Chapter 10. ~ I'll always be there for you

Sziasztok! Bocsi, hogy kicsit csúsztam a résszel, de hát tudjátok van magánéletem, van suli, és vannak barátaim. De most igazán kitettetek magatokért. Köszönöm a 10 komit az  előző részhez, és a 13 rendszerest <3 Szóval, ebben a részben találhattok majd, egy  khhm részt, csakis az egyik barátnőm kérésére írtam meg, nekem ez nem a szakterületem. 

Szóval, jó olvasást !! ^^

- Minden rendbe fog jönni. - nyugtatott, majd ajtónyitásra lettünk figyelmesek.... 

Ijedten húzódtam el Nialltől, és az ajtóban álló személyre figyeltem fel, akinek fogalma sem volt semmiről, és csak meredten bámult, hol rám, hol Niallra. - Mi történt? - jött oda hozzám. 

- Én magatokra hagylak titeket. - intette a szőke ír fiú, majd elhagyta a szobát.

- El, mi történt? - nézett rám aggódva, miközben magához húzott, én pedig a mellkasába fúrtam a fejemet. 

- Louis....láttad a képeket...a neten...? - kérdeztem szipogva, és felnéztem rá.

- Igen. - suttogta, éppen annyira, hogy meg tudjam hallani. - Ne aggódj miattuk, a média minden idióta dolgot talál ki, csak azért, hogy a népnek legyen min pletykálniuk.

- Louis....mondanom kell valamit. - húzódtam arrébb, majd belenéztem az aggodalomtól, és kíváncsiságtól csillogó kék szemeibe. Hogy tudtam neki hazudni? És, mégis, hogy fogom neki ezt mind elmondani?

- Hallgatlak. - mondta. Mély levegőt vettem, majd neki kezdtem. 

- Louis, tudod, mióta elmentetek a srácokkal turnéra, velem történt egy, s más dolog... és... - elkezdtem sírni, és ismét magához ölelt szorosan. Nem engedett el, egy percre sem. Nem beszéltünk egymáshoz, nem is kellett. Az ölelésében benne volt minden ki nem mondott szava. - El, hazaküldöm a többieket, és megbeszéljük. Rendben? - kérdezte.

- De... - kezdtem, de már fel is állt és kiment. Pár percig ültem az ágyon a gondolatimmal összezárva. Mit gondolhat most? Mi lesz velünk? Mi lesz ezzel az egész dologgal? Nem sok időt hagyott, hogy gondolkozzak, mivel kinyílt az ajtó, és Louis lépett be, majd megint leült mellém. Beállt egy hatalmas csend. És nem a nyugtatóféle csend. Ez inkább frusztráló volt, és minél előbb meg akartam törni, de nem tudtam, hogy mit kéne mondani. Csak a padlót bámultam és néha-néha Louisra néztem, aki minden érzelemnyilvánítás nélkül szemezett az ajtóval. Mondjuk, gondolom nem pont azt bámulta, hogy milyen szép barna, hanem a gondolatival volt elfoglalva. Bárcsak beleláthatnék a fejébe, hogy vajon most mi zajlik le benne. Lehet, hogy azt fontolhatja, hogy mikor kéne innen felállni és egyszerűen elsétálni. Vagy... nem tudom. Egyszerűen nem vagyok gondolatolvasó, hogy belelássak a fejébe. - Louis? - törtem meg végül a csendet, majd átkaroltam a vállánál, de ő még mindig az előttünk lévő ajtót bámulta. - Louis? - próbálkoztam még egyszer, de ez sem vált be. - Jó tudod mit? El akarsz hagyni? Akkor csak tessék, hagyj magamra. - vittem fel a hangerőt, és arrébb mentem majd leborultam az ágy végén. - Eleanor! Ne beszélj hülyeségeket. - jött oda hozzám, majd leült, és az ölébe hajtottam a fejemet, miközben feküdtem. - Sosem hagynálak el. - nyugtatgatott, és közben a hajamat birizgálta. - Csak tudod, ez engem most nagyon mélyen érint...vagyis....hazajössz egy hosszú, kimerítő turnéról, várva, hogy a barátnőddel tölthesd az elvesztegetett hónapokat, ketten, boldogan.... és fáj, így látni téged. De ami még ennél jobban is fáj, az az, hogy hazudtál. Eleanor, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, hisz tudtommal a barátod vagyok, és segíteni szeretnék neked. Szeretlek, és ez örökké így lesz. És az, amit tettél, nem fog közénk állni. Én mindig itt leszek neked. - mondta, és nem hittem el amit hallok. Nem dühös, mert hazudtam, nem akar elhagyni, azért, amit tettem. Csak miattam aggódik, és, segíteni akar rajtam. Felültem és összenéztem vele. A barna kisírt szemeim találkoztak, az ő gyönyörű kék szempárjaival, majd egy hirtelen mozdulattal magához húzott és megcsókolt. De nem akárhogy. Ebben egyszerre keveredett a vágy, a szükség, a vigasz, a szenvedély, és az érzés amit egymás iránt kölcsönösen érzünk. A szeretet.

*SAJÁT FELELŐSSÉGRE OLVASD*

Ledöntött az ágyra, és a számról áttért a nyakamra, ami belőlem egy kéjes sóhajt váltott ki. Még pár percig puszilgatta és szívta a nyakamat, aztán a pólóm alját kezdte el húzogatni, majd egy gyors mozdulattal le is szedte rólam. Félve pillantottam rá, ahogyan a melltartóba zárt kebleimet bámulta. Felnézett a szemembe, és a füleimhez hajolt. - Ne félj. Itt vagyok. - suttogta, majd megcsókolta a fülem alját. Nem akartam, hogy ő végezze a munka egészét, szóval átöleltem a derekánál, megfogtam a pólóját és lehúztam, majd a padlóra dobtam. A kettőnk között lévő távolság éppen elég volt ahhoz, hogy végighúzzam a kezemet a kidolgozott mellkasán, ezt egy mély morgással díjazta. Egyre lentebb haladt a csókjaival a testemen, mígnem leért az alhasamig. Kigombolta a farmeromat, majd lehúzta rólam az említett ruhadarabot. Majd megint végighaladt a szájával egészen a fehér melltartómig. - Tudod, nagyon jól áll rajtad. De szívesebben látnám a földön. - mondta kaján vigyorral az arcán, majd rám nézett, engedélyt kérve, hogy leveheti-e. Én csak bólintottam, majd kicsit felemeltem magamat, hogy a hátam alá tudjon nyúlni, és ki tudja kapcsolni. Egy egyszerű mozdulattal kipattintotta, és eldobta valahova a szobában. Majd végignézett rajtam. Láttam a kiéhezett tekintetét, amivel egy pillanat alatt fel akarna falni, majd hirtelen száját éreztem meg a kebleimen. Ennyi idő elteltével, hogy nem voltunk együtt, furcsa érzés volt. De persze élveztem. Egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, és amit éppen csinált, annak megvolt a hatása ott lent. Nekem, és neki is egyaránt, mert éreztem, hogy a kis Tommo, már nagyon szeretne akcióba lendülni. A kezeimmel az övcsatját kapcsoltam ki, majd lehúztam a sliccét, és kigomboltam a nadrágját, aztán lehúztam róla, ő pedig lerúgta a földre. - Szép csapat munka. - nevetett fel, majd vadul megcsókolt. Imádtam ezt az oldalát Louisnak. Ismét egyre lentebb haladt a szájával, és mire leért a bugyimhoz végighúzott rajta az ujjaival, mire én felnyögtem. Kérdezés nélkül húzta le rólam az utolsó ruhadarabot is. Fel sem lélegeztem, már magamon éreztem a nyelvét és akkorát sikítottam, hogy szerintem a szomszédok is meghallhatták. Hogy tudtam meglenni nélküle ennyi ideig? Hirtelenjében nyelvét, ujjai váltották fel, amitől még nagyobbat sikítottam. Pár perc múlva éreztem, ahogyan a hátam ívbe feszült, és Louis nevének ordítása keretében ujjai köré élveztem. - Na milyen volt? - kérdezte.

- Szerinted? - kérdeztem még mindig lihegve, és erre csak felkuncogott. Rajta viszont még mindig volt egy ruhadarab ami már szinte szúrta a szememet. - Drága, nem tetszik ez a szín. - súgtam a fülébe, miközben a bokszerébe akasztottam az ujjaimat. 

- Akkor nem tehetünk mást. - mondta megjátszott szomorúsággal a hangjában, majd kuncogva levette magáról. Mikor kezeimmel kezdtem volna el kényeztetni, óvatosan megfogta a csuklómat és elemelte. - Most csak te számítasz. - mondta, és megcsókolta a még mindig bekötött karomat. Szétterpesztette a lábamat. - Kész vagy? - kérdezte.

- Igen. - mondtam és még egy gyors csókért húztam magamhoz, mielőtt belém vezette volna magát. A méretétől felnyögtem. Igaz, nem most csináljuk először, de már hónapok óta nem volt rá lehetőségünk, így szokatlannak éreztem az egészet. Lassan kezdett el felettem mozogni, hogy megszokjam. Pár perccel később éreztem rajta, hogy gyorsítani szeretne, de tekintettel van rám és nem teszi. Jelezve, hogy többet szeretnék beletúrtam, és meghúztam barna fürtjeit. Vette az adást és rákapcsolt a tempóra. Negyed óra múlva egyszerre mentünk el, és ő pedig legurult mellém az ágyra. Miután visszatértem a földre, felé fordultam és hozzábújtam. - Köszönöm. - suttogtam a fülébe.

- Nem, én köszönöm. - mondta, és a hajamba puszilt. Így aludtunk el. 

*RÉSZ VÉGE*

Egy álomból ébredtem fel. Kivételesen nem rémálom volt. Felkeltem az ágyból, és magamra vettem Louis felsőjét, és a fehérneműs fiókomból kivettem egy francia alsót, majd felvettem. Louis még az igazak álmát aludta, és elmosolyogtam, amikor a nemrégiben történt eseményekre gondoltam. Kimentem a konyhába, ahol töltöttem magamnak narancslevelet, és leültem a kanapéra. Hirtelen sípolást hallottam, és tudtam, hogy a telefonom jelezte. Felálltam, közben leraktam a kis asztalra a narancslevet. A telefonomat kerestem a szemeimmel, majd megláttam a pulton. Rápillantottam a kijelzőre. 3 nem fogadott hívás, és 2 szöveges üzenet. Rámentem az üzenetekre és megnyitottam az egyiket.

Niall : Majd mesélj, hogy, hogy reagált Louis. 

Akaratlanul is, de felnevettem. Aztán visszaléptem, és megláttam, hogy ki írt. Ő? Vajon miért keresett?

Sziasztok megint! Hát öhm, nem vagyok meggyőződve, hogy túl hosszú lenne a fejezet, főleg azok számára  akik kihagyták azt a bizonyos részt. Szóval tisztázzuk. Én nem szoktam ilyeneket írni, életemben először írtam ilyet, és ez az első és utolsó alkalom, hogy ilyet olvashattatok a blogban. Amúgy, a kövi rész 7 komi után jön. Megnézzük, hogy az a 7 bejön-e, és ha igen akkor ez lesz a komi határ. :) Bye-bye xxx