőnek, aki most itt ül mellettem. Valószínűleg teljesen ki volt borulva a tettem miatt. Lehet, hogy ezzel a bizalmát is elveszettem? Ki tudja? - Jaj, Eleanor. - a kezemet gyöngéden fogta, majd megcsókolta. Talán, még nincs veszve semmi, és ugyanúgy fog rám tekinteni, mint ez előtt. Talán...

- Csá haver, hogy vagy? - hallottam meg egy mély hangot, és ahogy pár ember jön be a kórterembe. Gondolom a srácok. 

- Halkabban! Még nem ébredt fel. - csitítgatta a fiúkat.

- Oké, oké, azért a fejemet ne harapd le! - viccelődött az egyik, de senki sem vette a poént. Most nem volt alkalmas az időzítés.

- Niall, elmondanád, hogy mi történt? - kérdezte Zayn, és ahogy hallottam leült a másik oldalamon lévő székre.

- Louissal és Liammel, éppen Eleanorhoz mentünk, majd megtaláltam felszakadt sebbel a karján... - csuklott el a hangja a mondat végére. - Minden tiszta vér volt. Kicsit megrázó látványt nyújtott.

- Képzeld magad a helyembe. - szólalt meg Louis, és elengedte a kezemet.

- Igaz...de mégis, hogy szakadt fel a sebe? - kérdezte kíváncsiskodva Liam. Ó, kérlek Niall találj ki valamit. Kérlek.- tudat alatt kérleltem.

- Szerintem kötést akart cserélni, és beverhette, vagy egyszerűen csak úgy húzta meg a karját, hogy a seb felszakadt. Még biztos friss seb volt, és így... - mondta a szőke ír fiú, majd ő is lehuppant az egyik székre. Köszönöm Niall, hogy nem mondtad el. Úgy döntöttem, hogy a fiúk tudatára adom, hogy élek és képletesen szólva, virulok, szóval kinyitottam a szememet. Persze nem annyira feltűnően. - Sziasztok! - szólaltam meg, majd kicsit feltápászkodtam.

- Feküdj vissza, édes. Pihenned kell. - mondta Louis, majd visszanyomott az ágyra.

- Jól vagyok....

- Nem Eleanor, nem vagy jól. Most szakadt fel a sebed, és egy csomó vért vesztettél. - mondta aggódva Louis.

- Mindegy. - rántottam meg a vállamat. - Mikor mehetek haza? - kérdeztem,majd csak azért is felültem, már amennyire az infúziótól tudtam.

- Körülbelül 3-4 nap múlva. - mondta Niall, majd sóhajtottam. Sosem szerettem a kórházakat. Mondjuk, ki szereti? Talán az orvosok...

- Srácok beszélhetnék El-el, négy szem közt? - fordult kérlelve Louis a fiúk felé. - Persze haver. - mondta Zayn, majd még egy "Jobbulást" mondtak, és elhagyták a termet. 

- Mit szeretnél? - kérdeztem, habár gondoltam, hogy miről szeretne beszélgetni.

- A halálból hoztak vissza. - mondta halkan, de mégsem annyira, hogy ne halljam meg, félelemmel teli szavait.

- T-tessék? - dadogtam, a szívem ezerrel kezdett el verni, és pánikolni kezdtem. Meghaltam? 

- Amikor behoztunk a kórházba nem volt pulzusod, és nem adtál életjelet percekig... - folytatta majd nagyot nyelt. - Szóval újraélesztettek téged. - mondta, és a szavak valahogy a szívembe fúródtak. Szóval, pár percre meghaltam? És még csak nem is emlékszem rá? 

- Ez nekem most kicsit sok. - vettem kicsi levegőket 2 másodpercenként.

- Sajnálom. - mondta, majd szorosan átölelt. A fejemet a mellkasába temettem, és hirtelen elkezdtem sírni, ezzel összekönnyezve a pólóját. Sírtam, mert majdnem itt hagytam Louist, a fiúkat, a barátaimat, a családomat. Majdnem meghaltam, úgy, hogy el sem köszönhettem tőlük. Nem így akarok meghalni. És ekkor villant be. Nemrég még azt papoltam magamnak, hogy úgy kéne megvágnom magamat, hogy másnap a másvilágon ébredjek. De, én nem így akarok örök álomra szenderülni. Nem úgy akarok meghalni, hogy úgy emlékezzenek rám, mint egy magába fordult, őrült lány, akit megőrjített az élet, és annak sötét árnyoldalai. Elengedtem Louis. Mikor elhúzódtam, ő fogta magát, és letörölte a könnyeimet, amik még nem értek földet, és érzékien a szemembe nézett. Tengerkék szemei tükrözték a félelmet, az aggodalmat, a szeretetet. - Minden rendben lesz. Ígérem. - suttogta, majd ahelyett, hogy ajkaimat csókolta volna meg, a homlokomra nyomott egy puszit, ezzel jelezve, hogy meg szeretne védeni. Mellette biztonságban érezhettem magamat. De, ha ennyire szeret engem, akkor miért nem merem elmondani neki az igazságot? Miért félek ennyire tőle? Mi az, amitől nem merek megszólalni? Talán, az a tudat, hogy örökre elveszthetem, megrémít. Mert rendben van, ha őrültnek nézne, az még nem is érdekelne. De ha emiatt elhagy, és összetöröm a szívét, azt sosem bocsátanám meg magamnak, és valami ennél is nagyobb butaságot csinálnék. - Szeretlek. - suttogtam, majd szájon csókoltam. Nem habozott visszacsókolt, majd pár másodperc után elhúzódott. - Holnap is benézek. - mosolygott, majd az ajkaimat egy szűzi csókkal hintette be, és távozott. Egyedül maradtam. Ismét. Egyedül a saját magam kis világában kialakított gondolatokkal. Egyedül, egy kis fehér szobában. Elgondolkoztam az életen és a halálon egyaránt. Az élet, kiképez a túlélésre, de mire megtanulod kicselezni a fájdalmakat, addigra eljön érted a halál, és újabb próbák elé állít, ha nem is téged, de a szeretteidet. Miként lehetőséged lenne a megnyugvásra, a teljesen életre, már túl öreg leszel ahhoz, hogy kiélvezd, és aztán örökre el kell hagynod ezt a világot egy másikért, ahol talán jobb élet fogad. Mert nincs halál. Csak a haláltól való félelem és rettegés. Elvégre, olyan rossz mégsem lehet. Még senki nem jött vissza reklamálva, nemde? 

Kopogásra lettem figyelmes. - Ki az? - kérdeztem, de választ nem kaptam. Megint kopogtak. Ismét szóltam de semmi. Aztán harmadszor is. - KI A FENE? - kiabáltam, de csak a hallgatás fogadott. Úgy döntöttem, hogy ha akar valamit, akkor majd bejön. Szóval visszadőltem az ágyra, és megpróbáltam elaludni.. Talán ott megnyugvást lelek. Lehunytam a szemeimet, majd azonnal elnyomott az álom.

**Titkos személy szemszöge**

Ezt nem csinálhatom tovább. Nem kerülhetem, s minden nélkül törölhetem ki az életemből, csak azért amit művelt, művel. A kórházba mentem, de merszem már nem volt, hogy bemenjek az ajtón. Hogy tudnék a szemébe nézni? Most én voltam az a személy aki a mélybe süllyedne szégyenébe. Csináltam már nem helyes dolgokat, de ez volt azok közül a legrosszabb. A kísértés nagy bűn. Ha elkap, addig marcangol ameddig le nem csillapítod. Ha elhatározod, hogy diétázni fogsz, de megkívánod az édességet, akkor nem fogsz tudni neki ellenállni, a kísértés átveszi a hatalmad a tested fölött, és azon kapod magad, hogy több kiló vagy, mint mielőtt elkezdted volna a diétát. De én ezzel nem akartam neki fájdalmat okozni. Egyáltalán tud már róla? Tudja, hogy mi kering az interneten? Itt állok a kórterme előtt, de nincs merszem bemenni. Csak kopogtatok. Ő kiszól. Majd megint. Ez megy még kétszer, majd megunja, hogy válaszoljon, így én inkább elmegyek. A sötét utcán bolyongok egyedül, és azon gondolkozok, hogy mit érezhetnek azok az emberek, akik olyanok, mint Eleanor. Vajon mit? Nem fáj, ahogy a saját bőrüket teszik tönkre? Nincsenek rosszul a vér látványától, a szagától? Vagy a puszta gondolattól, hogy felszakad a testedből egy rész? Ezt nem tudom. De nagyon szeretném megpróbálni. Leülök egy velem szemben lévő padra, és csendesen kezdek kotorászni a táskámban, valami hegyes tárgyért. Az utca csendes, pedig tudtommal London, nem kis város, itt mindig megy az élet, de most olyan, mintha megállt volna a világ. Végre találok egy eltört hullámcsatot. Most bármi jó, csak éles legyen. A karomhoz emelem, mély levegőt veszek, és arra gondolok, hogy milyen rémes dolgot műveltem, és milyen rémes ember is lehetek. Ettől a gondolattól lejjebb helyezem a tárgyat, és meghúzom. Felszisszenek de annyira nem fog nagy nyomot hagyni, úgy vélem. Gyorsan eldobom a csatot, és elkezdek hazafelé szaladni. Ilyet többet soha. Mikor hazaérek ledőlök aludni, majd pár óra múlva a telefonom hangos csörgésére kelek fel. Eleanor hív.... 

Úgy vettem észre, hogy nem komiztok, csak jelölgetitek a "Tetszik" "Folytasd" gombot. Akkor most, kérek 3 komit, és 10-10 "Tetszik" "Folytasd" - ot. KOMIBA ÍRJÁTOK LE, HOGY SZERINTETEK KI A "TITKOS SZEMÉLY ".

A blog 3. díja

Hát skacok nem jutok szóhoz !
Ma 2 díjat kaptam ! Úgy érzem ez életem legeslegeslegjobb napja !!! <3
Imádlak titeket !

MASSIVE THANK YOU

Köszönöm Sacii - nak a díjat ^^

Szabályok:

1. Ha megkaptad a DÍJAT, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható KÉPET!
2. ŐSZINTÉN kell válaszolnod a kérdésekre!
3. Összesen 5 SZEMÉLYNEK kell tovább adnod.
4. Ezt egytől-egyig ÁT KELL MÁSOLNOD a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat VISSZAFELÉ NEM LEHET adni! (Annak nem adhatod akitől kaptad, viszont többször is kaphatsz ilyen díjat.)

1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?
Cintia, és Cintinek becéznek, de az egyik blogom révén rám ragadt a Cece (Sziszi)
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
Little Mix - Always Be Together

3. Félsz a sötétben?
Ha egyedül vagyok igen.

4. Szerelmes vagy valakibe?Igen....

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?
Szerencsétlen vagyok, ami azt jelenti, hogy sokszor esek el, vagy ejtek le dolgokat, és ez néha kínos helyzetbe tud hozni.

6. Gondolatban öltél már meg valakit?
Sorozat gyilkos lehetnék....

7. Szerinted péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?
Nekem átlag nap.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?
Persze, hogy van.

9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
Nem.

10. Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál?
Csak akkor, ha nagyon fájt :P
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
Én adományoznék első sorban olyan gyerekeknek akiknek fizikai problémájuk van, mert átérzem a fájdalmukat, aztán pedig....ONE DORECTION <3 

12. Szoktál álmodozni?
Minden nap minden egyes percében :D

13. Járnál Chace Crawforddal?
Nem,
 
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány, neveik? 
1 Fiú: Roland 2 Lány: Miranda, Lili, Stella

15. Adni vagy kapni jobb?
Adni :)

16. Titkom: 
Azért titok, hogy az is maradjon.

17. Bakancslista: 
Amerikai állampolgárság szerzése, kijutni Angliába, találkozni a 1D-vel.

Akiknek továbbküldöm a díjat:

Bibii

Bernadett

Sajnálom, de ennyinek küldöm tovább xD szóval, ha esetleg valaki akar adni még díjat......xDD 

A blog 2. díja

Sziasztok!
Ismét nem új résszel állok elétek, nem szó szerint.
Megkaptam életem 2. díját is *__*
Úristen, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy ennyire tetszik nektek amit írok. Valahogy, teljesen hihetetlen.
Nagyon szeretném megköszönni Laura D. - nek a díjat. :)

Szóval....kezdjük is ! :D

11 dolog magamról:

1. Úgy csapdostam, mint egy retardált fóka, mikor megláttam, hogy díjat kaptam.
2. Először féltem megírni ezt a blogot, de látom jól tettem, hogy belekezdtem.:)
3. Rossz a térdem :(
4. Értek a számítógépekhez (ilyen szakon akarok tanulni)
5. 1 napot bírok ki minden kaja nélkül
6. Félek a sötétben, de ha nem vagyok egyedül akkor nem
7. Néha túl érzékeny vagyok
8. Imádom Angliát és Amerikát egyaránt <3
9. Nyáron koszorúslány leszek *___*
10. A kedvenc bandám a One Direction, és a kedvencem Harry <3
11. IMÁDLAK TITEKET, AKIK A BLOGOT OLVASSÁK <3 *-*

11 kérdés amire válaszolnom kell:


1.Kedvenc film?
Barátság extrákkal :D

2.Bakancslista?
Találkozni a One Directionnel, kijutni Londonba és ott élni, Amerikai utazás

3.Kedvenc évszak?
nyár-tél

4.Van olyan híresség akibe "szerelmes" vagy? :D Ha igen, akkor ki az?
5 dilis szexi fiú :333 ONE DIRECTION <3

5.Életcélod?
Amerikai állampolgárság szerzése

6.Hogy hívják a legjobb barátaidat?
Kata, Dorina, Cinti, Bibi

7.Mit gondolsz azokról, akik nem tettek le az asztalra, de mégis híresek lettek? (mint az internetes celebek)
Ha olyanokra gondolsz, akik csak azért csinálnak magukból idiótát, hogy pénz kaphassanak, akkor szerintem őket csak sajnálni és megvetni kell, mert máshogyan is tudnának pénzhez jutni. Értek ezalatt normális állást.

8.Mi tud felvidítani, hogyha szomorú vagy?
Jó társaság, a barátim. :)

9.Van olyan hely, ahova el akarsz jutni? Ha igen hova?
Igen van. Legfőképpen Londonba.

10.Mi a legnagyobb tragédia ami a mai világban történhet szerinted?
Azok az emberek, akik halálos áldozatok lesznek, egy tragédia miatt, amit, ha jobban odafigyeltek volna, el lehetett volna kerülni.

11.Ismersz olyan embert, akit soha nem fogsz elfelejteni?
Igen....sajnos....

11 kérdés az én jelöltjeimnek:

1.Mostani kedvenc zenéd?
2.Anglia vagy Amerika?
3.Melyik városba szeretnél eljutni a legjobban?
4.Kedvenc sorozat?
5.Félsz a sötétben?
6.Játszol valamilyen hangszeren? Ha igen, min?
7.Kedvenc énekes/énekesnő?
8.One Direction vagy The Wanted?
9.Ha jellemezned kéne magad egy szóval, mi lenne az?
10.Milyen érzés van benned, mikor úgy érzed, hogy az olvasók érdeklődnek a műveid iránt?
11.Ki az az EGY ember, akivel megszöknél a világ elől örökre?

Jelöltjeim:
Bibii
Lizi
Bernadett
*Kate

Sajnálom, ennyi embert tudtam összeszedni, :) De ez van :PP
A kövi fejezet, hamarosan jön, mert úgy érzem, hogy ma van a világ legjobb napja <3 <3

Chapter 7. ~ Needs

Sziasztok! Köszönöm a komikat, és a biztatást, nagyon sokat jelent.
Nagyonnangyonnagyonnangyonnagyon sajnálom, hogy
nem jelentkeztem új résszel !!  vasárnap nem voltam
itthon, hétfőn pótolnom kellett, mert beteg voltam múlt héten,
tegnap bent voltunk a városban biosz 'szakkörön'...

El kell mondanod Louisnak. Ez a mondat hangzott el újból- és újból a fejemben. El kell mondanod Louisnak. El kellene neki mondanom, de nem merem. Félek, hogy ha elmesélem neki teljesen más szemmel fog rám tekinteni. Félek, hogy őrültnek fog tartani. De amitől a legjobban rettegek, az az , hogy összetöröm ezzel a szívét. De, egyszer úgyis rájön. Talán nem ma, nem holnap, de egyszer igen. Talán nem tőlem, nem Danielletől, nem Nialltől, de egyszer meg fogja tudni valahonnan. És akkor mi lesz? Mi lesz, ha soha az életben nem akar majd látni? Ha elhagy? Abba beleroskadnék. Még ennél jobban is magam alatt lennék. Talán...talán egyszer úgy kéne végrehajtanom valami véletlen folytán a szokásommá vált cselekedetemet, hogy már ne ezen a világon ébredjek fel, hanem egy hatalmasabban, ahol nincs szenvedés, nincs bántalmazás, és nincsenek rosszakarók. Talán akkor minden megoldódna. De látjátok? Már megint önző vagyok. A családomra, a barátaimra nem gondolva rohannék bele a halálba, őket hátrahagyva az utánam tátongó űrben. Talán egyedül ez a gondolat fűz még ehhez a nyomorult élethez. Gondolataimból a telefonom csörgése billentett ki, amit azonnal fel is vettem. Nem kellett ránéznem ki az. Tudtam.

- Szia Niall! - köszöntem.

- Szia, El...jól vagy? - kérdezte.

- Igen, persze. És te? - kérdeztem vissza illendően. 3 órája, ha itt volt, de most is felhív. Aranyos, hogy így törődik velem, és teljes mértékben megbízok benne. Amiket elmondott nekem, úgy vélem ő is így érez.

- Egészen jól. A fiúk kicsit gyanakodtak.... - kezdte, és ekkor megmerevedtem, úgy, hogy köpni nyelni nem tudtam abban a pillanatban. Mostanság ilyen helyzetekben nem akarok részt venni.

- Azt mondtam nekik, hogy csak elugrok a Nando'sba és a Starbucksba....de azt mondták, hogy voltak mindkét helyen, mert utánam akartak jönni, és nem találtak ott, de szerencsémre pont összefutottam az egyik haverommal, így még csak akkorát nem is kellett nekik hazudnom. - mondta, és ekkor megkönnyebbülten sóhajtottam.

- Szerencse. - mondtam.

- Az...na figyelj, nekem mennem kell. Nagyon szívesen rabolnám még kegyed idejét, de a menedzser még egy-két sor erejéig elmagyarázza, hogy mi nem tetszett neki, és mit kellett volna jobban csinálni... - mondta, de ahogyan fogalmazta, és hangsúlyozta ezt a bő mondatot, elnevettem magamat.

- Jó hallani, hogy nevetsz. - mondta, és habár én nem láttam, de magam elé tudtam képzelni az ő mosolyát. - Ha bármi van, hívj. De tényleg.

- Köszönöm, hogy megértesz és próbálsz rajtam segíteni. De, nem tartalak fel, szóval éljétek túl a leszidást! - mondtam mosolyogva.

- Hát, ha meghalnánk, akkor a menedzser bukna nagyobbat... - kezdte, de már akkor abbahagyta a mondatot. - Még beszélünk, helló! - raktam le a telefont. Hogy mikre nem képesek a barátok? Egyik pillanatról a másikra hoznak ki a szürke gondolatok közül...de ha már nincsenek a közelembe, és nincs ki felvidítson, visszaesek. 5 perc se kellett, már is elöntötték az elmém a gondolatok. Talán tényleg el kellene mondanom Louisnak....vagy...de el kell mondanom neki. Nem halogathatom életem végéig. Bocsi, ez nagyon erős hasonlat volt. Szóval, nem halogathatom előle. Egyszer úgy is fel fog tűnni neki, hogy, ha a mesebeli balesetemkor szerzett seb be is gyógyul, helyette újabbnál újabb hegek fognak keletkezni. Ehhez nem kell jósnak lenni. A gondolataim csak úgy emésztették belül, és úgy éreztem, hogy megint elönt AZ az érzés. Szükségem van rá. Szükségem van, arra, hogy úgy érezzem, még élek. De, nem lehet. Nem. Le kell róla szoknom. Tudtommal, ez nem drog. De mégis, valahogy, mintha szükségem lenne rá. Ezt csak az értheti, aki hasonlóképpen érzett már. A fizikai fájdalom elhomályosítja, a lelki háborúmat, ami lassacskán felemészt. Amikor nem a gondjaidra koncentrálsz, hanem arra, hogy érzed a fizikai fájdalmat. Érzed, hogy valami fáj, de mégis, felszabadít. Mintha a szabadság valamilyen fajtája lenne, akit csak azok tudhatnak, akik elviselik. Olyan jó érzés volt kitárnom a lelkemet valakinek. Elmondani valaki olyannak a gondjaimat, aki szintén érezett már hasonlóképpen. Aki szintén azon a gondolkodásponton volt, ahol most én vagyok. Niall nem próbál meg engem lebeszélni, szerintem már tudja, hogy olyan csökönyös vagyok, mint egy szamár. Nem próbál meg lebeszélni róla, inkább arra hajt, hogy áruljam el Louisnak. De, ha már így a 'lebeszél' szót említettem, Daniellel régen beszéltem. A telefonomért nyúltam, de mikor hozzáértem volna elkezdett szólni, egy ismerős dallam. A csengő. Letettem arról, hogy felhívjam, így a bejárati ajtóhoz sétáltam, amit kinyitottam. Egy ismerős női arc tárult elém. Hosszú barna haja, most kivételesen nem volt kivasalva, zöldeskék szemeivel rám bámult, majd köszönt. - Szia Eleanor, rég találkoztunk. - mosolygott szélesen, majd megölelt. Nos, ez váratlanul ért. Már tényleg rég találkoztam Cassidyvel. Talán, 3-4 hónapja, amikor elköszöntünk a főiskola kapujában. Nem említettem volna? Pár hónapja zárt be az iskola, mert felújítást terveztek. De, hogy az össze fog-e jönni, arról fogalmam sincs. Pedig, néha-néha már hiányzik a tanulás. Egy valami miatt viszont, semmi kedvem visszamenni. Szerintem, nem kell újból felidéznem. - Szia, Cassy! - üdvözöltem. - Fáradj beljebb. - invitáltam be a lakásba, majd belibbent és a nappaliba vette az irányt, ahol helyet foglalt a kanapén. Úgy néz ki, hogy az én otthonom a többieké is. Olyan otthonos viselkednek a házamban... - Szóval, mi járatban? - ültem le mellé, és próbáltam megfejteni, hogy hogyan kerül ide.

- Az iskola felújítását hamarosan befejezik. És nekünk meg vissza kell menni tanulni. - mondta, majd hirtelen letörlődött a műmosoly az arcomról. Hogy tudnék ilyen helyzetben visszamenni? A tanárok gyanakodnának...na meg persze a barátaim. - Te, Eleanor, miért ilyen a karod? - nézett le a kötözött testrészemre, én meg reflex szerűen elemeltem. - Tudod hogy van ez....a konyha...a polc..és az üvegek, no meg egy szerencsétlen lány története... - próbáltam összefüggő mondatot létrehozni, sikertelenül.

- Értelek... - nézett felém sejtelmesen. Ez a nézés. Kirázott tőle a hideg.

- Mostanában nem is beszélgettünk. Mesélj, mi van veled? - kérdezte mosolyogva. Ez a csaj, néha az agyamra megy a folytonos vidámságával, és bájolgásával. Sokan gúnyolják talpnyalónak, de néha meg is érdemli ezt a jellemzőt. Tényleg, mostanában mi van velem? Hmm....meséljek? - Semmi érdekes, tudod a fiúk most jötte... - kezdtem a mondatot, de Cassy közbevágott.

- Jöttek haza a turnéról. Tudom. - mondta. Igen, Cassidy eléggé nagy Directioner...sokak szerint, csak azért férkőzött a közelembe, amit erősen kezdek alátámasztani.

- Akkor nincs miről mesélnem. - ráztam meg a fejemet, majd hátradőltem a kanapén. - És te, hogy vagy? - kérdeztem unottan, nem mintha érdekelt volna a "rózsaszín" élete.

- Hát tudod, a szokásos. Mindennapjaimat plázázással, netezéssel és ismerkedéssel töltöm. - mondta. Hát, ahogy én Cassyt ismerem, az 'ismerkedés' címszó alatt a pasikat érti. Szegény szerencsétlen flótások, sokat remélnek, de másnapra már csak egy üres ágyhelyet találnak maguk mellett.

- Értelek. - bólogattam.

- Olyan nyúzottnak tűnsz. - nekem mondja? Néztem már tükörbe. Talán túl sokszor is..

- A mostani időszak, nem kegyes velem, ezt elismerem.

- Meglátszik, a szemeid elég karikásak, és a karodon ez a géz..teljesen lehangoló még ez a fekete garbó is. - nem hiába. Cassidy mindig kimondja azt amit gondol. Ez esetben igaza is van. Nem sminkelem ki magamat, egyszerűen semmi életkedvem hozzá, a fekete háromnegyed ujjú garbót pedig csak felvettem reggel. Mostanság nem nagyon érdekel, hogy hogy nézek ki. Minek? Úgyse mozdulok ki a házból. Mikor Cassy belekezdett volna, egy újabb 'érdekfeszítő sztoriba', megint megszólalt a csengő. - Kinyitom. - pattantam fel, és a bejárathoz mentem, a mai napon immár másodjára. - Helló, kislány. - tárult elém Louis göndör haverja. - Helló, nagyfiú? - néztem rá értetlenül, majd elkezdett nevetni.

- Most lett vége a megbeszélésünknek, és gondoltam, benézek. A fiúk már hulla fáradtak voltak, szóval hazamentek, én meg erre felé kóboroltam. - mesélte nekem, és ekkor nézett beljebb. - Rosszkor jövök? - húzta össze a szemöldökét, a vadul integető Cassy láttán, majd ő is intett neki egyet. Csoda, hogy a csaj nem ájult el. - Gyere be, bemutatlak. - forgattam meg a szemeimet, majd Harryt beljebb engedtem.

- Harry, ő itt Cassidy, és Cassidy ő itt... - kezdtem...

- Harold Edward Styles. - fejezete be a mondatot, majd kezet fogtak. Szegény Harry, kezdem sajnálni.

- Úgy vélem Directioner... - suttogva, hajolt felém Harry, de persze drága 'barátnőm' észre se vette. Szó szerint transzban volt a göndörke látványától. - Harreeeyy, foglald le egy kicsit a barátomat, ameddig én intézek egy telefont. - mondtam, majd egy idióta mosollyal elhagytam a nappalit, és a szobámba siettem. Uh, nem akarom azt nézni ahogyan rámászik Haroldra, helyette inkább felhívom Daniellet. Elővettem a mobilomat, és tárcsáztam. De semmi. Egyszerűen fel sem veszi, vagy csak nem hallja...Akkor Liam. Elvégre, ő a pasija, tudnia kéne hogy merre tántorog a barátnője. Pár csörgés után, fáradt hangon bele is szólt. - Ki az?

- Igen, Liam, neked is Szia! Amúgy, Eleanor vagyok. - mondtam.

- Jó, bocsi, csak éppen aludtam...

- Nem, én kérek elnézést a zavarásért, de ez fontos.

- Rendben, mondjad. - mondta, a még mindig álmos, mély hangján.

- Véletlenül nem tudod, hogy Dani hol van? Egyszerűen nem érem el.

- Nem. Asszem próba előtt beszéltem vele utoljára...de miért? Baj van? - az idegességet tapintható volt a hangján, ami érthető volt.

- Nem veszi fel a mobilját.. - mondtam.

- Eleanor, ne ijesztgess, azt hittem valami komoly. - fújta ki a levegőt megkönnyebbülésül, de én még mindig nyugtalan voltam. Danielle mindig felszokta venni a telefonját..

- Bocsánat, hogy aggódok. - mondtam szarkazmussal, majd levágtam a telefont. Hát akkor ennyit a megértő Liamről. Kiviharoztam a szobából. Egy üres nappali fogadott. Gondolom Cassynek dolga akadt...Harryvel.. Igazából nem is nagyon érdekelt a dolog, szóval úgy döntöttem, hogy leülök, és bekapcsolom a tévémet. Mikor sikeresen kényelembe helyeztem magamat, elkezdtem kapcsolgatni az adásokat. 'Jobbnál jobb műsorok voltak', szóval kapcsolgattam tovább. Egyszer csak megállítottam a híradón. Elkezdtem nézni, majd hirtelen felfigyeltem a One Direction szó említésére.

-A híres One Direction bandának, nemrégiben befejezett Take Me Home turnéja sikeresen véget ért. A koncertből befolyt pénz körülbelül háromszor több lett, mint amennyit terveztek. A pénz felét jótékony célokra fordították. Sok minden történt ezalatt a hónapok alatt. A fiúk belekeveredtek pár kalandba, kezdjük például Harry Styles cipős balesetével. Szegény srácot jól eltalálták egy jelentős testrészén. Viszont már másnap egy lánnyal kapták lencsevégre. Talán, valahogy enyhíteni próbálta a fájdalmait... - ekkor felnevettem. A híradó annyi badarságot hord össze. Akárcsak az internet. Ha manapság megnyitsz egy hír oldalt, annak a fele alaptalan pletykákon alapszik. De valaki ezzel keresi a pénzt, nincs mit tenni ellenük, valamiből nekik is élni kell... - A banda dilis szívtiprójának viszont nem sokszor látjuk mostanság barátnőjét. Talán szakítottak? Vagy csak szünetet tartanak? Egy biztos, mindketten boldogak, ha nem is együtt... - Mi, miről beszél? - meresztettem a szemeimet a képernyőre. Ekkor azt a képet mutattak meg, amit az 'internetes' incidenskor láttam. Majd, egy képet Louisról, és egy szőke csitriről. Mindenesetre, elég közel álltak egymáshoz... - Talán mindketten átléptek egymáson, és vége a köztük lévő románcnak... - kész ennyi, ezt nem bírom. Kikapcsoltam a tévét, és a gondolattól, hogy Louis, talán megcsalt, eleredtek a  könnyeim. A fürdőbe mentem, és kibontottam a kötést. A seb szépen gyógyult, de jelen esetben ezt a folyamatot akartam meggátolni. Érezni akartam a fájdalmat. Elővettem hozzám legközelebb lévő tárgyat, és a hosszú piros vonalhoz emeltem az alkaromon. Végighúztam, és az elkezdett szépen lassan felnyílni, megmutatva ezzel vörös ismert folyadékot, ami elkezdett kiszivárogni a karomból. Ott álltam összetörve, zokogva, majd hirtelen, szó szerint elgyengültem. A szoba forgott velem, nem éreztem a lábaimat, amitől hirtelen a földre rogytam. Szemeimmel pislákolni kezdtem, mert úgy éreztem, hogy mindjárt elájulok. Egyre homályosabban láttam, amikor ajtónyitódást hallottam, és hogy valaki belép a fürdőbe. - Hívjátok a 911-et! - kiabált egyismerős, nemrég hallott hang, majd a világ megszűnt létezni, már csak feketeséget véltem, és nem éreztem semmit. Utolsó hang amit hallottam, kétségbe esett zokogások voltak...

A fejezethez annyit, hogy lehet, hogy teljesen értelmetlennek találtátok a 'Cassidy'-s jelenetet, de a közeljövőben tervezek ezzel kapcsolatban valamit. Most úgy érzem, hogy nem jó a fogalmazó képességem, ezért őszintén bevallom, hogy szerintem nem lett jó ez a rész....U.I.: Eleanor NEM halt meg, aki véletlenül azt gondolta volna, az utolsó sorokból. 

U.U.I.:

Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki figyelemmel kíséri a blogomat, és lelkes olvasóm. Szóval ezt nektek küldöm. nem vagyok jó rajzos, de szívből jött, kérlek ne kritizálj

U.U.U.I.: A következő fejezet 6 komi, és 6-6 "Tetszik" "Folytasd" után :)

Chapter 6. ~ I should, but I'm afraid

Sziasztok! Köszönöm a komikat, 

és a feliratkozókat. ^_^

Jó olvasást!

- Szóval, ne hazudj. Hogy lett ilyen a karod? - kérdezte, és felnéztem azokba a ragyogó kék szemekbe. Talán sejti?

- Miért gondolod, hogy hazudnék? - néztem másfele.

- Mert akkor a szemünkbe mernél nézni. - mondta. Teljesen igaza volt. Már ott tartok, hogy a barátaim szemébe sem merek nézni.

- Niall, csak menj el! - nyafogtam, és megint elfogott a szédülés, amitől kicsit meginogtam.

- Eleanor, jól vagy? - kérdezte, és közelebb lépett hozzám.

- Igen. De, kérlek menj! - győzködtem.

- Nem, amíg el nem mondod, az igazi történetet. És, kérlek ne hazudj! Láttam a fürdőben a véres huzatot.

- Mi? Turkáltál a szennyesemben? - néztem rá undorodva.

- Nem, dehogy! De nem volt lecsukva, és láttam. Most már ideje lenne beszélned.

- Hidd el, nem akarod hallani! Senki sem akarja! - mondtam felvéve a hangomat, de a szoba még mindig forgott körülöttem.

- El, kérlek. Lehet, hogy tudnék rajtad segíteni. - fogta meg a karomat, és a szemébe néztem, amiben tisztán látszott a törődés, és a szomorúság. Hogyan tudna segíteni?

- Tudod mit? Most menj el, holnap valahogy szabadul el a fiúktól, és gyere át. Addigra összeszedem a gondolatimat. - egyeztem bele. Tudtam, hogy ebből nem jöhetek ki semmiféleképpen sem jól.

- Rendben, majd elintézem. - bólintott. - Kérlek, ne csinálj semmit meggondolatlanul. - mondta, és felemelte a karomat és megpuszilta, amitől furcsán néztem rá, ugyanakkor úgy éreztem, hogy törődik. - Holnap! - intett, és kisétált a házból. Kész vége. Itt a pont a mondat végére. El kell mondanom neki. Már nem tudok hazudni. Kérdés az, hogy mégis, hogy gondolta azt, hogy segíteni tudna pont nekem? Rajtam már a csoda sem tudna segíteni. Úgy döntöttem, hogy visszafekszek aludni. Nekem ez kicsit sok volt. A szobámba sétáltam, ahol lehúztam a redőnyömet, amit előző este nem tettem meg, és ledőltem az ágyamba. Magamra húztam a takarót, és hozzábújtam a párnához. Csak akkor érzem magamat jól, ha mindentől és mindenkitől elzárva lehetek. Az álmaimban.

Egy sötét helységben fekszek a földön. Fehér hosszú ruhában ami befedi a helység felét, olyan nagy. Mi történik, hogy kerülök ide? Felállok, majd elém tárul egy park. A parkban ünnepi díszek, székek, amiken örömteli emberek ülnek, és ahogy egyre közelebb érek minden szem rám szegeződik. Felcsendül egy ismerős zene, mikor elkezdek sétálni. Egyre közeledek, és meglátok egy oltárt. Egy oltárt, ahol egy pap, és egy jól öltözött férfi áll. Ügyetlenkedve sétálok a hatalmas ruhámat fogva, hogy tudjak haladni. Idő közben valaki a kezembe nyom egy csokor fehér rózsát, és a fátylamat a fejemre hajtja, amit eddig még észre sem vettem, hogy ott van. Mikor odaérek, jobban szemügyre veszem a fehér öltönyös férfit. Barna haja fel van zselézve, persze az alkalomhoz illően, meg van borotválkozva. A fátyol mögül is látom kristály kék szemeit, amiben egyszerre tükröződik az öröm, és a boldogság. A zene leáll, és egymás felé fordulunk. A pap elkezdi a szokásos beszédet, és el sem tudom hinni, hogy itt állok  és végre boldog vagyok. Mikor meghallom az ismerős kérdést, boldogan mondok 'igent'. A kérdés adott az ellenkező félhez is, aki szintén beleegyezik a házasságkötésbe. Ekkor felhajtja a fátylam, gyöngéden magához húz, és az ajkait az ajkamra tapasztja. Nem tart hosszan, de addigra megszűnik létezni a világ. Csak ő és én, akárcsak az első csóknál. Csak most nem ügyetlenkedünk annyit. A tömeg ujjong és tapsol. Mikor szétválunk, valami szúrós szag csapja meg az orromat, és elborzongok. Nem, ez nem lehet. Lenézek a kezemben lévő csokorra. A rózsák vörösek. Szédülni kezdek, és elönt egy ismerős érzés. Nem történhet meg megint, nem nem hagyhatom. A rózsákat eldobva rohanok el. Nem nézve merre fele szaladok, csak valahova, ahol egyedül vagyok. Mikor érzem, hogy eleget futottam, egy közeli tisztáson álltam meg. Elkezdem lehámozni magamról a fehér rétegeket, és a fűre dobom. Mikor egyre kevesebb réteg ruházat van rajtam, annál többnek érzem. Magamra nézek, és egy fekete térdhosszúságú ruhában tündöklök. Megint elkezdek sétálni előre. Hirtelen egy templom tárul elém, ami egy kisebb temető felé vezet. Elindulok, és úgy látom éppen egy szertartás folyik. Egy koporsót visznek, a kiásott gödörhöz, majd szépen lassan belehelyezik. Minden, és mindenki feketében. Nincs oly lélek jelen, akinek ne gördülne le pár csepp gyászkönny az arcán. Közelebb lépek és egy ismerős családot látok meg, akik összeborulva sírnak egymás vállán. Négy ismerős srácot látok, akik alig tudnak mit kezdeni magukkal, annyira kikészültek. Még közelebb lépek, és a sírral szemben egy nemrég látott, ismerős férfi áll. Fehér öltöny helyett, most fekete ing díszeleg rajta. Örömteli arcát elmosta a szomorúság. A szemében tündöklő boldogságot elvette a búslakodás, és a hiány. Valaki iránt érzett hiány. Pár könny gördül le a szeméből, majd a földről felvesz, egy szál vörös rózsát, és a gödörbe dobja egyenesen a koporsóra. Ekkor visszaáll a 4 fiúhoz, akik részvétet nyilvánítva ölelik magukhoz. A gödört betemetik, és egy sírkövet állítani a helyére. Pár perc néma csend áll be, majd az összegyűlt nép elvonul. Sosem voltam még egyedül a temetőben. De úgy látszik, ez az idő is eljött. Hirtelen a férfi visszajön, és a sírkő elé áll, és csak sír. Nem tudom miért, de késztetést éreztem, hogy megvigasztaljam. Mögé álltam, és átkaroltam. Nem reagált. Hátulról öleltem, de semmi. Folyamatosan csak a sírkövet bámulta. - MIÉRT? ISTENEM, MIÉRT Ő? - hirtelen kiabálni kezd, és letérdel, majd sírva összeesik. Leguggolok hozzá, majd elkezdem simogatni a hátát. Bár nem értem miért, nem vesz észre. Ki lehetett neki ilyen fontos? Teszem fel a kérdést magamban, majd az előttem kiálló márványkőre terelődik a figyelmem. Majd elolvasom a feliratot. 

Eleanor Jane Calder

1992-2013

Lélekben örökké fiatal.

- ÚRISTEN ! - riadtam fel. Már megint egy rémes álom. Mik ezek? Már az álmaimban sincs nyugtom? 

Felállok, és rápillantok az órámra. Hogy lett hirtelen este 9? Kérdezem magamban, majd megrántva a vállamat a fürdőbe megyek, valami gyógyszert keresve, mert ez a rosszullét nagyon nem akarja elhagyni a testemet. Meg is találtam, majd egy pohár víz kíséretével lenyeltem a fehér pirulákat, és visszadőltem az ágyba. Kezembe vettem a telefonomat, és a képernyőre pillantottam. 3 nem fogadott hívás, és 1 szöveges üzenetem érkezett. 1 nem fogadott hívás Louis, 2 Danielle. Szegény lány, már aggódhat miattam, jobb lesz, ha visszahívom. Megkerestem a névjegyzékben, és már csöngött ki. Pár másodperc múlva sípolt a telefon, mondhatom a dobhártyám örömére. Na tessék. Kedvesen visszahívnám, erre nem veszi fel. Na jó, nekem kellett volna először választ adnom, de mentségemre szóljon, mély alvó vagyok. Majdnem elfelejtettem az SMS. Nialltől. Ki mástól? Niall : Elintéztem. Holnap 10-kor ott leszek nálad. Csak az igazat, kérlek. Jó éjt! Na tessék. Talán még is inkább visszatérek az álmok mezejére, minthogy beszélnem kelljen erről. Szóval, elteszem magamat holnapra. Ismét visszamentem, ledőltem az ágyra, és magamban imádkoztam, hogy ne álmodjak megint hasonlót.

Ismerős dallamokra keltem fel. A madarak csicsergésére. Mit jelent ez? Eljött a tavasz. Más biztos odáig van, mert azt mondják, hogy a tavaszban van valami csodálatos. Én jelenleg annyit látok benne, hogy rövid ruhák. Amiket én nem hordhatok. Mert ugye a karom eléggé feltűnő. Bár London éghajlata igencsak hűvös, ide is elérnek valamilyen szinten a napsugarak, és hosszú ujjúbban  meg megsülnék. - Jézusom, hány óra? - kaptam a fejemhez, majd a telefonomra. 10 perc és 10 óra? Te jó ég, elaludtam, Niall mindjárt itt lesz. Gyorsan felpattantam, kerestem valamilyen normális göncöt és megcsináltam a hajamat. Mégsem nézhetek ki úgy, mint aki most kelt fel. Na jó, tény, hogy most keltem, de akkor is. 

Ekkor csöngettek. Mély levegőt véve mentem a bejárathoz, és nyitottam ki az ajtót. - Szia. - köszönt a szőke ír fiú, és én csak arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. - Nem vagy túl barátkozós hangulatban. - nevetett és leült a kanapéra. Nem válaszoltam, én is leültem a kanapéra. - Hallgatlak. - mondta, ezzel átadva nekem a szót. - Az egész akkor kezdődött, miután elindultatok a turnéra. A twitteremre néztem fel, és egy üzenetet kaptam, amit megnyitottam, és képeket dobott fel, amik rólam készültek, vagyis, szerkesztették, aztán, mikor ki akartam kapcsolni, befagyott... - nagyot nyeltem, majd folytattam. - .. aztán jöttek az olyan képek, amiken a halálomat kívánták. A laptopomat a földre dobtam, és a fürdőbe mentem. A tükörbe néztem, és cseppet sem tetszett amit benne láttam. Egy meggyötört, összetört lány láttam. Majd megláttam a kis ollómat. - sóhajtottam, de ekkorra már kicsordultak a könnyeim. - És megvágtam magamat. Aztán megint, és megint. Majd az elkövetkező hónapokban, megint és megint.... - sírtam, és ekkor néztem fel Niall teljesen ledöbbent arcára. - Eleanor.... - mondta a nevemet és megölelt. Nem tudom, de ez most jól esik. Jól esett elmondani valakinek, aki úgy látszik, hogy megért. A vállain sírtam, amikbe erősen kapaszkodtam. Kis idő után elengedtem. Sikerült megnyugodnom, de nem teljesen. - Eleanor, figyelj.... mivel beavattál valamibe, én is megteszem.... - mondta.

- De, nem szükséges.... - kezdtem bele a mondatomba, de nem hagyta, hogy befejezzem.

- De, ez éppen hogy szükséges. - mondta, és vett egy mély levegőt. Kifújta, és belekezdett a mondanivalójába. - É-é-én is.....én is vágtam a karomat. - mondta, és láttam, hogy az ő szemeibe is felgyülekeznek a sós könnyek. Egyszerűen nem hittem el, amit mondott. Ez az életvidám fiú, aki folyton örül? - M-miért? - kérdeztem. 

- Mert....ugye tudod, hogy sokan utálnak engem? - kérdezte, és én csak némán bólintottam. - És, volt egy koncertünk, amikor nem bírtam elénekelni a szólórészemet...mert egy csapat egy csomó szörnyű dolgot kiabált nekem...a koncert után, levert voltam, és összetört...szóval, bezárkóztam, az akkor külön lévő öltözőmbe, és az ott lévő poharamat összetörtem, majd a szilánkjait a kezembe vettem....és szerintem nem kell tovább mondanom... - fejezte be, és láttam, hogy pár csepp könny legördül az arcán. - De rá 1-2 hónapra a bátyám észrevette, és teljes mértékben lebeszélt róla. Nagyon örültem, hogy észrevette, mert ha nem figyelmeztet, talán még most is ilyen állapotban lennék, mint most te...

- Gyere ide. - mondtam, és átöleltem. Most én éreztem úgy magamat, mint akinek meg kell védenie őt. Elhúzódott és rám nézett. Letörölte a könnyeit. - Eleanor... mondhatok valamit? - kérdezte szipogva.

- Persze. - próbáltam egy minimális mosolyt nyújtani neki.

- El kell mondanod Louisnak. - mondta, és a szavai, mint a lándzsák fúródtak a szívembe. Igaza volt. Louis joga van tudnia. El kellene, de félek....

A következő rész 5-5 "Tetszik" "Folytasd" után, és 5 komi után. :)