Chapter 9. ~ Too many random things

Sziasztok! Szeretném mindenkinek meghálálni, hogy komiztok, 

és egyszerűen felfoghatatlan, és hihetetlen számomra, hogy ennyien 

szeretitek a blogomat, és csak úgy irulok-pirulok, ha olyanok dicsérnek, 

akikre én magam is felnézek, mint író, mint személy. Na, de nem 

kezdek fogalmazást, jöjjön a részt ! xx

A kórház egyértelműen nem tartozik a legkedveltebb helyek közé a listámon. Fehér-szürke árnyalatú falak, sivár folyosó, gyógyszer szag terjeng az egész épületben. Nemhogy valami színt vinnének legalább a falak színeibe, hogy akik ide jönnek legalább ne hangolódjanak le még jobban. De nem is az a fontos, hogy milyen kinézetű helyen vizsgálnak, műtenek, hanem, hogy hogyan. Az orvosok mindent megtettek annak érdekében, hogy visszahozzanak az életbe, amiért egy élet is kevés, hogy hálát adjak. Nem tudom, hogy mi történt volna, ha Niall és a többiek nem érnek oda időben és nem hoznak be a kórházba. Vagy, várjunk csak. De igen, tudom mi lett volna. Mind tudjuk. Csak félek bevallani magamnak, hogy megrettentem a halál gondolatától. Beleborzongok, még a szó hallatán is, nem elég, hogy ezen kívül is van épp elég problémám. Ma harmadik napja, hogy Danielle nem jelentkezik. Ma van az a nap, amikor végre hazaengednek a kórházból. Danielleről pedig ötletem sincs, hogy hol lehet. És Liamnek úgy szint. Szegény srác, már teljesen ki van. Nem tudom, mi tartja benne a lelket. Talán a fiúk segítenek neki túljutni ezen a időszakon.

Az állapotom állítólag nagyon gyorsan javul, aminek mindenki más örül, csak én nem. Nincs kedvem hazamenni, a házba, ahol csak keserű, szürke, feledésre méltó emlékek fogadnak. Nem szeretnék emlékezni a dolgokra, amiket a múltban műveltem. Csak a jelenre akarok koncentrálni, és az ez után bekövetkező jövőmre. A jelenem, és jövőm pedig Louis. Vele szeretném leélni az életemet. Mellette vagyok biztonságban, s mellette érzem magamat igazán élőnek. Mellette önmagamat adhatom. Miatta érzem azt, hogy meg kell változnom, és le kell mondjak a fájdalmakról. - Eleanor! - hallottam meg, egy vékony női hangot az ajtón túl, amíg én a ruháimat pakolásztam a zsákomba. - Cassy, szia! - ölelt meg üdvözlésképpen.

- Mi járatban? - kérdeztem, az arcomra egy enyhe mosolyt felvéve, majd visszatértem a pakoláshoz.

- Meg akartalak nézni, hogy, hogy vagy. De mint látom csak úgy virulsz. - mosolyodott el.

- Azért, ez erős túlzás. - forgattam meg a szemeimet.

- Mindegy, egyébként, ha már itt vagyok, hadd segítsek. - akaratosan jött oda mellém, majd az éjjeliszekrénynek dőlve, véletlenül leverte a rajta levő pohár vizet. - Ó, de ügyetlen vagyok. - mondta, majd leguggolt és elkezdte felszedni az szilánkokat a földről. Hirtelen csak az egyik üvegdarabra fókuszáltam. Mintha megfagytam volna, és akarva akaratlanul is visszaemlékeztem egy bizonyos napra.....

Január. A hó megállás nélkül szakad, beborítva ezzel Londont csillogó, fehér lepedőjével. A főiskoláról tartok haza. Késő este van, sokáig bent kellett maradnom a könyvtárban. A csendes utcákon végighaladva, csak a csizmám dübörgése hallatszik, amint le-le csapódik a fagyott macskaköves járólapra. Este tízet, üthet az óra, hallatszik a Big Ben harangozása, majd a hatalmas óratorony felé fordítom a fejemet, hogy megbizonyosodjak az időről. Nem csalódok, tényleg annyi van. Pár perccel később beérek a lakásomra, ahol fáradtan dobom le magamról, a hó áztatta sapkámat, és kabátomat, majd levetem a csizmámat is. A konyhába megyek, majd a hűtőt kinyitva kiemelek egy palack italt. A sok buli miatt, rászoktam. Tudom, nem kifogás, de akkor is. Az üveggel együtt a kanapéra vetem magamat, majd kortyolgatni kezdek a vörös italból. Amint lenyelem, úgy érzem többet akarok, majd pár perccel később már egy üres boros üveggel szemezek, amit a kezemben tartok. Fáradtnak, és erőtlennek érzem magamat, szóval semmi értelme átsétálni a szobámba, hogy álomra hajtsam a fejemet. Úgysem sikerülne. Minden áldott este Louisra gondolok, és hogy éppen mit csinálhat. A srácokkal hülyül? Vagy éppen gyakorolnak? Néha-néha az is megfordul a fejemben, hogy megcsal. De csak naivan azzal nyugtatom magam, hogy engem szeret, és senki mást. Az meg, hogy férfiból van, nem kifogás. A telefonbeszélgetéseink során, mindig úgy búcsúzik el, hogy visszajön hozzám, és mindig mondja, hogy mennyire hiányzok neki, és szeret engem. De ez nekem nem elég. Azt akarom, hogy itt legyen. Hogy velem legyen. Hogy magam mellett tudhassam. De, közénk áll az a hülye turné. Ha lenne pénzem, akkor már régen az összes koncertre kiutaztam volna, bárhol is vannak éppen a világban. De nincs. Danielletől vagy Perrietől pedig pofátlanság lenne kérni, Louit pedig nem akarom nyaggatni. Így is túl sok mindent tesz értem, ami teljesen felesleges. 

Fel akarok állni, azért még is csak könnyebb lenne a szobámban aludni, minthogy a kanapén feküdjem el a nyakamat. Lelépek a földre, és kezeim segítségével feltolom magam, de hirtelen elhagy az erő, és visszazuhanok a bőr ülésre, az üveg pedig a földre esik. Széttört. Leülök a földre, majd kezembe veszem az egyik darabot, és a erősen szemezni kezdek vele. Eszembe jut, a pár hete elkövetett tettem, a sok bántalmazó üzenet, és utálkozó. A suli is teljesen kikészített. Nem is értem, hogy bírom... Nincs mellettem senki. Az ég egy adta világon senki. Ismét meggondolatlanul a karomhoz helyezem a szilánkot, és szépen elkezdem végighúzni a sápadt bőrömön, közben egy dalt dúdolok, ittas állapotom jeléül. Az üvegdarabok közt ülök, még mindig, és a kanapé lábához dőlök, míg karomból a már ismert vörös folyadék ömlik a padlóra. Földöntúli állapotban érzem magamat. Már éppen hunynám le a szememet, amikor csengetnek. Most nem vagyok olyan állapotban, hogy kinyissam az ajtót, még ha szeretném, se tudnám. Amúgy is, mit keres itt valaki este 10-kor? Hangosabban üti az ajtót, de nem eléggé, ebből arra következtetek, hogy nő lehet az illető. Majd a kilincs kattan, és valaki belép az ajtón. Oldalra fordítom a fejemet, de még ebből sem tudok rájönni, hogy mégis ki az. Az ital teljesen a fejembe szállt, így látni alig tudok. - Eleanor? - jön oda hozzám kétségbeesetten egy lány, akinek hirtelen nem ugrik be a neve. - Eleanor, mi történt? Jézusom... - aggódik, majd felemel, és a vállára teszi a kezeimet, úgy cipel el a konyhában lévő mosogatóhoz. - Eleanor, jelenleg nem elérhető a sípszó után hagyj üzenetet. - kacagok magamban, majd hirtelen letörlődik arcomról a bugyuta vigyor, helyette felszisszenek, mikor a jéghideg víz érintkezik a nemrégiben keletkező sebemmel. - Eleanor, mi van veled?Válaszolj! - győzköd.

- Először is, elmondád, hogy ki a franc vagy? - kérdezem, és ha eddig még nem jött volna még rá, hogy részeg vagyok, most megtehette, mert mikor elengedett majdnem a földre zuhantam, de visszarántott. - Danielle vagyok. És most szépen beszélni fogsz.

- Eleanor! Eleanor, itt vagy? - legyezgette a kezét az arcom előtt Cassy.

- Ja, igen...csak elgondolkoztam... - kaptam el a tekintetemet az üvegszilánkokról, amik egyébként már nem is voltak a földön.

- Akkor, szerintem indulhatunk is. - mosolygott, majd bólintottam, és összecipzároztam a táskámat. Kimentünk a szobából, útközben még belefutottam az orvosomba, akinek nem bírtam eléggé meghálálni, hogy megmentették az életemet, majd hosszas elköszönés után, Cassyvel fogtunk egy taxit, ami végül hazavitt minket. Mikor megérkeztünk pár perc után, kiszálltunk a kocsiból, majd a bejárathoz mentünk. - Add csak, hagy vigyem a táskádat. - mondta, majd levette a vállamról. Nem értettem teljesen, de nem is érdekelt annyira, hogy megvitassam vele. Az ajtónál lenyomtam a kilincset, majd mikor beléptem.....

- ÜDV ÚJRA ITTHON !!! - kiabált mindenki aki jelenleg a házban tartózkodott, mikor felkapcsoltam a villanyt. Körbenéztem, és mindenhol dekorálva volt a szoba. Lufik, és díszek voltak mindenütt. Hirtelen hatalmas mosoly terült el az arcomon, és odafutottam Louishoz, aki széttartva karjait, várta, hogy közéjük omoljak. - Úristen köszönöm! - csókoltam meg a barátomat.

- Khhm, akkor én mehetek is? - hallottam meg, egy ismerős lány hangot, akinek már régen hallottam a hangját. Megfordultam, és imádkoztam, hogy az legyen, akire gondolok. - DANI!! - sikítottam, majd jó szorosan magamhoz öleltem. - Tudom, Eleanor, hogy hiányoztam, de azért kérlek, hagyj kapjak levegőt. - 'fuldoklott', majd elengedtem. - Köszönöm srácok, de tényleg. - hálálkodtam.

- Hát van mit. - nevetett Harry, majd azt vettem észre, hogy közben Cassy állt mellé, akit átkarolt. - Ti, most? - húztam össze a szemöldökömet, majd először Hazzára, aztán Cassandrára pillantottam.

- Igen. - mosolygott Cas, majd egy puszit nyomott a mellette álló göndörke arcára.

- Danielle, amúgy, te hol voltál? - néztem rég nem látott barátnőm felé.

- Tudod....meghalt az egyik közeli rokonom, és haza kellett utaznom, aztán kiderült, hogy nem itt lesz a temetés, ami azt jelentette, hogy megint utaznunk kell, és semmi időm se volt, hogy bárkit is értesítsek.

- Részvétem, és sajnálom. Biztos van egy pár nem fogadott hívásod tőlem. - mosolyogtam rá. - Egyébként, ha jól számolok, és beleveszem új tagunkat - mutattam Cassyre. - így is egy fővel kevesen vagyunk. - néztem furcsán.

- Perrie rosszul éreztemagát, így otthon maradt. - mondta zsebre tett kézzel Zayn.

- Értem....nos, akkor mit csináljuk? - vetettem fel a kérdést.

- Twisterezzünk! - kiáltott fel Louis, mire furcsán néztem rá.

- Jó akkor nem twisterezünk... - szomorodott el.

- Jó játszunk, akkor én pörgetek. Asszem a szekrényben van. - sóhajtottam, majd elment és hozta a játékot. Addig a többiek arrébb toltuk a kis asztalt a tv elől, hogy legyen hely, én pedig felültem a kanapéra. Pár perc múlva megérkezett Louis, és a többiek kiterítették a 'pályát' nekem meg ideadták a pörgetőt. - Rendben, akkor balról jobbra megyünk, szóval Zayn, bal kéz piros... - kezdtem, és a játék folytatódott..

***

Már csak Cassy, Louis és Danielle voltak játékban, a többiek pedig már nem bírták, szóval volt aki simán feladta, és volt aki összeesett. - Louis, bal láb sárga. - mondtam.

- Miért nehezíted a helyzetemet? - kérdezte durcásan, majd megpróbálta áthelyezni a lábát. Én csak nevettem. Elég vicces helyzetben voltak. - Cassy, jobb kéz kék. - mondtam, és oda is rakta.

- Danielle, jobb láb zöld. - mondtam, majd megpróbált valahogy elhelyezkedni, de akkor hasra esett. - A francba. - ült fel, és a többiek csak felnevettek. 

- Nem röhög, együtt érez! - mondta.

- Én röhögve együtt érzek. - kacsintott Liam, majd Dani odament hozzá és beleült az ölébe.

- Louis, bal kéz sárga. 

- Nem bírom én ezt a sárga színt. - mondta, majd nagy nehezen odatornázta a kezét.

- Cass, bal kéz, piros. - ekkor oda akarta rakni a karját, de véletlenül meglökte Louist, és egyszerre estek a földre. - Áúú! - kiáltott fel Cassy. 

- Mi a baj? - kérdeztem tőle, miközben a karját szorította. 

- Ja, semmi.. csak fáj a karom. - fintorgott, majd a kanapéra ült. 

- Mutasd, hadd nézzem. - nyaggattam, majd sóhajtott, és kinyújtotta a karját, amin tisztán látszódtak a piros foltok, amik inkább csikarásnak mondhatóak. 

- Cassy, mit csináltál? - húztam össze a szemöldökömet, majd láttam, hogy keresi a szavakat.

- Tudod...van...egy...macskám. Igen, van egy macskám. - mondta dadogva.

- És a macskád harap is? - néztem meg a kivágott pólójából kilátszó harapásjelzéseket.

- I-igen... 

- Még egy kérdés. A macskát Harrynek hívják? - kérdeztem röhögve, de eddigre már a többiek a hasukat fogva szakadtak, és láttam, hogy Hazza és Cass arca már teljesen piros. 

- Inkább hagyjuk. - mondtam, még mindig nevetve. - Nézzünk valamilyen filmet. - vetette fel Liam.

- Én választok. - mondtam, és a szobámba mentem volna.

- Segítek. - pattant fel Niall, és csatlakozott. Gondoltam nem pont azért jön velem, mert filmet akar keresni. Ezalatt a három nap alatt alig jött be hozzám, mindig volt valami kifogása, amit a fiúk mondtak el helyette. Kíváncsi vagyok a magyarázatára. - Mit akarsz? - fakadtam ki, amikor beértünk a szobába.

- Eleanor...nyugodj le, rendben? - mondta halkan.

- Mi a francnak nem jöttél be? Szükségem lett volna rád. Csak....te értesz meg rendesen... - halkultam el a mondat végére.

- Eleanor, most szépen lenyugszol. - nyugtatott, majd mély levegőt vettem és kifújtam hátha az segít. - Most leülsz az ágyra. - mondta, majd úgy is tettem, Már nagyon kíváncsi voltam, hogy mit akarhat.

- Niall, ne csigázz fel, az rosszabb! 

- Oké-oké....Eleanor, az elmúlt napokban voltál internet közelben? - kérdezte aggódva.

- Nem, mégis, hogy lettem volna? Hahó? Emlékszel? Kórházban voltam. - mondtam cinikusan.

- Eleanor, most erősnek kell lenned. - nézett rám, majd megpillantottam a kék szemét, amiben tükröződött az aggodalom. Nem válaszoltam, csak vártam, hogy folytassa.

- Szóval...felkerült egy kép a.a...a karodról...és... azzal a címmel, hogy bántalmazod magad... - dadogta el a mondatot, aminek minden szava, egy lándzsaként használt a szívembe. Csak bámultam magam elé, és bele sem mertem gondolni, hogy ez mit válthat ki a rajongókból és az utálókból. Most a legjobban mégis az érdekelt, hogy ki posztolhatta ki?

- Eleanor... - fogta meg a vállamat. - én mindenben melletted leszek, úgy ahogyan a többiek is, de Louissal neked kell számolnod. - mondta, majd ekkorra már sírni kezdtem. - Niall, kérlek ne hagyd, hogy hülyeséget csináljak. - sírtam, majd a vállába temettem a fejemet. 

- Minden rendbe fog jönni. - nyugtatott, majd ajtónyitásra lettünk figyelmesek....

A következő rész 7 komi után. megkockáztatom, hogy összejön-e