Chapter 4. ~ Home Sweet Home

Sziasztok! Mint ígértem, ez a fejezet hosszabbra sikeredett, legalábbis az 

én meglátásaim szerint. Köszönöm akik biztattak, és az elismerő szavakat. 

Sokat jelentenek nekem. Iratkozzatok fel oldalt a "Rendszeres olvasók" közé,

 komizzatok, jelöljétek a "Tetszik" "Folytasd" gombot. Jó olvasást! xx

2 óra telt el. Még is, nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Teljesen ki voltam akadva. Pánikoltam, hogy egyáltalán el fogják-e hinni a kis mesémet arról, hogy miért ilyen a karom. Féltem, hogy esetleg rájönnek. Különösen Louistól. Irtóztam a gondolatától is, és az az álom csak még jobban rásegített. Nem vagyok önző, hogy a saját érdekemet tartom szem előtt, attól rettegek, hogy Louis össze fog törni, ha rájön. Hisz, ha minden igaz, akkor szeret engem. És nem szeretek a szeretteimnek csalódást okozni. Főleg nem egy olyan személynek, akit az életemnél is jobban szeretek. Habár, most azon a ponton vagyok, hogy bármi mást jobban szeretek az életemnél. Mert hát, miért is kéne szeretnem? Csak egy lány vagyok, aki valamivel megbánthatta a világot, és most a sors pofonokat osztogat neki.

Hirtelen az ablakon beszűrődő fény, és egy kocsi fékezésének zajára lettem figyelmes. Egyből tudtam, hogy Louis az. Nem mentem ki elé, megvárom, hogy ő jöjjön be. És ekkor csengettek. Odasétáltam az ajtóhoz, amit kinyitottam. Nem csalódtam. Ott állt előttem teljes életnagyságban. Semmi nem változott. Rakoncátlan barna haja és félig borostás arcába bámultam, és hirtelen megfogtam a gyönyörű szép kék szemeit amik figyelmesen áttanulmányoztak. Szó nélkül estünk egymásnak, szó szerint. Mikor ajkain találkoztak, úgy éreztem, hogy menten fel robbanok, annyira eltölt a melegség, amit már hónapok óta nem éreztem. Hiányoltam. Hiányoltam, a csókját, az érintését, a puszta jelenlétét. Annyi időre húzódott el, hogy beljebb húzza a gurulós bőröndjét, és az ajtót becsukja, majd a derekamnál megragadott és magához húzott. A kezeim automatikusan a hajába fonódtak így közelebb tudtam magamhoz, ha ez egyáltalán lehetséges. - Hiányoztál. - jegyezte meg két csók között.

- Te is, nagyon. - értettem vele egyet, majd a kanapé felé vettük az irányt, ahol a hátamra dőltött, de közben egy pillanatra sem szakította meg ajkaink viadalát. Enyhén rám feküdt, ami nem is volt akkora probléma, addig..- Áááú! - kiáltottam fel, és ő azonnal leszállt rólam, és aggódva tekintett rám. - Mi az?

- Semmi, csak... - kezdtem, és közben a bekötött karomon simítottam végig.

- Szent ég, mi van a kezed....kezeiddel? - nyíltak tágra a pupillái, majd aggódó tekintetét rám szegezte.

- A konyhában tevékenykedtem vagy 2 hete, és olyan szerencsétlen vagyok, hogy nekimentem a szekrénynek, aminek a tetején voltak az üvegek....és hát eldőlt.... - kerestem a szavakat. Nem szeretek hazudni. Nem AKAROK hazudni. Főleg neki nem. De kénytelen vagyok...

- Szegénykém. - húzott magához. Louis nagyon hiszékeny. A legrosszabb hazugságnak is be tud dőlni. Bár, ez most az előnyömre válik, de mi van, ha a többiek nem így fognak hozzá állni?

- Már nem fáj annyira, szerencsére annyira nem érintette mélyen a vénámat. - próbáltam valamennyire nagyobb lelkesedéssel beszélni, és kihoztam egy idióta mosolyt is hozzá.

- A srácok is itt lesznek nem sokára. - terelte a szót, aminek örültem. - Mondtam nekik, hogy megnézhetnénk egy filmet, persze, csak ha nem zavar, hogy itt lennénk.

- Nem, dehogy. Milyen filmre gondoltatok? - érdeklődtem, de mielőtt még Louis tudott volna válaszolni, csöngettek. - Nyitom. - mosolyogtam Louisra, és ismét a bejárathoz mentem, amit kinyitva a maradék 4 fiú tárult elém, plusz rég nem látott barátnőm Perrie, és nemrég látott barátnőm Danielle. - Sziasztok! - üdvözöltem őket. - Gyertek beljebb. - invitáltam be őket a házba. Mindenki beljebb lépett, én pedig becsuktam utánuk az ajtót. - Eleanor, segíts popcornt csinálni. - rángatott be a konyhába Danielle. Elvégre, én lakok itt, nem?

- Mi van már? - húztam el a karomat, amitől felszisszentem.

- Bocs. Elmondtad Louisnak? - érdeklődött, én meg addig elkezdtem keresgélni a popcornt.

- Igen, elmondtam.

- És? - nézett rám türelmetlenül.

- Elmondtam. - ismételtem magamat, mintha ezzel kielégítettem volna azt amit tudni szeretne.

- Eleanor, vedd kicsit komolyabbra! - nyaggatott Danielle.

- Oké-oké. Nem, nem jött rá, simán elhitte amit mondtam neki.

- Ki hitt el mit? - jött be a konyhába Perrie, és a pulton lévő gyümölcsös tálból kiemelt egy almát.

- Öööhm, senki semmit. Amúgy, Perrriiie! - üdvözöltem és megöleltem, ami kicsit meglephette, mert habozott, hogy viszonozza.

- Furcsák vagytok ti nekem. - mutatott rám, és Danire, majd beleharapott az almába és távozott.

- Talán ezeket a dolgokat nem akkor kéne témába hozni, amikor mindenki itt van. - állapította meg a tényeket Danielle.

- Tényleg? - vetettem rá, az aranyat érő "Nem mondod" pillantásomat.

- Inkább tedd már be azt a nyavalyás popcornt és menjünk. - duzzogott, és helyet foglalt az egyik bárszéken. Úgy is tettem, betettem a mikróba, és feltekertem. 3 perc múlva készen lett, és villámgyorsan a nappaliba siettünk, ahol meglepő dolgok zajlottak. Harry és Liam a földön fetrengtek és valami verekedéshez hasonlót hajtottak végre, a többiek meg a hasukat fogva nevettek a jeleneten. - Itt meg mi folyik? - kérdeztem, és a popcornt letéve a kis asztalra ültem le a kanapéra.

- Csak Harry elvette Liam telóját, és írt egy khhmm tartalmas SMSt Daniellenek. - mondta Niall, és közben elnevette magát.

- Megnézem. - mondta Dani, és rápillantott a mobiljára. Elkezdte olvasni, és már látszott, hogy mindjárt röhögésben tör ki. - Harry, te akkora nagy....úr isten. - fogta a fejét a nevetéstől Danielle, miközben átemeltem tőle a telefont és elkezdtem olvasni az üzenet tartalmát. - Drága Dani. Ha nem vagy a közelben nem tudom mit évő legyek, nem tudok megálljt parancsolni...A KEZEIMNEK? Úristen! - dobtam le a telfont a földre és belőlem is kitört a röhögőgörcs. A két fiú még mindig a földön birkózott. - Nézhetnénk végre a filmet? - kérdezte Zayn.

- Ja, persze. - engedte el Liam Harryt, majd a kanapéra ült Danielle mellé. Én helyet foglaltam Louis mellett, Perrie Zayn ölébe ült. Így be is töltöttük a kanapét. A magányos farkasok, azaz Niall és Harry, pedig a maradék 2 babzsákfotelen foglaltak helyet. Jó érzés volt, hogy a barátaim vesznek körül. Még jobb, hogy Louis is itt van mellettem. De ami mégis bánt, hogy hazudtam neki.

Szerintem senki sem a filmmel törődött. Perrie és Zayn úgy falták egymást, mintha az utolsó perceiket élnék a földön, és a Payzer páros sem cselekedett másképpen. Harry a telefonját bújta, Niall meg időközben a konyhában talált magának nassolni valót. Louis meg elaludt itt mellettem. Én elvoltam foglalva a gondolataimmal, amik ellepték az elmém minden egyes zegzugát, és akaratlanul is arra gondoltam, hogy mi van, ha valaki rájön, a "titkomra?" Teljesen elképedtem és rosszul éreztem magamat. Szó nélkül álltam fel, és mosdóba mentem. Nem mintha valakinek feltűnne a hiányom. A tükörbe néztem. Ismét egy összetört lányt láttam, mint azon a bizonyos napon. Csak most sokkal fehérebb bőrben. Émelyegtem, és forgott velem a szoba. Akkor néztem le a kezemre. Ismét felszakadt a kötésem. Az első segély doboz meg a szobámban van. Szuper. Akkor most mehetek át. Sóhajtottam, és az ajtó irányába fordultam, lenyomtam a kilincset, de amikor kinyitottam az ajtót, szembe találtam magamat egy gyönyörű kék szempárral...

A következő fejezet 4 komi, és 3-3 "Tetszik" "Folytasd" után jön :)