Chapter 17. ~ Happy Together

Sziasztok!

Először is köszönöm szépen a pozitív visszajelzéseket. 

Másodszor pedig egyszer régebben még azt írtam, 

hogy nem lesz több olyan rész a blogban. 

Hát tévedtem. Szóval csak felelősséggel. :"D

Harmadszor pedig... Jó olvasást. 

xx,

Cece S.T.

*Louis szemszöge*

Egyszerűen hihetetlen. Elképesztő volt. Egyszerre nyomta a teher a vállamat, kezdett el gyorsabban kalapálni a szívem. Nem tudtam mit lehetne mondani. Úgy éreztem, hogy az egyik felem legszívesebben kitörne a boldogságtól, míg a másik a jövőre koncentrált, ahol még nem az első pontokban szerepelt a gyerek. De még a házasság se ütötte volna meg az első három helyet. 

- Eleanor... - ennyit tudtam kinyögni. Ott állt előttem életem szerelme, aki közölte velem, hogy terhes, én meg csak meredten a földre pillantottam, majd egyenesen a gyönyörű, barna szemeibe néztem. Láttam, hogy próbálja megfejteni; most, hogyan érezhetek, de nem megy neki. 

Mély levegőt vettem, majd behunytam a szemem. Magam előtt láttam az életemet 3 év múlva. Ahogyan egy nagy családi házban, a kertben focizok a fiammal, míg Eleanor az átlátszó, üvegablakon nézi, ahogyan tanítom cselezni a gyermekünket. A gyermekünket.

Abban a percben úgy éreztem az elmémben vívott csatát az az oldal nyerte, ami alig várta, hogy közös gyermekünk legyen Eleanorral.

- Apa leszek? - kérdeztem féloldalas mosolyogva, majd egyre nagyobb vigyor ült az arcomra. Szerényen bólintott, majd mindenhova próbált nézni, csak a szemeimbe nem. Vélhetőleg nem értette meg, hogy jelenleg majd ki csattanok örömömben.

- De hisz ez nagyszerű! - adtam tudatára egy akaratlanul is hangosan kimondott mondattal, majd odalépve hozzá szorosan megöleltem. Apró karjai átfonták a nyakamat, arcát a mellkasomba fúrta. Éreztem, ahogyan könnyei eláztatják a pólómat. Kicsit eltoltam magamtól, majd felemeltem az állát és hüvelykujjammal letöröltem a könnycseppjeit. 

- Ne sírj! Nincs semmi baj! - mondtam neki, majd még jobban könnyezni kezdett. Már azon kezdtem tanakodni, hogy mondtam-e, vagy tettem-e valamit, ami miatt sírhat, de mielőtt még tovább mentek volna a gondolataim, megnyugtatott.

- Csak... egyszerűen annyira hihetetlen! Anya leszek! - kezdett el ő is mosolyogni. Olyan gyönyörű volt. Igaz, szemei könnyekkel voltak tele, de tudtam, hogy örömkönnyek. Már húztam volna magamhoz, hogy csókot nyomjak az ajkaira, amikor arrébb tolt. 

- Hidd el, most nem akarsz megcsókolni! - nevetett fel. Semmit nem értettem. - Csak elmegyek fogat mosni - mosolygott rám, majd elindult a fürdőszobába. 

Mikor láttam, hogy becsukja az ajtót, hirtelen előtört belőlem az örömködés és, mint aki valamit megnyert kezdtem el tátogni. - Ez az! Apa leszek! - habár legszívesebben üvöltöttem volna. 

Levakarhatatlan vigyor ült a képemre, majd helyet foglaltam a kanapén. Vártam, hogy Eleanor visszajöjjön és beszélgessünk a jövőről.
Ez nagyon fura...
Nem terveztem, hogy 21 évesen apa leszek. Te jó ég!
A kétségbeesés hirtelen úrrá lett felettem, és az eddig érzett boldogságot félelem vette át. El sem merem képzelni Eleanor mit érezhetett... vagy, érez még most is.
Mélyeket lélegeztem, majd behunytam a szemem. Közelgő lépteket hallottam, de a szemem még mindig csukva tartottam. Hirtelen kisebb súlyt éreztem magamon, vékony karok fonódtak át a nyakamon. Kellemes illat tengett a levegőben, amit boldogan lélegeztem be. Apró ajkak értek a nyakamhoz, gyorsabban vettem a levegőt. - Eleanor... - felnyögtem, amikor egy érzékeny ponton kezdte szívni a nyakamat. Kezeivel a pólóm alját birizgálta, majd hirtelen elkaptam a kezét, és értetlenül rám tekintett. Barna szemeivel olyan ártatlanul tudott nézni, hogy az embernek azonnal meglágyul a szíve. - Csak menjünk a hálóba. - kacsintottam rá, majd elmosolyodott. Felálltunk, majd a lépcsőhöz érve, már egymásnak estünk. Úgy nézhettünk ki, mint két túlfűtött kamasz. Az emeletet elérve, már csak alsót viseltem, Eleanor pedig csak fehérneműt. A szobába beérve mindenről elfeledkezve löktem neki a falnak. - Louis... a baba. - motyogta El, én pedig szégyenkezve néztem rá.
- Sajnálom... el is... felejtettem. Vagyis... ez még annyira...új. - mondtam ki a gondolataimat, majd a kezeimbe temetkezve leültem az ágyra. Nyikorgás hallatszott, valószínűleg Eleanor ült le mellém. Ez be is bizonyosodott, amikor átkarolta a nyakamat, és immáron ugyanolyan pózban voltunk, mint lent a kanapén, csak kevesebb ruhában és több érzéssel.
- Semmi baj... ez mindkettőnknek új. - ennyivel le is zárta a dolgot, majd finoman hátralökött, de jelenleg ennyi is elég volt hozzá, hogy a hátam a matrachoz nyomódjon. Nyakamtól kezdve egészen a 'V' vonalamig végigcsókolt, majd némi hezitálás után levette a boxeremet. Hangos nyögés szaladt ki a torkomon, amikor elkezdte a kényeztetésemet.
Néhány perc múlva felhúztam magamhoz. Még nem akartam elmenni. Legalábbis, nem így.
Értetlenül nézett rám, de én csak mosolyogtam. Szavak nélkül is megértettük egymást. Hátához nyúltam, és kikapcsoltam a melltartóját, amit a szoba valamelyik pontjába hajítottam. Kezeimmel masszíroztam a melleit, mire apróbbakat nyögött, ami teljesen beindított. De mielőtt cselekedhettem volna, ismét a hátamon feküdtem, Eleanor pedig levette az utolsó fedőrétegét is, és rám 'ereszkedett'.
Mindkettőnk szájából hangos nyögések szaladtak ki, amikor nyolcasokat írt le a csípőjével. Egyik kezemmel a csípőjét fogtam, és próbáltam irányítani, a másikat pedig szépen lassan felvezettem a melléig, ami kisebb borzongást váltott ki belőle.

Lehajolt hozzám egy csókért, mire megfordítottam és magam alá gyűrtem, így folytattuk még néhány percig, majd egyszerre ért el minket a gyönyör. Lihegve borultam le az ágy másik oldalára. Eleanor felém fordult, és átölelt.
- Most már minden rendben lesz? - hallottam kimerült hangját, szemei már majdnem lecsukódtak.
- Megígérem. - suttogtam. Karjaimat a csípője köré fontam. Biztonságban tartottam. Akkor, ott először éreztem azt, hogy mióta hazajöttem a turnéról minden rendben, és ténylegesen boldogok vagyunk, együtt.

Chapter 16. ~ Through your eyes

Sziasztok! 

Először is köszönöm szépen, akik írtak, hogy folytassam a blogot. 

Most is örülnék egy-két hozzászólásnak, csak, hogy tudjam 

nem süllyedt-e nagyon mélyre a blog... 

Jó olvasást!

xx, Cece S.T.

Az orvostól kiérve hatalmasat sóhajtottam. Daniellel magam mellett ballagtam a járdán, míg a parkolóba nem értünk, ahol Dani kinyitotta a kocsit, én pedig beszálltam az anyós ülésre, majd ő is helyet foglalt mellettem.

Pár percig néma csönd állt be közénk, majd rájöhetett, hogy nekem nincs kedvem és nem is fogok megszólalni, inkább ő kezdeményezte a beszélgetést.

- Hogy mondod el Louis-nak? - nem köntörfalazott, egyből lényegre törően kérdezett. El kellett, hogy gondolkozzak. Hogy mondjam el Louisnak? 
- Szerinted, hogy kéne közölni, egy világsztár énekessel, hogy terhes vagyok a gyermekével? - kérdeztem és hátravetettem a fejem az ülésen. A gondolataim elárasztották a fejem és rá kellett jöjjek, ha nem lett volna ott velem Danielle, nem tudtam volna magam kontrollálni.
- Szerintem először is nyugodj le. Semmi baj nem lesz. Eleanor, nézz rám. - fordítottam maga felé és egyenesen a szemembe nézve mondta a szavakat. Le mertem volna fogadni, hogy pislogni se pislogott.
- Egy okos, bár néha megkérőjelezhetően felnőtt, érett nő vagy, aki terhes lett a pasijától. Ugyanilyen helyzetben, hogy mondanád el Louisnak, ha nem lenne, idézlek "világsztár énekes"? Állj elé és mondd, hogy terhes vagy. Nem fog elhagyni és tudod miért? Mert szeret téged. Egyszerűen szeret téged. Már azon látni, ahogyan rád néz vagy, ahogyan mosolyog feléd. Ilyen egy szerelmes férfi... És az ő szerelme a tiéd, senki másé. Attól még, hogy terhes vagy, nem kell máris a legrosszabbakra gondolni. Nem fog semmi sem történni, efelől biztosíthatlak. Csak szépen nyugodj le és, ha gondolod, elviszlek Louishoz. - Ez a két perces monológja teljesen ledöbbentett. Talán ennyire még nem buzdított semmire, soha senki. Egy kósza könnycsepp hullt le az arcomról, majd az ülésből Dani felé hajoltam és féloldalasan megöleltem.
- Nem tudom mit csinálnék nélküled. Szeretlek. - mondtam neki, mire jobban magához ölelt.
- Tudod, hogy mindig melletted leszek, és minden rendben lesz. Ígérem. - Ezek után felbátorodva ültem a kocsiban és vártam, hogy Danielle Louis lakásához érjen. Olyannyira megteltem önbizalommal, hogy az egész világgal közöltem volna; Igen, Eleanor Calder vagyok, és Louis Tomlinson gyermekét hordom a méhemben!
Az ablakon bámultam ki és néztem a mellettünk elsuhanó tájat, házakat.
Danielle a rádióhoz nyúlt, majd bekapcsolta. Hallottam, hogy a fiúkkal folytatott reggeli interjút adják. Már javában beszélgettek, amikor egy érdekes kérdést tett fel az interjúvoló.
- Mostanában nagyon felkapott ez a téma a fiatalok körében és úgy hírlik, hogy egyikőtök barátnője is ebben a 'betegségben' szenved. Louis, ez konkrétan a te barátnődre értendő, akiről a napokban megjelent cikkek szólnak, miszerint lencsevégre kapták, amint kötésekkel a kezén hagyja el az otthonát, vagy éppen veled van, ismétlem, kötésekkel az alkarján. Mit tudsz erről mondani?
- Először is, azt tudom mondani, hogy; ez egy magán dolog, eleve nem kéne ilyenekről pletykálni...
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy igazak a hírek?
- Mi? De, hisz én még nem is mondtam semmit. - tiltakozott Louis és a hangjából ítélve, elég ideges lehetett.
- Én csak azt próbálom elmondani, hogy, ha igazak a hírek, ha nem, ő ugyanannyi bántást és sérelmet fog kapni ezek után is. El tudod képzelni, hogy miken megy keresztül? Mindazért, ami miatt velem van? Ti hogyan reagálnátok, ha más a halálotokat kívánná? Vagy a pokolra száműzne csak, azért, mert éppen az a valaki, akivel együtt vagy, az utálkozó imádottja? Szerintem teljesen abszurd ez az egész és mindenkinek magába kéne néznie...
- Ez szép és jó, Louis, de még mindig nem válaszoltál a kérdésünkre. Igazak a hírek? - Zaklatta tovább a nő és egy perc néma csend állt be, majd egy hangos széknyikorgás hallatszott
- Csesszétek meg! - Hallatszott Louis hangja, majd gondolom kivonult a teremből.
- Louis, gyere vissza! - Ismét szék nyikorgás.
- Szóval, akkor térjünk át más témára. Harry, úgy hírlik új barátnőd van... 
És innentől nem érdekelt az egész. Csak arra tudtam gondolni, amiket az előbb hallottam. Hogy lehetnek ilyenek egyes emberek? Hogy van képük a pletykákat még jobban boncolgatni?
Ekkor, arra jöttem rá, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy olyan pasim van, mint Louis. Kiállt mellettem. Nem arra akart törekedni, hogy célozgasson; igazuk van a pletykáknak az interneten, hanem arra, hogy az mennyire fáj nekem, amiket nap, mint nap kapok twitteren és egyéb közösségi oldalakon.
- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. - gyanakodott Dani, majd hirtelen félre húzódott. Jókor tette, mert azonnal kiszálltam a kocsiból és a mellettem lévő gödörbe, kidobtam a taccsot. Egyszerűen nem bírtam ezt az egészet. Mély levegőket vettem, majd felnéztem az égre. Borús felhők gyülekeztek, esni készült. Kifújtam a bent tartott szén-dioxidot, majd visszaültem a kocsiba és azt vettem észre, hogy Danielle egy vizes palackot tartott felém.
- Tessék, mosd ki a szád. - nevetett fel kicsit, de nekem egyáltalán nem tűnt viccesnek a helyzet. Inkább undorító volt.
Miután sikeresen kimostam a szám, újból az úton haladtunk és pár perc múlva megérkeztünk az úti célunkhoz.
- Sok szerencsét. És ne feledd, amit mondtam. - biztatott Dani, majd még egyszer odahajoltam egy ölelésre.
- Köszönök, mindent. - mosolyogtam felé, majd lenyomtam a kilincset és elhagytam az autót. Pár pillanatig a ház előtt ácsorogtam, megvártam, míg Danielle elhajt. Néztem a kocsija távolodó alakját, ahogyan eltűnik az utca végi kanyarnál. Ekkor éreztem, hogy süvít a szél. Fázni kezdtem, így felmentem a lépcsőn, egyenesen bejárati ajtóhoz. Megnyomtam a csengőt és vártam. Nem akartam egyből letámadni.
- Helló, gyönyörűm. - hallatszott Louis hangja, majd odalépve hozzá szorosan magamhoz öleltem.
- Mire fel a hatalmas ölelés? - kérdezte mosolyogva, majd becsukta az ajtót mögöttem.
- Ma voltam az orvosnál... - kérettem magam, szerettem volna, ha kíváncsiskodni kezd. Háttal álltam neki, majd mögém lépve a derekamra csúsztatta a kezét és jobban magához húzott.
- Tudod, hogy utálok várakozni. Na, mi történt? - kérdezte teljes komolysággal, majd elszakadva a kezeitől, szembefordultam vele. Szemeit elnézve láttam benne kíváncsiságot, komolyságot és egy cseppnyi vágyat. Mennyi mindent ki lehet olvasni egy ember nézéséből. Gondoltam, majd csak remélni tudtam, hogy az enyémből ennyire jól nem tud mindenki olvasni.
- Louis, én... terhes vagyok. Terhes vagyok a gyerekeddel. - mondtam ki egybe a szavakat és ezek után csak egy megdöbbent képű Louis-t láttam, aki nem tudta mit kéne tenni. Mintha azon vacillált volna, hogy fusson olyan messzire tőlem, amennyire csak tud, vagy inkább lépjen oda elém és öleljen szorosan magához. Az utóbbira voksolnék.
- Eleanor... - kezdett bele a mondatába, majd a földet fixírozta, aztán egyenest a szemembe nézett. Eljött a pillanat, hogy nem tudtam kiolvasni, mire gondol...

Feljegyzés; Start It Again

Sziasztok, a zárás után idetévedt olvasóim.

Aki benne van a csoportomban, az tudhatja, hogy vérző szívvel, de bezártam a blogot. (Vagy mégsem?)

Aki pedig csak simán olvasgatta az írásomat, az is észrevehette, hogy megszűnt a blog, csak meghívott tagok láthatják az eddigi bejegyzéseimet. 

Hát, most mindenki láthatja. 

Visszatértem.

Egy kis szónoklatban szeretném kifejezni az érzéseimet. 

Miért zártam be a blogot?

Nem lényeges. Az a fontos, hogy most újra itt vagyok, nemde? 

Mik a terveim a következő részekre tekintve?

A részek a 17.rész végéig vannak készen. Az tőletek függ, hogy folytassam-e.

Mikorra várható a következő fejezet?

Amikor úgy érzem, még nem süllyedt el olyan mélyre ez a blog, hogy ne kezdhetném, mármint folytathatnám.

Üzenetem annak, akik ezután is velem marad:

Köszönöm szépen, hogy megtisztelsz figyelmeddel, hogy elolvasod a sorokat, amiket bepötyögtem ebbe a  blogba. Köszönöm, hogy kitartasz mellettem és komi formájába öntöd a véleményedet. 

Köszönöm, hogy támogatsz.

xx,

Lots of love,

Cece S.T.