Chapter 16. ~ Through your eyes

Sziasztok! 

Először is köszönöm szépen, akik írtak, hogy folytassam a blogot. 

Most is örülnék egy-két hozzászólásnak, csak, hogy tudjam 

nem süllyedt-e nagyon mélyre a blog... 

Jó olvasást!

xx, Cece S.T.

Az orvostól kiérve hatalmasat sóhajtottam. Daniellel magam mellett ballagtam a járdán, míg a parkolóba nem értünk, ahol Dani kinyitotta a kocsit, én pedig beszálltam az anyós ülésre, majd ő is helyet foglalt mellettem.

Pár percig néma csönd állt be közénk, majd rájöhetett, hogy nekem nincs kedvem és nem is fogok megszólalni, inkább ő kezdeményezte a beszélgetést.

- Hogy mondod el Louis-nak? - nem köntörfalazott, egyből lényegre törően kérdezett. El kellett, hogy gondolkozzak. Hogy mondjam el Louisnak? 
- Szerinted, hogy kéne közölni, egy világsztár énekessel, hogy terhes vagyok a gyermekével? - kérdeztem és hátravetettem a fejem az ülésen. A gondolataim elárasztották a fejem és rá kellett jöjjek, ha nem lett volna ott velem Danielle, nem tudtam volna magam kontrollálni.
- Szerintem először is nyugodj le. Semmi baj nem lesz. Eleanor, nézz rám. - fordítottam maga felé és egyenesen a szemembe nézve mondta a szavakat. Le mertem volna fogadni, hogy pislogni se pislogott.
- Egy okos, bár néha megkérőjelezhetően felnőtt, érett nő vagy, aki terhes lett a pasijától. Ugyanilyen helyzetben, hogy mondanád el Louisnak, ha nem lenne, idézlek "világsztár énekes"? Állj elé és mondd, hogy terhes vagy. Nem fog elhagyni és tudod miért? Mert szeret téged. Egyszerűen szeret téged. Már azon látni, ahogyan rád néz vagy, ahogyan mosolyog feléd. Ilyen egy szerelmes férfi... És az ő szerelme a tiéd, senki másé. Attól még, hogy terhes vagy, nem kell máris a legrosszabbakra gondolni. Nem fog semmi sem történni, efelől biztosíthatlak. Csak szépen nyugodj le és, ha gondolod, elviszlek Louishoz. - Ez a két perces monológja teljesen ledöbbentett. Talán ennyire még nem buzdított semmire, soha senki. Egy kósza könnycsepp hullt le az arcomról, majd az ülésből Dani felé hajoltam és féloldalasan megöleltem.
- Nem tudom mit csinálnék nélküled. Szeretlek. - mondtam neki, mire jobban magához ölelt.
- Tudod, hogy mindig melletted leszek, és minden rendben lesz. Ígérem. - Ezek után felbátorodva ültem a kocsiban és vártam, hogy Danielle Louis lakásához érjen. Olyannyira megteltem önbizalommal, hogy az egész világgal közöltem volna; Igen, Eleanor Calder vagyok, és Louis Tomlinson gyermekét hordom a méhemben!
Az ablakon bámultam ki és néztem a mellettünk elsuhanó tájat, házakat.
Danielle a rádióhoz nyúlt, majd bekapcsolta. Hallottam, hogy a fiúkkal folytatott reggeli interjút adják. Már javában beszélgettek, amikor egy érdekes kérdést tett fel az interjúvoló.
- Mostanában nagyon felkapott ez a téma a fiatalok körében és úgy hírlik, hogy egyikőtök barátnője is ebben a 'betegségben' szenved. Louis, ez konkrétan a te barátnődre értendő, akiről a napokban megjelent cikkek szólnak, miszerint lencsevégre kapták, amint kötésekkel a kezén hagyja el az otthonát, vagy éppen veled van, ismétlem, kötésekkel az alkarján. Mit tudsz erről mondani?
- Először is, azt tudom mondani, hogy; ez egy magán dolog, eleve nem kéne ilyenekről pletykálni...
- Szóval ezzel azt akarod mondani, hogy igazak a hírek?
- Mi? De, hisz én még nem is mondtam semmit. - tiltakozott Louis és a hangjából ítélve, elég ideges lehetett.
- Én csak azt próbálom elmondani, hogy, ha igazak a hírek, ha nem, ő ugyanannyi bántást és sérelmet fog kapni ezek után is. El tudod képzelni, hogy miken megy keresztül? Mindazért, ami miatt velem van? Ti hogyan reagálnátok, ha más a halálotokat kívánná? Vagy a pokolra száműzne csak, azért, mert éppen az a valaki, akivel együtt vagy, az utálkozó imádottja? Szerintem teljesen abszurd ez az egész és mindenkinek magába kéne néznie...
- Ez szép és jó, Louis, de még mindig nem válaszoltál a kérdésünkre. Igazak a hírek? - Zaklatta tovább a nő és egy perc néma csend állt be, majd egy hangos széknyikorgás hallatszott
- Csesszétek meg! - Hallatszott Louis hangja, majd gondolom kivonult a teremből.
- Louis, gyere vissza! - Ismét szék nyikorgás.
- Szóval, akkor térjünk át más témára. Harry, úgy hírlik új barátnőd van... 
És innentől nem érdekelt az egész. Csak arra tudtam gondolni, amiket az előbb hallottam. Hogy lehetnek ilyenek egyes emberek? Hogy van képük a pletykákat még jobban boncolgatni?
Ekkor, arra jöttem rá, hogy mennyire szerencsés vagyok, hogy egy olyan pasim van, mint Louis. Kiállt mellettem. Nem arra akart törekedni, hogy célozgasson; igazuk van a pletykáknak az interneten, hanem arra, hogy az mennyire fáj nekem, amiket nap, mint nap kapok twitteren és egyéb közösségi oldalakon.
- Jól vagy? Olyan sápadtnak tűnsz. - gyanakodott Dani, majd hirtelen félre húzódott. Jókor tette, mert azonnal kiszálltam a kocsiból és a mellettem lévő gödörbe, kidobtam a taccsot. Egyszerűen nem bírtam ezt az egészet. Mély levegőket vettem, majd felnéztem az égre. Borús felhők gyülekeztek, esni készült. Kifújtam a bent tartott szén-dioxidot, majd visszaültem a kocsiba és azt vettem észre, hogy Danielle egy vizes palackot tartott felém.
- Tessék, mosd ki a szád. - nevetett fel kicsit, de nekem egyáltalán nem tűnt viccesnek a helyzet. Inkább undorító volt.
Miután sikeresen kimostam a szám, újból az úton haladtunk és pár perc múlva megérkeztünk az úti célunkhoz.
- Sok szerencsét. És ne feledd, amit mondtam. - biztatott Dani, majd még egyszer odahajoltam egy ölelésre.
- Köszönök, mindent. - mosolyogtam felé, majd lenyomtam a kilincset és elhagytam az autót. Pár pillanatig a ház előtt ácsorogtam, megvártam, míg Danielle elhajt. Néztem a kocsija távolodó alakját, ahogyan eltűnik az utca végi kanyarnál. Ekkor éreztem, hogy süvít a szél. Fázni kezdtem, így felmentem a lépcsőn, egyenesen bejárati ajtóhoz. Megnyomtam a csengőt és vártam. Nem akartam egyből letámadni.
- Helló, gyönyörűm. - hallatszott Louis hangja, majd odalépve hozzá szorosan magamhoz öleltem.
- Mire fel a hatalmas ölelés? - kérdezte mosolyogva, majd becsukta az ajtót mögöttem.
- Ma voltam az orvosnál... - kérettem magam, szerettem volna, ha kíváncsiskodni kezd. Háttal álltam neki, majd mögém lépve a derekamra csúsztatta a kezét és jobban magához húzott.
- Tudod, hogy utálok várakozni. Na, mi történt? - kérdezte teljes komolysággal, majd elszakadva a kezeitől, szembefordultam vele. Szemeit elnézve láttam benne kíváncsiságot, komolyságot és egy cseppnyi vágyat. Mennyi mindent ki lehet olvasni egy ember nézéséből. Gondoltam, majd csak remélni tudtam, hogy az enyémből ennyire jól nem tud mindenki olvasni.
- Louis, én... terhes vagyok. Terhes vagyok a gyerekeddel. - mondtam ki egybe a szavakat és ezek után csak egy megdöbbent képű Louis-t láttam, aki nem tudta mit kéne tenni. Mintha azon vacillált volna, hogy fusson olyan messzire tőlem, amennyire csak tud, vagy inkább lépjen oda elém és öleljen szorosan magához. Az utóbbira voksolnék.
- Eleanor... - kezdett bele a mondatába, majd a földet fixírozta, aztán egyenest a szemembe nézett. Eljött a pillanat, hogy nem tudtam kiolvasni, mire gondol...